Verseny részvétel, illetve hiányzás bejelentés a futamokra kötelező! Minden futamkiírás első hozzászólásában találhatok a hivatalos információk, illetve a szerverre lépéshez szükséges adatok, modok, pályák, kiegészítések.
Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » kedd feb. 18, 2014 5:06 pm

Kép
FONTOS!

A hétfői teszten első körben levizsgázott az RFE, viszont 100%-hoz közeli eredményt csak akkor állapíthatunk meg, ha mindenki ott van szerveren, akik az idei bajnokságban részt kívánnak venni! Éppen ezért (saját érdekeitekben) arra szeretnénk kérni mindenkit, hogy próbáljatok meg időt szakítani a most vasárnapi tesztre.
A demo megkapta az első patchet, ahol a rajtautomatika be lett kapcsolva. Ezt és a pályát, az alábbi linkeken éritek el:

Patch v1
Bahrain

Akik újak vagy lemaradtak az első tesztről és a MOD telepítésről, azok látogassanak el IDE, ahol részletesen le van írva minden.

A második tesztfutamra már kérjük adjátok le jelentkezési/indulási szándékaitokat, melyek a szokásos módon ennek a hsz-nek az alján lesznek frissítve!
Akiknek bármi kérdésük, észrevételük vagy javaslatuk van, azt már ebbe a topikba várjuk.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
SZERVER PARAMÉTEREK
Szervernév: ! MF1B 2014 - MaSzim.hU
Szerver IP: 87.229.108.129:34297

Jelszó: kimi
TeamSpeak IP: 87.229.108.129:9987
TS szoba/jelszó: FORMA 1 / kimi
Szerver adminok: Gadfly, Tommy78, Tony

HOTLAP
LIVE TIMING
IDŐJÁRÁS
NAPOS

VÁLASZTHATÓ GUMIKEVERÉKEK

Kép

Időterv / Tesztfutam
2014. 02. 23. VASÁRNAP
19:00 – 19:30 RFE tesztelés, rajtgyakorlatok stb.
19:30 – Tesztfutam (Felvezető kör + álló rajt, teljes táv 100%)

Akik jelentkeztek a tesztfutamra:
1. Gadfly
2. BengA
3. CsaB
4. GABOR
5. Peter Szentpeteri
6. metosz
7. Marcell Darvasi
8. Tony
9. Azazamaz

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » kedd feb. 18, 2014 5:06 pm

jövök -gg-
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: BengA » kedd feb. 18, 2014 5:26 pm

Remélem tudok jönni (eddig :arrow: )
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » kedd feb. 18, 2014 5:37 pm

jövök
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » kedd feb. 18, 2014 6:41 pm

Jövök!
Kép

Avatar
Peter Szentpeteri
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: szomb. feb. 16, 2013 9:42 pm
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Peter Szentpeteri » kedd feb. 18, 2014 8:51 pm

valszeg jövök
Kép
A képet köszi Gábornak :D

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: metosz » kedd feb. 18, 2014 10:41 pm

Jovok!
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » kedd feb. 18, 2014 11:43 pm

Ez a MoTeC istenért sem akar beindulni, nincs valakinek valami működő verziója ?
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. feb. 19, 2014 6:46 am

CsaB írta:Ez a MoTeC istenért sem akar beindulni, nincs valakinek valami működő verziója ?
Ma meló után leírok mindent, láttam hogy kérdezted az en topicomban is csak mindig elfelejtettem válaszolni bocs.

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szer. feb. 19, 2014 8:15 am

Ma kezdődött a real bahraini teszt is. Itt lehet "élőben" nyomon követni:
http://www.f1-live.hu/f1-hirek/f1-2014- ... napot-elo/

+Update:
Ma frissíteni fogom a weboldal fejlécét, tehát az Indy live timing helyére az F1 fog kerülni ill. a menüsorban található HOTLAP menüben is aktiválódik majd az MF1B szekció. ;-)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
minikimi
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: szomb. feb. 16, 2013 9:19 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: minikimi » szer. feb. 19, 2014 6:51 pm

http://www.mercedesamgf1.com/en/car/f1-w05-360-video/
akit erdekel nezze meg szerintem erdemes mar a hang, miatt is meg a tobbi. ;)
Marcell Darvasi
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. feb. 19, 2014 10:30 pm

CsaB írta:Ez a MoTeC istenért sem akar beindulni, nincs valakinek valami működő verziója ?
Feltöltöttem FTP-re egy komplett MOTEC-et. LETÖLTÉS A zip tartalmazza a plugint, amit az rFactor főkönyvtárába kell bemásolni. Ez egy ini fájl, ami az rF gyökér könyvtárába kerül, illetve a Plugin mappa.
Amit be kell először állítani az a DataAcquisitionPlugin.ini ami a főkönyvtárba kerül, total commanderben F4-el szerkesztésre megnyitjátok, és 3 helyen kell szerkeszteni, ahhoz, hogy megfelelően működjön, és hozza létre a LOG fájlt.

