Minden, ami a témához kapcsolódik
Válasz küldése
Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

FONTOS BEJELENTÉS

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. máj. 19, 2010 3:52 pm

Tisztelt Hölgyek, Urak, versenyzőtársak!

A hét folyamán szakosztályvezetői értekezletet tartottunk, amelyen több versenyszervezési kérdés, illetve a jövőbeni lehetőségeink kerültek szóba. Ezekről hamarosan részletes tájékoztatást fogunk nyújtani, de egy kérdéskör - a téma aktualitása miatt - nem várhat.

Kellemetlen a dolog, a felvetésén és elővezetésén is sokat gondolkodtunk, végül ezen megoldás mellett döntöttünk, azon elv szerint, hogy többnyire érett és higgadt emberek alkotják egyesületünket és az ilyesmit - akár közvetlen módon is - kezelni tudjuk.

Az értekezlet első fele az F1RFT liga és vezetőivel folytatott beszélgetéssel telt -, mégpedig a különböző illegális versenybefolyásoló tényezőkről. Régi téma ez, nem is szeretjük ha viccelődés tárgya az ilyesmi.

Kötelességünk első sorban köszönetet mondani mindenkinek, hogy az iszonyatos nyomás ellenére sem lett belőle feszültség és mindenki először magában kereste az okokat - tizedeket.

Az F1RFT ligához oly' módon kapcsolódik a sztori, hogy Sompiréknál történt eltiltás, konkrétan az üggyel kapcsolatban érintettek nevei átfedésben vannak egyes MaSzim teljes körű jogosítvánnyal rendelkező versenyzőtársaink személyével. Magát az eseménysort mi nem kívánjuk előadni, ezzel is lehetőséget biztosítva az érintettek nyilatkozatának. Mivel bizonyított és be is ismert dologról van szó, úgy érezzük kötelességünk tudomást szerezni erről nekünk is maguktól az érintettektől és információt kapni mindkét fél részéről.

Ennek megfelelően szeretnénk megkérdezni, hogy ki, hol, és milyen módon volt érintett ezekben az esetekben, illetve ezek lefolyásában. Egy ilyen beszélgetés a felszínen kell, hogy történjen, nem pedig pletyka és fals indulatok formájában - ez nem szerencsés.

Úgy érezzük, hogy az évek során kialakult egy olyan közvetlen kapcsolat közöttünk, ami ezen kérdések feltételére jogosít minket. Ezek alapján nagy örömmel vennénk ha ebben nyilatkoznának az érintettek az egyesület felé illetve abban is, hogy csináltak-e ilyet nálunk, őszintén kezelve a dolgokat. A tényfeltárás és a nyugalom érdekében nagyon megköszönnénk az őszinteséget.

Egy biztos - és most általánosságban értve a dolgokat - a csalás árnyéka elérte a rF-et. Sajnos ez idővel minden programmal megtörténik ami már úgymond frissítésen kívül kerül. Úgy gondoljuk, hogy aki illegális eszközökkel próbálja befolyásolni a versenyeket, amellett, hogy önmagát átvágja, a folyamatos versenyzéshez, csatához, harchoz nem rendelkezik megfelelő habitussal és nem is versenyezne velünk hosszú távon illetve csak néha jelenne meg futamokon.

A probléma összességében megszűnt, hiszen köszönhetően Sompirnak meg van az ellenszer. Tudjuk mire kell figyelni, illetve a múltban is átnézzük az összes még meglévő adatot.

A versenyeken mostantól az admin feladatköre is többiekhez képest laggoló versenyzők eltávolítása. Senkit nem fogunk meggyanúsítani, hiszen a neten történhetnek gondok, de az eltávolított versenyzőktől előre is, a többiek érdekében, megértést kérünk. Minden bizonnyal az admin számára egy nehéz döntés lesz, ami ellen óvni a későbbiekben nem lehet. Azzal mindenki tisztában kell, hogy legyen, hogy a szerver és a saját gépe adatai közti különbség laggolást okoz.

A verseny tisztaságáért és élvezhetőségéért mindent megteszünk továbbra is jövőben.