A [User Interface] bekezdésben (ez a második rész) két helyen láttok benne rFactor hivatkozást, ez csak azt a célt szolgálja, hogy amikor kimentek a pályára egy hang jelzi, hogy működik e vagy sem a plugin. Itt ezt a részt kell átírni a saját rFactorotok nevére "rFactor_MF1B2014"

A következő a 3. bekezdésben van a [Logging Options] részben, Log File Output Path="rFactor_MF1B14\UserData\LOG\MoTeC" itt szintén az rFactor nevét a saját rF-etek nevére nevezzétek át, ez FONTOS, mert a kijelölt elérési út amennyiben nem jó, nem fog készülni LOG fájl. De ezt könnyen utána le tudjátok tesztelni, kimentek a pályára, majd vissza, és megnézitek hogy készült e log fájl, ha igen akkor minden oké.

Ezután kell a másik program, amit szintén tartalmaz a zip. Ezt fel kell telepíteni, ez a MOTEC hivatalos szoftvere.
Ezt elindítjátok és megnyitjátok benne az rFactor által készített LOG fájlt. Fontos, hogy egy "eredményhez" két fájl tartozik egy LD és egy LDX kiterjesztésű, csak akkor tudjátok megnyitni, ha mindkét fájl megvan, mert az egybe tartozik.

Ez a jelenlegi legfrissebb MOTEC szoftver, amennyiben ez nem nyitná meg a mostani LOG fájlt, lehet próbálkozni régebbi verziós MOTEC-el, melyet a hivatalos oldalon le tudtok tölteni.
http://www.motec.com/i2/i2downloads/

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » csüt. feb. 20, 2014 8:25 am

Forma-1 2014: Kövesd élőben a második bahreini F1-es tesztnapot a helyszínről (ÉLŐ)

Kép

szerk:
Ezen a képen látható, hogy a pálya készen áll az kivilágításra: LINK
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » csüt. feb. 20, 2014 1:22 pm

Nem akarok siettetni senkit, de a csapatválasztás mikor lesz? -mos-
Kép

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: BengA » csüt. feb. 20, 2014 2:53 pm

GABOR írta:Nem akarok siettetni senkit, de a csapatválasztás mikor lesz? -mos-
Szerintem Neked nincs aggódni valód, hogy melyik kocsi marad meg :D :D :D
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » csüt. feb. 20, 2014 6:46 pm

Tommy78 írta:
CsaB írta:Ez a MoTeC istenért sem akar beindulni, nincs valakinek valami működő verziója ?
Feltöltöttem FTP-re egy komplett MOTEC-et. LETÖLTÉS A zip tartalmazza a plugint, amit az rFactor főkönyvtárába kell bemásolni. Ez egy ini fájl, ami az rF gyökér könyvtárába kerül, illetve a Plugin mappa.
Amit be kell először állítani az a DataAcquisitionPlugin.ini ami a főkönyvtárba kerül, total commanderben F4-el szerkesztésre megnyitjátok, és 3 helyen kell szerkeszteni, ahhoz, hogy megfelelően működjön, és hozza létre a LOG fájlt.

A [User Interface] bekezdésben (ez a második rész) két helyen láttok benne rFactor hivatkozást, ez csak azt a célt szolgálja, hogy amikor kimentek a pályára egy hang jelzi, hogy működik e vagy sem a plugin. Itt ezt a részt kell átírni a saját rFactorotok nevére "rFactor_MF1B2014"

A következő a 3. bekezdésben van a [Logging Options] részben, Log File Output Path="rFactor_MF1B14\UserData\LOG\MoTeC" itt szintén az rFactor nevét a saját rF-etek nevére nevezzétek át, ez FONTOS, mert a kijelölt elérési út amennyiben nem jó, nem fog készülni LOG fájl. De ezt könnyen utána le tudjátok tesztelni, kimentek a pályára, majd vissza, és megnézitek hogy készült e log fájl, ha igen akkor minden oké.

Ezután kell a másik program, amit szintén tartalmaz a zip. Ezt fel kell telepíteni, ez a MOTEC hivatalos szoftvere.
Ezt elindítjátok és megnyitjátok benne az rFactor által készített LOG fájlt. Fontos, hogy egy "eredményhez" két fájl tartozik egy LD és egy LDX kiterjesztésű, csak akkor tudjátok megnyitni, ha mindkét fájl megvan, mert az egybe tartozik.

Ez a jelenlegi legfrissebb MOTEC szoftver, amennyiben ez nem nyitná meg a mostani LOG fájlt, lehet próbálkozni régebbi verziós MOTEC-el, melyet a hivatalos oldalon le tudtok tölteni.
http://www.motec.com/i2/i2downloads/
Nagyon király ! Működik !