Üdvözlettel,
A Magyar Szimulátor Sport és Szabadidő Egyesület
Szakosztályvezetők

Petneházi Zoltán, - Junior
Rigó Péter - Indycar
Keszthelyi Ákos - Forma1
Hajdu Balázs - Szenior
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára metosz kedd júl. 06, 2010 12:31 am-kor.
Kép

eduka
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 45
Csatlakozott: hétf. júl. 21, 2008 2:38 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: eduka » szer. máj. 19, 2010 5:05 pm

Anno 2008 elején történt 1 eset hogy volt egy chat bejegyzés sompir szerverén ami NEM csalás volt hanem egy chat bejegyzés igaz olyan chatbejegyzés ha helyesen irom be akk az sülybüntetés lett volna de nem lett az főleg hogy beniszili akinek a neve szerepelt a chat bejegyzésbe az akkor futotta a leggyorsabb körét szval nem törént semmi csak kicsit fel lett fújva a dolog :) azóta az ügy tisztázódott és!! volt eltiltás 1hónapos de ez kint voltt sstv főoldalán is de azóta futottam sompirnál már egy szezon ahol 15. lettem :) az ügybe még belekeverödött: moda, morfi, zsolteee.

Szóval szerintem ez NEM csalás volt mint ahogy le volt irva az első hsz-be!

Tom
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 1131
Csatlakozott: vas. jún. 04, 2006 10:27 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tom » szer. máj. 19, 2010 5:47 pm

fú eduka ne haragudj, de én egy szót sem értettem abból amit leírtál.

G-BoR
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 388
Csatlakozott: szer. ápr. 02, 2008 10:44 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: G-BoR » szer. máj. 19, 2010 5:55 pm

LoL nem tudom törölni a HSZ.t :D
Kép

eduka
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 45
Csatlakozott: hétf. júl. 21, 2008 2:38 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: eduka » szer. máj. 19, 2010 6:07 pm

Lényege:

Anno admin voltam sompir szerverén az f1rct liga miatt volt radmin elérésem, de már kiléptem abból a ligából amikor vsr-es lettem

f1rct spa-i futam utolsó kör ts-en hülyéskedtünk azzal h mi lenne ha beniszilre raknánk vmennyi pluszsúlyt (ts-en akkor tartozódtak: moda, zsolteee)

Morfira is sompir ráfogta sompir h benne volt, de ő közvetített szóval nem volt benne

Pluszsúlyra lehet a serveren keresztül is parancsot adni, aminek a maximuma 265 kg, de én anno 2000kg-ot írtam be mivel tudtam h mennyi a Max szóval az nem súlybüntetés volt csak chatbejegyzés

Anno ez a balhé lefutott egy ideig nem szerepelhettem sompir bajnokságába, de az óta már futottam egy szezont, aminek most lett vége

Remélem ez már érthető :D

morfi
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 354
Csatlakozott: csüt. júl. 31, 2008 9:11 pm

Hozzászólás Szerző: morfi » szer. máj. 19, 2010 6:14 pm

Az eset szvsz nem számít csalásnak, sőt ha érdekel titeket az ügynek a lefolyása azt szívesem megosztom veletek. Történt, hogy egy szép 2008-ban esedékes napon, én, és ha jól emléxem Ulvar közvetítettük az F1RCT adott futamát. Beniszili csilliobillio körrel vezetett a második előtt, amikor is eduka úgy csinált mintha rárakta volna a súlyt az ő autójára. Nomost. Beniszili a rákövetkező körben leggyorsabb kört futott ami azt jelenti, hogy az eset olyan szinten minősül "bakinak", hogy eduka sompir szerverén(amihez joga volt) nyulkált rct futam közben. Ezután jött az, hogy mivel MoDa és Zsolti(illetve ha jól emléxem Csiga is) egy szobában voltak vele és hogy ők bujtották fel edukát. Ezután jött az, hogy közvetítés közben én biztos vhogy írtam edukának, hogy legyen már izgalmasabb a futam. Mivel a gyanú minden árnyéka elterelődött, és mindenki tisztázódott, egy szép 2010. évi májusi napon a téma újra felreppent, amit személy szerint nem értek, hiszen, nincs kapcsolatban semmilyen módon a csalással, egy gyermeki csíntevés volt eduka részéről, ami jó két éve történt, és azóta nem is fordult elő.

A lagolás, amit írtatok, főleg a külföldi versenyzőket fogja súlytani illetve a vidéki, kisebb településekről játszó játékosokat, akiknek csúcsidőben(ami a versenyek időpontjára tehető) romlik a válaszideje.
Andras Roos
Indycar 2010: Offical K.O.mmentátor

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Toby » szer. máj. 19, 2010 8:56 pm

Sziasztok!