Annyi javítást tennék, hogy ennél a résznél:

Kód: Egész kijelölése

[Logging Options] Log File Output Path="rFactor_MF1B14\UserData\LOG\MoTeC"
az rFactor_MF1B14 vagy az egyéb saját rF mod neve nem kell, csak az User Data .... mert ahogy írtad, teljesen jól működik, de úgy a főmappában csinált egy újabb rFactor_MF1B14\UserData\LOG\MoTeC mappát és oda dugta a Lo fájlokat.
De ez apróság és ettől faszán működik ! Köszönöm !!
:taps:
Ami nagyon vicces volt az a hang ! :lolshai:
vicces volt hogy hogy megkavart a windows hang ami a Loggolás indulását jelezte, azt hittem elsőre hogy valami rF hiba üzenetem van :D :D csak kamilláztam :D
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » csüt. feb. 20, 2014 7:35 pm

BengA írta:
GABOR írta:Nem akarok siettetni senkit, de a csapatválasztás mikor lesz? -mos-
Szerintem Neked nincs aggódni valód, hogy melyik kocsi marad meg :D :D :D
Attól nem félek, de már kíváncsi vagyok ki milyen csapattal fog versenyezni ebben a szezonban. -mos-
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » pén. feb. 21, 2014 7:37 pm

Auto Motor und Sport írta:A tavalyi Bahreini GP-n 314.2 km/órát ért el Paul di Resta és Felipe Massa, ez volt a legjobb érték. Alonso 336.4 km/órával hasított tegnap, ez 22.4 km/órával több az említettnél. Alonso megerősítette a fent elhangzottakat: “Az autók őrült gyorsak az egyenesben. Úgy saccolom, Monzában 360 km/órával fogunk menni.”
Na itt kell picit elgondolkodni, hogy most DRS-t használnak/vagy ennyivel erősebbek a motorok?
Lehet nem a KerSill jobban mondva ERS erejével kellene mahinálni, de az nem lehet, hogy a motor erő van alul méretezve? 360 Monzában ? Nekünk jó indulattal is csak 344-46 volt minimum szárnnyal teljes váltó kitolással, jaa és itt jön a következő, menne még a váétó tovább ? mert itt nálunk gyakorlatilag Monzában nekem 342-vel a célvonal után pár méterrel már leszabályzáson mentem a féktávig :dntknw:
Bahreint még nem próbáltam végre húzni, de szerintem itt is jóval elmaradunk végsebességben.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Bodnar
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 197
Csatlakozott: hétf. feb. 11, 2013 4:06 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Bodnar » pén. feb. 21, 2014 7:49 pm

A váltót lehet tovább kitolni más modoknál, nálunk - a tavalyiak alapján - az előző évekhez lett beállítva a váltóáttétel vége. Szerintem bőven fogunk 330-al menni kis túlzással mindenhol, mert ERS-el a 200-as tartományt elég gyorsan átlépjük, utána pedig már csak pocséklás lenne, szóval lesznek itt végsebességek rendesen. Még Monacoba is megfogjuk húzni a 300-at szerintem. Más kérdés lesz a tapadás. -hh-
Azazamaz #7

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » pén. feb. 21, 2014 8:19 pm

Bodnar írta:A váltót lehet tovább kitolni más modoknál, nálunk - a tavalyiak alapján - az előző évekhez lett beállítva a váltóáttétel vége. Szerintem bőven fogunk 330-al menni kis túlzással mindenhol, mert ERS-el a 200-as tartományt elég gyorsan átlépjük, utána pedig már csak pocséklás lenne, szóval lesznek itt végsebességek rendesen. Még Monacoba is megfogjuk húzni a 300-at szerintem. Más kérdés lesz a tapadás. -hh-
Én nem tudom, Monzában 7es teljesen kitolva a legnagyobb végső kitolással treplin ERSel leszabályzson ! 5/1 szárnnyal 342 km/h volt a vége és onnan nem volt tovább, onnantól végig dadogta az egész célegyenest a pit közepétől.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » pén. feb. 21, 2014 10:10 pm

Kipróbálva Bahreint felpörgetve, jó lesz ez, erre a pályára pl teljesen jól, a valóságnak is megfelelően be lehet lőni a végsebességet, a tavalyi szárny beállításokkal. Lehet inkább csak az utolsó kitolásnál van pici hiány ott a 7es fokozat kitolásával.
Nem tudom.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
minikimi
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: szomb. feb. 16, 2013 9:19 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: minikimi » szomb. feb. 22, 2014 11:26 am

Jovok!
hol vannak az emberek? --kj-
Marcell Darvasi
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 22, 2014 4:26 pm

FIGYELEM!

A MOD-BAN BE LETT KAPCSOLVA A DRS! HASZNÁLATA AZ ELMÚLT ÉVEKHEZ, ILLETVE A TAVALYI SZABÁLYRENDSZERHEZ HASONLÓAN MŰKÖDIK. BAHREINBEN 2 DB ZÓNA VAN: CÉLEGYENES ÉS A HÁTSÓ HOSSZÚ EGYENES.
AZ ELSŐ HSZBEN LÉVŐ PATCHET TÖLTSÉTEK LE ÚJRA, EZ TARTALMAZZA A MÓDOSÍTÁST!

Akik jelentkeztek a vasárnapi tesztfutamra:
1. Gadfly
2. BengA
3. CsaB
4. GABOR
5. Peter Szentpeteri
6. metosz
7. Marcell Darvasi
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tony » szomb. feb. 22, 2014 5:07 pm

Jövök holnap én is!
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » szomb. feb. 22, 2014 5:09 pm

Turbo Kersel is hamar elérni a 7. fokozat végét, ennek sok értelme nem lesz.
Talán annyi hogy egy teljes körön át tudom nyomni ezt a baromságot mert a drs segítségével nyerek kb 10-12mp-et. :doh:
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » szomb. feb. 22, 2014 5:19 pm

GABOR írta:Turbo Kersel is hamar elérni a 7. fokozat végét, ennek sok értelme nem lesz.
Talán annyi hogy egy teljes körön át tudom nyomni ezt a baromságot mert a drs segítségével nyerek kb 10-12mp-et. :doh:
Hát igen, így Monza de Spa is érdekes lesz, ahogy az Eau Rouge végétől leszabályzáson megyünk 7.ben. :-?
Lehet a 7es fokozatnak érdemes lenne utána kalibrálni a végső kitolás legnyagyobb értékénél.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » szomb. feb. 22, 2014 5:32 pm

CsaB írta:
GABOR írta:Turbo Kersel is hamar elérni a 7. fokozat végét, ennek sok értelme nem lesz.
Talán annyi hogy egy teljes körön át tudom nyomni ezt a baromságot mert a drs segítségével nyerek kb 10-12mp-et. :doh:
Hát igen, így Monza de Spa is érdekes lesz, ahogy az Eau Rouge végétől leszabályzáson megyünk 7.ben. :-?
Lehet a 7es fokozatnak érdemes lenne utána kalibrálni a végső kitolás legnyagyobb értékénél.
Az a baj hogy olyan magas lesz a végtempó még a legrövidebb egyenesbe is hogy nem fogsz tudni megállni. Ha meg előbb fékezel akkor belédmennek hátulról. ERS használatával is olyan jelentős a különbség a 2 autó között hogy simán felnyársalod majd az előtted lévő lassabb autót ha nem értitek meg egymást a pályán...
Persze majd a gyakorlatba elválik hogy milyen, egyelőre nem pozitív a véleményem erről.
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » szomb. feb. 22, 2014 6:12 pm

GABOR írta:

Nem lesz ezzel baj, F1 CH-ban is meg lehetett szokni hogy a kormány segítséget ki-be kapcsolgattuk amivel kb 15-20 km/h-t nyertünk, ez itt sem másabb csak a módszer az.
Engem jobban idegesített az hogy az autó még nyugodtan ment volna Monzában mert a célegyenes az első 1/4-étől dadogón futottam mint az, hogy az előttem lévőre figyelnem kell.
Jóóó bevallom kicsit sebesség mániás vagyok az igaz -hh- de a féktáv sosem okozott komolyabb gondot, Én tényleg a ritka kivételek mellett minidg tudom hol a határ és hogy hol menjek a pályán. Tény sokat segített ebben anno a Birkuc féle szabály rendszer, hogy féktávon nem haladhattunk egymás mögött, mindig másik ívet kellett választani mint az elől haladó. Ahhoz hozzá szoktam és ennyi, nem öklelek fel senkit. :lol: a kigyorsításom meg sosem volt világhírű :lol:
A Birkuc féle F1 CHban a 2008as modban pl 370-80 volt asszem a vége Monzában ha jól rémlik, na az fincsi volt :mrgreen:
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 22, 2014 7:34 pm

Srácok!

Szerintem sem kell aggódni, mert a DRS bekapcsolása után rögtön ki is próbáltam Bahreinben és igaz nem készítettem még beállítást, de 20 valahányas hátsó szárnnyal mentem és a célegyenesben kers-el és drs-el 326 volt a végsebességem. Pályák zömére kelleni fog a hátsó leszorító erő, így nem kell attól tartani mint Monzán, hogy elérjük a határt. Viszont ha még is lesz más pályán is ilyen szitu, akkor ott lehet spórolni a KERS-el és a pálya más részén elhasználni.
A holnap tesztfutam után többet tudunk majd ill. ha szükséges, akkor a végáttételen is emelhetünk....ne feledjétek ez csak demo, pont azért, hogy bárki véleményezni tudja és ha szükséges, akkor módosítunk rajta.

Gábor korábbi kérdésére visszatérve, a bajnokságra való jelentkezést jövő hét 2. felében tervezzük megnyitni és előtte 1-2 nappal már lehet, hogy a teljes mod 1.0-ás verziója is elérhető lesz, a jelenleg látott (real) festésekkel.