Bár mostanság nem sok közöm van a versenyzéshez, meg semmihez :D, de megjegyezném, hogy laggolás alapján játékost eltávolítani a versenyből nem túl szerencsés ötlet.
A csalások kiküszöbölésére fejlesztenek már rFactorhoz is szoftvereket, talán érdemes lenne kipróbálni egy tesztszerverrel, hogy hogyan és miként működik, illetve, hogy egyáltalán működik-e. Mivel Metosz írta, hogy tudják, mire kell figyelni a log fájlokban, gondolom azt is tudják, miként van lehetőség a csalásra, így tesztelni is tudjátok a dolgot.
A fejlesztett programok hozzá:
Tyka Client
Relay AntiCheat
A Tyka már kiforrottabb dolog, régebb óta fejlesztik, honlapjukból ítélve komolyabb háttere is van.

Maradok tisztelettel, Toby! :wink:
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

Petersen
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 85
Csatlakozott: kedd máj. 11, 2010 10:40 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Petersen » szer. máj. 19, 2010 9:49 pm

Egy kérdés.
Ha én megváltoztattam a TV Cockpitem helyzetét, ugyanis nem szeretem látni a vezető kezét és a buksiját, akkor én is laggolok, mert különbség van a gépem és a szerver bizonyos fájljában?

Bocsi a hülye kérdésért, de én nagyon amatőr és kezdő vagyok és nem szeretném, ha emiatt kéne majd egy-egy versenyt esetlegesen kihagyni.


A másik, hogy mélységes megrökönyödéssel vagyok az iránt, hogy ilyen felmerülhetett. Én, úgy vélem, hogy ez is egy sport és a sportban a csalókat tényleg ki kell szűrni azok közül, akik fair módon próbálnak meg játszani. Akinek ez nem tetszik, az úgy is, még az "akciók" előtt el fog szerintem tűnni.

Szóval hajrá mindenki és győzzön az, aki ténylegesen és sportszerűen a legjobb! ;)

Maradok tisztelettel, Peti!

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: sanya » csüt. máj. 20, 2010 9:10 am

:shock: :shock: :shock:
Idézném Grétsy Lászlót...:"Álljunk meg egy szóra"!
Én speciel szeretném abszolute konkrétan tudni, hogy mi történt.
Most az jön le, hogy eduka saját magától tette (próbálta tenni) amit tett.
Senki sem bíztatta, senki sem tudott róla.
Azt meg ne bagatelizáljuk már el, hogy nem sikerült...(akkor épp).
Jaa, le akartam lőni az elnököt de mellé ment a skuló, sorry, így vétlen vagyok.
@morfi
Mi az, hogy nem érted miért került elő?
Nevek röppennek fel, 2 verzió ismert pro és kontra.
A vezetés ne kérdezzen rá?
Ezek után az embernek eszébe egy két szitu ami itt is megtörtént...
Ha nem tiszta a víz a pohárban akkor bele nem iszok amíg újra nem töltik.

:(

Zsoltee
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 224
Csatlakozott: szer. jan. 07, 2009 4:36 pm

Hozzászólás Szerző: Zsoltee » csüt. máj. 20, 2010 11:00 am

sanya, ment a pü.
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. máj. 20, 2010 11:39 am

Én is nagyon hiányolom, hogy nem lett elég részletes ez a történet, hiszen Sompirtól azt hallottuk, felbujtás is volt benne.
Továbbá egyáltalán nem értem – mivel nekem a pálya mindig is szent volt – hogy miért csinál ilyet egyáltalán? minek keresnek emberek ilyen kódokat, vagy ha véletlenül találkoztak vele, miért használták vagy próbálták felhasználni? Vicc kizárva, hiszen mivel nem nyilvánosan történt senki nem tudott röhögni rajta, és amúgy is morbid lenne nem vicc. Ez egy olyan kényes téma, főleg itt a neten történő játék során (több fórumban is időkülönbségekre illetve a lassabb vagyok versenyen témák mögött ez volt elásva.) ami megöli a tisztességes versenyszellemet.

Amiben a MaSzim erejét látom az az, hogy nyitottak és korrektek voltunk mindenkivel aki hozzánk közelített, törődés is volt bennük nem kis segítségnyújtással egyetemben. Számomra nagyon fontos, hogy azok akik itt vannak élvezzék amit csinálnak. Ellenben úgy, hogy csak a csalás árnyéka vetül a versenyekre, senki nem akar majd tesztelni, sőt sokan felszólítottak, ha nem teszünk ez ellen valamit nem fognak tovább pár csaló miatt versenyezni – ami érthető.

Őket szeretném első sorban megnyugtatni, hogy sok munkát és időt áldozunk most az ügynek – pl. ezért nincs még továbbra sem kint a Junior futamról a cikk. Továbbá többen jelezték segítségnyújtási szándékukat, amit ezúton is nagyon megköszönök nekik.