Örülnék, hogy ha holnap többen lennénk, mint ahány versenyzőt a jelenlegi listán látok. :roll:
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » szomb. feb. 22, 2014 8:47 pm

Na az király Gadfly! -kakcsi-
Én tervezem hogy jövök tesztfutamra, csak pénteken nekiálltam összepakolni az új konfigot ami kissé elhúzódott. Ma már belenéztem az rF-be, szerencsére elég jól fut még maxon is.
Egyedül a füstölésnél esett drasztikusan az fps, de szerintem az is jó lesz ha lejjebb veszem.
Legalább tudok indulni az első futamon... -hh-
Kép

Bodnar
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 197
Csatlakozott: hétf. feb. 11, 2013 4:06 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Bodnar » vas. feb. 23, 2014 9:30 am

Jövök! -hh-
Azazamaz #7

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. feb. 23, 2014 9:44 am

Akik jelentkeztek a tesztfutamra:
1. Gadfly
2. BengA
3. CsaB
4. GABOR
5. Peter Szentpeteri
6. metosz
7. Marcell Darvasi
8. Tony
9. Azazamaz

Várnánk az (elmúlt év (évek)) versenyzők érdeklődését is! :fogatlan:
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. feb. 23, 2014 9:54 am

Mindig elfelejtem írni, hogy jövök :arrow:

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: BengA » vas. feb. 23, 2014 10:12 am

Tommy78 írta:Mindig elfelejtem írni, hogy jövök :arrow:
-kakcsi-
Kép

Avatar
Makako
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 511
Csatlakozott: szomb. dec. 19, 2009 8:06 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Makako » vas. feb. 23, 2014 10:15 am

Gyüvődök! :rock:
Annyiszor van igazam ahányszor csak akarom...:)

Avatar
Gilberto
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 763
Csatlakozott: csüt. feb. 12, 2009 9:29 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gilberto » vas. feb. 23, 2014 10:24 am

Hát nálam vagy nem megy a kers(csak mutatja) vagy nemtoom DRS biztos nem működik, 287 a vége ez reális??? Azért gondolom hogy a KERS nem müködik mert abszolút nem érzem hogy adna + erőt...
Manchester United

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. feb. 23, 2014 4:01 pm

kicsit faragtam ma az f1-es modot :grin:

Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. feb. 23, 2014 4:07 pm

Vendégek jöttek így nem tudtam aktív lenni, de most mentem pár kört vizes pályán különböző gumikkal. Excelbe csatoltam, remélem segít.

https://drive.google.com/file/d/0B9c7Rx ... sp=sharing
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. feb. 23, 2014 5:08 pm

:taps:

GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » vas. feb. 23, 2014 5:11 pm

Gilberto írta:Hát nálam vagy nem megy a kers(csak mutatja) vagy nemtoom DRS biztos nem működik, 287 a vége ez reális??? Azért gondolom hogy a KERS nem müködik mert abszolút nem érzem hogy adna + erőt...
Ma a frissítés óta először én is észre vettem, hogy csak vizuálisan működött minden, de nem volt semmi történés. A 15 szabad őercemből 10 arra ment rá, hogy úgy induljon el a mod hogy működjön is ne csak látszódjon.

Annyit vettem észre, hogy az rF_Highvoltage Rendszer gazdaként való indítása után várok egy kb 10-20 mp-t és akkor úgy tűnt elindult. Mégegyszer letesztelni már nem volt időm, mert ugye elfogyott az a 15 percem -jaj-
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
minikimi
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 66
Csatlakozott: szomb. feb. 16, 2013 9:19 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: minikimi » vas. feb. 23, 2014 5:32 pm

Gadfly írta::taps:

Grat sracok szep munka! :)
Marcell Darvasi
Kép

ThisisRT
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: szomb. feb. 01, 2014 1:05 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: ThisisRT » vas. feb. 23, 2014 6:38 pm

Hali. Szeretnék levizsgázni. Van rá lehetőség a tesztfutam előtt?

Bodnar
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 197
Csatlakozott: hétf. feb. 11, 2013 4:06 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Bodnar » vas. feb. 23, 2014 8:06 pm

Tudom még csak tesztfutam, illetve a kocsik is kicsit beleolvadtak az aszfaltba, de próbáljunk meg jobban figyelni egymásra. A rajtgaliba is azzal indult, hogy valaki nem vette figyelembe, hogy ott vagyok belül, azt kiforogtam a mezőny elé. Utána Csab mellé is befordultam óvatosan, ahogy tudtam, hogy ne legyen koccanás, erre megrepteti a vasat, majd következő féktávon nekem jön.

Semmi gond nincs belőle, nem haragszok senkire, tudom, új a mod, szokatlan, féktávokon különösen, de próbáljunk meg körültekintőbben vezetni! -kakcsi- -kakcsi-
Azazamaz #7

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » vas. feb. 23, 2014 8:14 pm

Sajnos ezt a futamot nem tudtam végig de nem hogy végig töredékében is csak szenvedni. A fülesem dugója kihúzódott és hol hallottam, hol nam, hol jobbról hol balról, egyszerűen nem tudtam koncentrálni. Na mindegy ez van ez javulni fog tuti -hh-

1. Az autók ha összeérnek valaki levegőbe repül az nagyon úgy néz ki, vagy nagyon speciális volt az eset én és Bodnár között a 4. körben az 1. DRS zóna kezdetén, én nem mozdultam tényleg úgy tűnt, hogy csak érintőre vett, de felrepült a levegőbe. -aaa- :wtf:

2. A DRS nálam öööö... háááth, hogy is mondjam. Látszólag akart működni, vagy mi, legalábbis ha 1 mp-en belül voltam jelezte, hogy nyithatom, de mégsem érzékelte a nyitást hiába nyomtam a gombokat mint az őrült. Utána kíváncsiságból csináltam egy LAN szervert ott tökéletesen működött.
Nem tudom mi a b@szás lehetett. :dntknw:

3. Néha a KerS is csak olyan volt, hogy látszott, hogy minhta fogyna de nagyon nem akart menni az autó, gyakorlatilag lazán ment el mellettem aki csak akart. Ez is mind előtte mind a verseny után hibátlanul működött. -gepout-

@Szentpéteri Peti
Köszi a settet ! Nagyon vad !! :taps:
Bodnar írta:Utána Csab mellé is befordultam óvatosan, ahogy tudtam, hogy ne legyen koccanás, erre megrepteti a vasat, majd következő féktávon nekem jön.
Bocsánat, igazából láttam hogy hová fordulsz így inkább csak tartottam a kormányt egyenesen, hogy ne forogjak meg, nehogy kiüsselek. Totál egyenesen tartottam az autót.
Utána a féktáv az enyém volt SORRY ! tényleg, ott esett ki végleg a fülesem csatlakozója. Asse tudtam mi van hirtelen és még a féktáv is pff próbáltam menteni a menthetőt de már későn volt minden. Bocsánat, nem szoktam ilyet.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. feb. 23, 2014 8:27 pm

Engem a Bahraini pálya repített a levegőbe. Meg is lepődtem rendesen. XD
Box utca melletti szakaszt érdemes elkerülni nehogy valaki így járjon.
Összességében tetszett a drs is, nincs akkora gyorsulás mint vártam. Belefér. -mos-
Kép

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: BengA » vas. feb. 23, 2014 8:32 pm

GABOR írta:Engem a Bahraini pálya repített a levegőbe. Meg is lepődtem rendesen. XD
Box utca melletti szakaszt érdemes elkerülni nehogy valaki így járjon.
Összességében tetszett a drs is, nincs akkora gyorsulás mint vártam. Belefér. -mos-
Jah, azt a bug-ot ismerjük sajnos, én éles futamról is.
Kép

Avatar
Peter Szentpeteri
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: szomb. feb. 16, 2013 9:42 pm
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Peter Szentpeteri » vas. feb. 23, 2014 8:39 pm

CsaB írta: @Szentpéteri Peti
Köszi a settet ! Nagyon vad !! :taps:
Nincs mit :)
Sajnos az én futamom már az elején elment, valakinek nekimentem és letört a szárnyam, próbáltam azért valamit kihozni ebből, ami végül egy 3. hely lett nagy küzdelmek árán :D Rég kellett védekeznem ennyire. A kemény gumi az utolsó körre kopott el úgy, hogy már nem nagyon akart kanyarodni, de még olyan 15%-nál tudtam 33-mas köröket jönni.
Kép
A képet köszi Gábornak :D

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. feb. 23, 2014 9:04 pm

TESZTFUTAM STATISZTIKA

TELJES MOD ÉS BAJNOKSÁG KIÍRÁS JÖVŐ HÉT ELSŐ FELÉBEN....
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tony » vas. feb. 23, 2014 9:46 pm

Peti, köszönöm a setupot. A végén normális mediummal mentem, illetve nem is pörgethettem a motort, mert kicsi volt a hűtő. Nem kell tőlem tartani, nem fogok a szezonban indulni, Kazard és én viszont követeljük, hogy repítsétek az élre az McLarent! !%!!
Kép

Avatar
Peter Szentpeteri
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 115
Csatlakozott: szomb. feb. 16, 2013 9:42 pm
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Peter Szentpeteri » vas. feb. 23, 2014 9:49 pm

Tony írta:Peti, köszönöm a setupot. A végén normális mediummal mentem, illetve nem is pörgethettem a motort, mert kicsi volt a hűtő. Nem kell tőlem tartani, nem fogok a szezonban indulni, Kazard és én viszont követeljük, hogy repítsétek az élre az McLarent! !%!!
Előre láthatólag nem Mclarennel megyünk, de ki tudja mit hoz a sors:D
Kép
A képet köszi Gábornak :D

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. feb. 23, 2014 10:30 pm

Tony írta:Kazard és én viszont követeljük, hogy repítsétek az élre az McLarent! !%!!
Jó pár ember azon fog dolgozni hogy ne így legyen! -monster-
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » kedd feb. 25, 2014 10:00 am

CsaB írta:Sajnos ezt a futamot nem tudtam végig de nem hogy végig töredékében is csak szenvedni. A fülesem dugója kihúzódott és hol hallottam, hol nam, hol jobbról hol balról, egyszerűen nem tudtam koncentrálni. Na mindegy ez van ez javulni fog tuti -hh-