Ami biztos, két csalási lehetőségről van itt ebben a pillanatban szó az egyik a súlybüntetés, illetve a ram cheat amiben szintén pár ember sárosnak tűnik és csak a lag utal rá, ami viszont nem bizonyíték, mert másra is utalhat.

Engem ahogy ezt többeknek mondtam első sorban mindig a jövő érdekelt. Márpedig a jövőben azt ígérhetem, hogy stratégiánk megváltozik, hiszen a történtek a versenyzők vezetési stílusára is kihatással voltak. Az ucsó futamok képe, romlott. Nem feltételezem a tudatos bomlasztást, bár ez is szóba került, szerintem csak a habitus, a hozzáállás rossz.

Tehát add1 valóban büntetni fogunk és azonnal a többség érdekét figyelembe véve, eltávolítjuk a problémás versenyzőket. Nem tudunk mást tenni Toby.

Add2 mindent elmentünk, sőt további eljárásokat is tesztelve szűrni fogjuk a versenyeket. Továbbá átnézzük a Toby által javasolt – amúgy már ismert – kiegészítő szoftvereket, illetve saját készítése is szóba került. További ötleteink is vannak, melyeket a csalás lehetőségének megszüntetése érdekében alkalmazni fogunk.

Add3 jövőre a szeniorok vagyis azok számára akik a meló és család mellett egyáltalán nem esélyesek azonos mennyiségű tesztre, külön bajnokit indítunk meghívásos alapon. Erre azért is nagyon nagy szükség van, mert mi baráti alapon szerveződünk, jól akarjuk érezni magunkat, ami idegenekkel, olyanokkal akik állandó távolságot tartanak, klikkesednek nem lehetséges.

Ekkora létszám és korkülönbségek mellett ez már nem is elkerülhető a szenior ezért jött létre.

Itt jegyezném meg, hogy az NF1B Monacói futamát nagyon tüzetesen átnézés alatt van és számítani kell pár embernek arra – főleg azoknak akik a sikánt egyszerűen be sem akarták venni, vagy csak amblock nem megfelelő helyen próbáltak előzni - , hogy az eredménye törölve lesz és nevük az egész szimulátor közösségben kihirdetésre kerül és ez egyben az add4 is hiszen információs kapcsolatunkat más komoly szerveződésekkel megerősítjük. Az egész magyar közösségnek nincs szüksége olyanokra akik a pályán inkorrektek.

Add5 az egyesület annak rendje és módja szerint jövőre vagy a 2012-es évadra megpróbálja rendezni a sportviszonyt. Bár nevetségesnek tűnhet, de mindenkinek el kell majd nézni a legközelebbi sportdokihoz, hiszen versenyzői engedélyt sportorvosi nélkül nem adhatunk ki.

Mindezek mellett nagy örömmel venném, ha összetudnánk valamikor hozni egy beszélgetést ahol a fenti problémákról sejtésekről és bizonyítékokról részletesen egyeztetünk. Nyilván olyan kérdések is felmerültek, amiről jobb, ha az illetékesek nyilatkoznak és kiderül, hogy csak egy bagatel dolog amit esetleg sokan csalásnak láttak, mert a lehetőség meg volt benne.

Összességében arra kérek mindenkit, teszteljen ezerrel és ahogy korábban is a lemaradást magában, a setupjában keresse, ahogy eddig is tette.
Kép

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » csüt. máj. 20, 2010 11:57 am

Írtad Metosz a saját szoftver kifejlesztését. Ez ügyben ajánlanám Nektek azt, ha komolyan gondoljátok, hogy beszéljetek a HF1L bajnokság vezetőivel, ugyanis nekik van egy általuk kifejlesztett program:

http://hf1l.hsw.hu/hatter/joe.gif
Itt jegyezném meg, hogy az NF1B Monacói futamát nagyon tüzetesen átnézés alatt van és számítani kell pár embernek arra – főleg azoknak akik a sikánt egyszerűen be sem akarták venni, vagy csak amblock nem megfelelő helyen próbáltak előzni - , hogy az eredménye törölve lesz és nevük az egész szimulátor közösségben kihirdetésre kerül és ez egyben az add4 is hiszen információs kapcsolatunkat más komoly szerveződésekkel megerősítjük. Az egész magyar közösségnek nincs szüksége olyanokra akik a pályán inkorrektek.
Én ezt most tulajdonképpen nem értem. Ha most valaki nem érezte például a pályát, s a sikánt állandóan elfékezte, akkor az is ki lesz zárva? Ez számomra így kicsit érdekesen hangzik, rossz futama mindenkinek lehet szerintem. Persze ha valaki szándékosan mindig átvágta, az más kérdés, de nekem a fenti irományodból kb. az jön le, amit az előző mondatomba leírtam.
Add3 jövőre a szeniorok vagyis azok számára akik a meló és család mellett egyáltalán nem esélyesek azonos mennyiségű tesztre, külön bajnokit indítunk meghívásos alapon. Erre azért is nagyon nagy szükség van, mert mi baráti alapon szerveződünk, jól akarjuk érezni magunkat, ami idegenekkel, olyanokkal akik állandó távolságot tartanak, klikkesednek nem lehetséges.
Ez valamelyest jogos. Megmondom őszintén, pontosan emiatt tértem át mostanság át a RACE 07 és társaival megrendezett bajnokságokra. Sokkal gyorsabban ráérzek a kocsira, nem kell 3-4-5-600 köröket tesztelni, mint sok esetbe rF-nél ahhoz, hogy a középmezőnnyel, esetleg az élmezőnnyel menni tudj. Múltkori F1-re készültem olyan 200 kört, egy WTCC-s futamra meg készülök össz-vissz 2 hét alatt 50 kört - de ekkor már nagyon sokat teszteltem, mert valószínűleg nem ismertem a pályát.

A másik ok, amiért én pl. nem F1-ezem aktívan, meguntam, hogy tesztelek X kört, s mindig űrbe autózok 1 órát. Számomra az egész F1 így értelmét vesztette, mert ez így nekem kb. inkább teszt, mint verseny. Csomószor bealszok futamon pontosan emiatt, mert nem látok magam előtt célt - azon kívül, hogy végig kell menni. Mostanság elkezdtem azt csinálni, hogy akinek csak tudok, adok setupot, hátha tud annyit gyorsulni, hogy csatázni tudjon velem. Meg lehet kérdezni, most is adtam jó pár embernek setupot tegnap szerveren, amikor fent voltam és teszteltem.

Mielőtt félreértené valaki: nem a gyorsakkal van a bajom, hanem azzal, hogy eléggé szétszabdalt a mezőny. :)

japana
Hozzászólások: 396
Csatlakozott: hétf. nov. 02, 2009 2:29 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: japana » csüt. máj. 20, 2010 12:09 pm

Petersen írta:Egy kérdés.
Ha én megváltoztattam a TV Cockpitem helyzetét, ugyanis nem szeretem látni a vezető kezét és a buksiját, akkor én is laggolok, mert különbség van a gépem és a szerver bizonyos fájljában?

Bocsi a hülye kérdésért, de én nagyon amatőr és kezdő vagyok és nem szeretném, ha emiatt kéne majd egy-egy versenyt esetlegesen kihagyni.


A másik, hogy mélységes megrökönyödéssel vagyok az iránt, hogy ilyen felmerülhetett. Én, úgy vélem, hogy ez is egy sport és a sportban a csalókat tényleg ki kell szűrni azok közül, akik fair módon próbálnak meg játszani. Akinek ez nem tetszik, az úgy is, még az "akciók" előtt el fog szerintem tűnni.

Szóval hajrá mindenki és győzzön az, aki ténylegesen és sportszerűen a legjobb! ;)

Maradok tisztelettel, Peti!
Nem, a vezetői nézet megváltozttása nem okoz lagokat.
Amugymeg bár nincs sok közöm hozzá egy kicsit kétségbe ejt ez az ügy. Csalni egy játékban és így elrontani a többiek játékat? Meg egyébként sem értem... Én pl azért versenyzek, mert szeretek autókázni esténként, nem pedig azért hogy én legyek a legnagyobb... Illetve hát a szankciók. A lagolos dolog sok embernek lesz szívás, de ezt megértem, viszont hogy szétcincáljuk a mezőnyt? Hátna. :(
Kép

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: sanya » csüt. máj. 20, 2010 12:11 pm

Adam Jonas írta:
Itt jegyezném meg, hogy az NF1B Monacói futamát nagyon tüzetesen átnézés alatt van és számítani kell pár embernek arra – főleg azoknak akik a sikánt egyszerűen be sem akarták venni, vagy csak amblock nem megfelelő helyen próbáltak előzni - , hogy az eredménye törölve lesz és nevük az egész szimulátor közösségben kihirdetésre kerül és ez egyben az add4 is hiszen információs kapcsolatunkat más komoly szerveződésekkel megerősítjük. Az egész magyar közösségnek nincs szüksége olyanokra akik a pályán inkorrektek.
Én ezt most tulajdonképpen nem értem. Ha most valaki nem érezte például a pályát, s a sikánt állandóan elfékezte, akkor az is ki lesz zárva?
Csak arra az egy részre reagálok.
A "fékezés nélkül átgangol rajta" és az "elrontotta a féktávot és kínlódva levágja" között azért szemmel látható a különbség.
Egyértelmű az arra irányuló szándék mind a kettőnél.
Mondom ezt úgy, hogy fogalmam sincs kit érint a szitu.