1. Az autók ha összeérnek valaki levegőbe repül az nagyon úgy néz ki, vagy nagyon speciális volt az eset én és Bodnár között a 4. körben az 1. DRS zóna kezdetén, én nem mozdultam tényleg úgy tűnt, hogy csak érintőre vett, de felrepült a levegőbe. -aaa- :wtf:

2. A DRS nálam öööö... háááth, hogy is mondjam. Látszólag akart működni, vagy mi, legalábbis ha 1 mp-en belül voltam jelezte, hogy nyithatom, de mégsem érzékelte a nyitást hiába nyomtam a gombokat mint az őrült. Utána kíváncsiságból csináltam egy LAN szervert ott tökéletesen működött.
Nem tudom mi a b@szás lehetett. :dntknw:

3. Néha a KerS is csak olyan volt, hogy látszott, hogy minhta fogyna de nagyon nem akart menni az autó, gyakorlatilag lazán ment el mellettem aki csak akart. Ez is mind előtte mind a verseny után hibátlanul működött. -gepout-

@Szentpéteri Peti
Köszi a settet ! Nagyon vad !! :taps:
Bodnar írta:Utána Csab mellé is befordultam óvatosan, ahogy tudtam, hogy ne legyen koccanás, erre megrepteti a vasat, majd következő féktávon nekem jön.
Bocsánat, igazából láttam hogy hová fordulsz így inkább csak tartottam a kormányt egyenesen, hogy ne forogjak meg, nehogy kiüsselek. Totál egyenesen tartottam az autót.
Utána a féktáv az enyém volt SORRY ! tényleg, ott esett ki végleg a fülesem csatlakozója. Asse tudtam mi van hirtelen és még a féktáv is pff próbáltam menteni a menthetőt de már későn volt minden. Bocsánat, nem szoktam ilyet.
Megvan már miért nem működött a DRS-em ! A rajtot követően az 1es kanyarban valaki megpöckölt hátulról és ezt a találkozást a DRS-em bánta. Ráadásul annyira nem volt komoly az ütközés, hogy irányításban korrigálnom sem kellett pedig kanyar íven voltam már.

Annyit nem lehet finomítani a damage.ini fájlban, hogy a hátsó szárny és esetleg a diffúzor sérülési érzékenységén valamerre módosítani, hogy kevésbé legyen sérülékeny ?

F1 CH-ban én ezt megcsináltam, hogy hátulról való ütközéskor a vétkes első szárnya könnyebben, a vétlen hátsó szárnya pedig kevésbé lett sérülékeny, ezzel is ösztönözve a versenyzőket a magatartásuk kordába szorítására. Az első szárny már egy nem kocc, de egy komolyabb hiba esetén repült, míg a hátsó szárny elég komoly védelmet kapott, így az nem sérült, csak drasztikus esetekben. Tény tesztelni kellett az autók találkozásának reakcióit, de nem volt komoly meló.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd feb. 25, 2014 11:25 am

Meg lehet csinálni, de a DRS külön van, igy az amennyiben 20%-ot sérül akkor elvileg mar nem lehet használni maximum pitbe javítás után.

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: CsaB » kedd feb. 25, 2014 11:34 am

Tommy78 írta:Meg lehet csinálni, de a DRS külön van, igy az amennyiben 20%-ot sérül akkor elvileg mar nem lehet használni maximum pitbe javítás után.
Ahha, értem.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Gadfly » kedd feb. 25, 2014 3:21 pm

A sérülést visszább fogom venni 10%-al, mert most jelenleg ennyivel több mint amennyi tavaly egész szezonban volt. Tehát idén is 60%-os lesz. Tommy majd biztos megerősít, de szerintem a damage.ini nem változott a tavaly óta uh törésileg ugyan ott leszünk.
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd feb. 25, 2014 4:23 pm

Az nem valtozott.

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: metosz » kedd feb. 25, 2014 7:14 pm

Tony írta:Peti, köszönöm a setupot. A végén normális mediummal mentem, illetve nem is pörgethettem a motort, mert kicsi volt a hűtő. Nem kell tőlem tartani, nem fogok a szezonban indulni, Kazard és én viszont követeljük, hogy repítsétek az élre az McLarent! !%!!
Tudom, hogy kicsit esélytelen, de azért megpróbálom megint.

Örülnék, ha pályán lennétek, mert gyakorlatilag ismeritek mindent. Az természetesen nem kérdés, hogy készülés nélkül bajnoknak lenni képtelenség, bajnoki győzelembe iszonyatos mennyiségű edzést időt kell beletenni. GABOR-nak, mint címvédőnek van a legnehezebb dolga ilyen szempontból, de aki már egyszer elérte célját, annál érthető az is, ha már csak becsületből vesz részt, - úgymond átadhassa a bajnoki címet, mert egyszer át kell adni, ez van.
Szóval nagyon jó lenne, ha jönnétek Kazarddal, annyi rutinotok van mint nekem, végig viszem hibátlanul a kocsit a pályán, igaz jóval lassabban, mint ha edzenék, de a lényeg a cél elérése cél, arról nem is beszélve, hogy a mezőnyben vannak az izgalmak, és nálatok-nálam, jobb mezőnyversenyzők nem léteznek, mi már tudjuk milyen a bajnoki győzelem.

Gondoljátok át légyszi, presztízs kérdés csak Kazardnak lehet, mivel még nem volt a "korona" a fején.
Kép

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: BengA » kedd feb. 25, 2014 7:44 pm

metosz írta:Tudom, hogy kicsit esélytelen, de azért megpróbálom megint.

Örülnék, ha pályán lennétek, mert gyakorlatilag ismeritek mindent. Az természetesen nem kérdés, hogy készülés nélkül bajnoknak lenni képtelenség, bajnoki győzelembe iszonyatos mennyiségű edzést időt kell beletenni. GABOR-nak, mint címvédőnek van a legnehezebb dolga ilyen szempontból, de aki már egyszer elérte célját, annál érthető az is, ha már csak becsületből vesz részt, - úgymond átadhassa a bajnoki címet, mert egyszer át kell adni, ez van.
Szóval nagyon jó lenne, ha jönnétek Kazarddal, annyi rutinotok van mint nekem, végig viszem hibátlanul a kocsit a pályán, igaz jóval lassabban, mint ha edzenék, de a lényeg a cél elérése cél, arról nem is beszélve, hogy a mezőnyben vannak az izgalmak, és nálatok-nálam, jobb mezőnyversenyzők nem léteznek, mi már tudjuk milyen a bajnoki győzelem.

Gondoljátok át légyszi, presztízs kérdés csak Kazardnak lehet, mivel még nem volt a "korona" a fején.
Egyet értek Metosszal, és már hetek óta én is támadom ezzel Tony-t.
Őszinte leszek, a ma megnézett Rush c. film ma adott egy kis ösztönzést F1 terén és megpróbálom idén komolyan venni és ezt főleg tesztelés terén tervezem.
Tudom Tony, hogy nincs időd erre, mert vannak más (sokkal fontosabb) dolgok, de attól még, ahogy Metosz is írta, Nektek megvan a rutin és akár lényegesen kevesebb készüléssel is ott lehettek a legjobbak között.
Én nagyon örülnék, ha ismét ellenetek/veletek versenyezhetnék!
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: GABOR » kedd feb. 25, 2014 8:37 pm

Én amikor 2011-ben ide kerültem, nem titkoltan, hosszú távon a bajnoki címért akartam küzdeni. Az első szezonom Malaysiába kezdődött egy szép zöld Lotus társaságában. -mos-
Nem az első futamtól vágtam neki, tudtam hogy elég jelentős hátrányom van a megtett kilómétereket tekintve, de a szezon közepe, vége fele már jöttek a jó eredmények is. Ehhez persze rengeteg munkát kell belerakni hogy valaki elérje a célt. 2012-ben már a bajnoki címért akartam menni, ekkor a sorozatos technikai gondok hátráltattak, de akik ott voltak tudják hogy ezután sem adtam fel.
Nagyon bosszantó hogy rengeteg munka végül nem térül meg, kérdezték is hogy mi az oka hogy nem adtam még fel. A válasz nagyon egyszerű. Ezek a tesztek, tapasztalatok nagyon sokat érnek/érhetnek a következő szezonban. Ezekre a tapasztalatokra fel tudtam építeni a 2013-as évet, ami nyugodtan mondhatom közel tökéletesre sikerült.
Lényeg hogy nem szabad feladni mert ezekből lehet profitálni a jövőben.
Sajnos sokan feladják pár futam után amikor nem jönnek a várt eredmények.
Így nem is fog soha a *** életbe. Aki kitartó, az előbb utóbb bajnok lehet! -1-
Aki viszont egyszer bajnok lett, rajta jóval nagyobb a nyomás a bizonyítási vágy miatt. Ha az ember érzi hogy nem tudja teljesíteni azt a szintet ami saját maga számára elvárt, akkor jobb ha nem folytatja tovább. Nem ismerem Tonyt hogy neki mi számít, de gyanítom Ő is szeret maximálisan felkészülni és a győzelmekért harcolni. Ha nincs rá elég idő akkor nem biztos hogy úgy alakulnak az eredmények amit önmagától elvárna. Természetesen nagyon örülnék ha még egyszer Tony és Kazard párossal küzdhetnék a bajnokságban, de egyszer eljön az idő hogy más dolgok lesznek fontosak.
Hagyjuk hogy Ők eldöntsék mit akarnak. -kakcsi-

Bocsi hogy hosszú lett, de ez most ki akart belőlem jönni. -mos-
Kép

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B14 MOD TESZT 2 - BAHRAIN 14.02.23. VASÁRNAP

Hozzászólás Szerző: BengA » kedd feb. 25, 2014 8:41 pm

RPeti is itt ólálkodik a fórumon, de nem mer jelentkezni úgysem az F1-re, mert fél, hogy elkenem a kis szájacskáját...
Igaz Peti bácsi? -hh-
Kép

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: Bing [Bot] valamint 37 vendég