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. máj. 20, 2010 12:36 pm

az FPS játékok mint a COD sajnos hemzsegnek a csíterektől és hiába van PB amit frissitenek is a csalók mindig 1 lépéssel előrébb járnak ergo elvették az ember kedvét a mutyizástól..izé multizástól ;)
ha az rf-nben is megjelennek ugyanaz lesz....legfeljeb a család örül neki majd 8)
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. máj. 20, 2010 12:38 pm

Én, úgy vélem, hogy ez is egy sport és a sportban a csalókat tényleg ki kell szűrni azok közül, akik fair módon próbálnak meg játszani. Akinek ez nem tetszik, az úgy is, még az "akciók" előtt el fog szerintem tűnni.

ha le is bukik meddig tart másik nickel újra szerverre mennie és mondjuk "nincs mikim" szöveget beirni a chat ablakba?..
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » csüt. máj. 20, 2010 12:48 pm

[quote="metosz"
Add5 az egyesület annak rendje és módja szerint jövőre vagy a 2012-es évadra megpróbálja rendezni a sportviszonyt. Bár nevetségesnek tűnhet, de mindenkinek el kell majd nézni a legközelebbi sportdokihoz, hiszen versenyzői engedélyt sportorvosi nélkül nem adhatunk ki.[/quote]

Ezt nem értem...
Szimulátorozás "elismert" sport lesz?
Én jártam sportorvoshoz amíg versenyszerűen vívtam egészen szeptemberig.Vagyis még most is jó mer 18év fölött évente egyszer kell menni ha nem vagy válogatott.Vizelet-szemvizsgálat-gerincferülés-EKG.Ezek közül amit itt lehet nézni az a szem és az EKG szerintem...
na mind1 csak gondolkodás volt bocs ha off meg ilyenek
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » csüt. máj. 20, 2010 12:50 pm

Dietrich írta:az FPS játékok mint a COD sajnos hemzsegnek a csíterektől és hiába van PB amit frissitenek is a csalók mindig 1 lépéssel előrébb járnak ergo elvették az ember kedvét a mutyizástól..izé multizástól ;)
ha az rf-nben is megjelennek ugyanaz lesz....legfeljeb a család örül neki majd 8)
Hát igen,de ez ugyan úgy az úszóknál,bringásoknál atlétáknál meg bárhol megtalálható...Bár van 1-2 ahol szerintem nincs.
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Petersen
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 85
Csatlakozott: kedd máj. 11, 2010 10:40 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Petersen » csüt. máj. 20, 2010 12:54 pm

Dietrich írta:Én, úgy vélem, hogy ez is egy sport és a sportban a csalókat tényleg ki kell szűrni azok közül, akik fair módon próbálnak meg játszani. Akinek ez nem tetszik, az úgy is, még az "akciók" előtt el fog szerintem tűnni.

ha le is bukik meddig tart másik nickel újra szerverre mennie és mondjuk "nincs mikim" szöveget beirni a chat ablakba?..
Hát az ilyen embereket csak szánni és sajnálni tudom, hisz életük akkor ezek szerint nagyon kicsinyes és arra vetemednek, hogy ilyenekkel dobják fel, ahelyett, hogy megragadnák azt és élveznék, egy jó sör kíséretében, a Balaton parton, a barátokkal, barátnőkkel.

Szerintem.

IsTi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: vas. jan. 07, 2007 3:13 pm

Hozzászólás Szerző: IsTi » csüt. máj. 20, 2010 1:00 pm

danikosz írta:
Dietrich írta:az FPS játékok mint a COD sajnos hemzsegnek a csíterektől és hiába van PB amit frissitenek is a csalók mindig 1 lépéssel előrébb járnak ergo elvették az ember kedvét a mutyizástól..izé multizástól ;)
ha az rf-nben is megjelennek ugyanaz lesz....legfeljeb a család örül neki majd 8)
Hát igen,de ez ugyan úgy az úszóknál,bringásoknál atlétáknál meg bárhol megtalálható...Bár van 1-2 ahol szerintem nincs.
A bringásokat hagyd ki ebből jó?:D :lol:

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. máj. 20, 2010 1:13 pm

danikosz írta:
Dietrich írta:az FPS játékok mint a COD sajnos hemzsegnek a csíterektől és hiába van PB amit frissitenek is a csalók mindig 1 lépéssel előrébb járnak ergo elvették az ember kedvét a mutyizástól..izé multizástól ;)
ha az rf-nben is megjelennek ugyanaz lesz....legfeljeb a család örül neki majd 8)
Hát igen,de ez ugyan úgy az úszóknál,bringásoknál atlétáknál meg bárhol megtalálható...Bár van 1-2 ahol szerintem nincs.
most a pc játékokról volt szó és nem a valós profi kokszolós élsportról ;)

Sipi jó cimbi nekem tudok épp eleget erről...pl. már akkor tudtam hogy Bodrogi aki közismerten nem hegyimanó miért ment úgy fel a hegyekben Mappei bringásként a TDF-n...ő maga mondta olyan borzalmas löttyöket itatnak velük este amitől a bele kifordul viszont teker tőle mint egy mozdony hegyre fel :)
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

W A Mozart
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 669
Csatlakozott: szomb. nov. 08, 2008 10:23 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: W A Mozart » csüt. máj. 20, 2010 2:23 pm

Na én ezt az egészet enm értem. Pontosan miről is van szó, mert elég komolynak tűnik, hogy mindenki érdeklődését felkeltse, de őszintén szólva számomra semmi sem derül ki, abból amit metosz írt. Azt sem lehet érteni, hogy most mi van, rébuszokban beszéltek. Ebből csak az ért valamit, akinek van előzetes infója. Én is tapasztaltam fura laggolásokat ( név nélkül) , mondjuk elképzelni sem tudom ,hogy csalna az illető. De így elgondolkodtató. Szóval most pontosan mi is a helyzet, rébuszok nélkül? :D

IsTi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: vas. jan. 07, 2007 3:13 pm

Hozzászólás Szerző: IsTi » csüt. máj. 20, 2010 3:55 pm

Dietrich írta:
danikosz írta:
Dietrich írta:az FPS játékok mint a COD sajnos hemzsegnek a csíterektől és hiába van PB amit frissitenek is a csalók mindig 1 lépéssel előrébb járnak ergo elvették az ember kedvét a mutyizástól..izé multizástól ;)
ha az rf-nben is megjelennek ugyanaz lesz....legfeljeb a család örül neki majd 8)
Hát igen,de ez ugyan úgy az úszóknál,bringásoknál atlétáknál meg bárhol megtalálható...Bár van 1-2 ahol szerintem nincs.
most a pc játékokról volt szó és nem a valós profi kokszolós élsportról ;)

Sipi jó cimbi nekem tudok épp eleget erről...pl. már akkor tudtam hogy Bodrogi aki közismerten nem hegyimanó miért ment úgy fel a hegyekben Mappei bringásként a TDF-n...ő maga mondta olyan borzalmas löttyöket itatnak velük este amitől a bele kifordul viszont teker tőle mint egy mozdony hegyre fel :)
(Na végre 1 jó téma):D
Azt a Sipit aki kommentál a giro, vuelta,tdf alatt? Kegyetlen, vannak nagy beszólásai, én bírom.Amúgy ha megtudod a lötty nevét nyugodtan írj rám p.üben köszi :lol: :lol: off vége :wink:

eduka
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 45
Csatlakozott: hétf. júl. 21, 2008 2:38 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: eduka » csüt. máj. 20, 2010 4:03 pm

@all

történt ez az eset 2008 első negyedévébe mikor is én már kiszálltam az f1rct ligából ahol addig oldal és szerverkezelő voltam, akkoriban kezdtem jóba lenni a vsr-es bagázzsal és a team speak-en voltunk fent (a maszim ts2es szerverén) amikor elkezdtünk hülyéskedni hogy mi lenne ha történne vmi beniszilivel (ekkor futott az f1rct spa-i futama amit az sstv is közvetített) és valaki a szobából pontosan már nem tudom adott egy parancsot a team speak alján amivel sülybüntetést lehet a másikra rakni a szerver kezelő oldalon, ÉN felléptem a szerver kezelő oldalra (radmin) megnyitottam az f1rct szerverének ablakát ahova beirtam ezt (/setmass 2000 beniszili) a parancs úgy szól h maximum 265kg-ot lehet rárakni az ellenfélre szval ez nem sikerült nem is akartam hogy sikerüljön szval fel lehet úgy is fogni hogy egy chatbejegyzés volt.

az én véleményem szerint nem felbujtás volt hanem közös butaság/hülyeség

nem értem metosz h a súlybüntetést miért sorolod a csalások közé mivel ez egy handicap rendszert eredményezz a szerveren és ha valakira súlybüntetést raksz akk a szerver azt kiirja a chatablakba h kire mennyit raktál

ami a csalókat illeti lehet h vannak de az sokkal szembetünőbb lenne :)
gondolok itt arra h a bizonyos junior futamot ha jól tudom morfi nyerte sztem nem csaló morfi mivel sokkal szembetünő lenne mivel ő is tud hibázni ha csaló lenne akkor olyan lenne mintha dróton húznák végig a pályán :)

ram cheat létezik van rá bízonyiték (murfitts = Hajdu Attila) de ez lehet teljesen végtelenül is mint volt vszeg az ő esetébe is hogy rossz ram-okat kapott a cégtől ahonnan vette

hatásosak toby által javasolt programok is de én mint ahogy láttuk a HF1L esetében is a starter vállt be a legjobban ami már több csalót is kiszűrt

NF1B Monaco sokan azt hitték hogy csak csalással lehet monacoba 1 10es időt menni én bevallom hogy az 1 10 7xx időmet vágással értem el ami számomra utolag derült ki de vágás nélkül is tudtam 1 10 8-9et jönni nem megfelelő helyen való előzésre én azt mondom h vki gyorsabb az elől menőnél akk ő mindenhol megpróbálja megelőzni mivel ő sietne és ez monaco ahol a legkisebb elbambulás is a vesztetedet okozza nálam is ez történt :)

kihirdetésre kerülnek hogy inkorrektek? hát igazából mindenkiröl tudja mindenki h mien a vezetési stílusa agreszív puhavezetésű vagy átlagos egyén vállogatja

add5öt metosz gondolom a szövetségre érted hallottam ezt az egyezkedést az f1rft részéről is én azt gondolom h ez mükődőképes legyen ahhoz nem csak ennek a két ligának kéne együtt mükődni-e hanem van itt másik nagy liga is pl. a vsr, a simco, a hf1l, több nagyobb f1 liga is van (morftl, hrst) akikkel összekéne dolgozni és akk müködhetne az egész de nem úgy h ti csak indy ti csak f1 mivel jelenleg úgytűnik ha a vsrf1 népszerűbb mint az f1rft

én mindig levoltam maradva morfiéktől de sose feltélteleztem róluk h csaló mindig tudtam h lassú vagyok, de pl, monacoba annyira nem jött ki ez :) szval mindenki teszteljen és meglesz az eredménye :)

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. máj. 20, 2010 4:12 pm

igen az a Sipi meg a Jenő..épp a girot adják a jurón :wink:
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

eduka
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 45
Csatlakozott: hétf. júl. 21, 2008 2:38 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: eduka » csüt. máj. 20, 2010 4:13 pm

volt 2008ba anno egy molsz ami f1-gyel futott idén is meglehetne rendezni és evvel lehetne elkezdeni a nagy ligák egyezkedését :wink:
de idén nem csak f1 hanem mellette egy túraautós rész is mehetne szval egy formula autós és egy zártkasztnis

Mod letöltési link: F1RFT 2010 starterrel és WTCC 2010 starterrel

Versenynaptár:
F1:
2010.07.17.-18. – egyeztetés / javaslat: Melbourne/
2010.07.24.-25. – egyeztetés / javaslat: Monte-Carlo/
2010.08.10.-11. – egyeztetés / javaslat: Silverstone/
2010.08.17.-18. – egyeztetés / javaslat: Hungaroring/
WTCC:
2010.07.15.-16. – egyeztetés / javaslat: Monza/
2010.07.24.-23. – egyeztetés / javaslat: Zolder/
2010.08.08.-09. – egyeztetés / javaslat: Brands Hatch/
2010.08.15.-16. – egyeztetés / javaslat: Brno/

Lebonyolítás:
Csütörtök/Szombat:
17:00-18:00 Szabadedzés
18:00-18:20 Q1
18:20-18:35 Q2
18:35-18:45 Q3
Péntek/Vasárnap:
18:00-18:45 Szabadedzés
18:45-19:00 Rajtrács
19:00~20:30 Futam

Versenykörülmények:
Versenytáv: 75%
Gumikopás: normál
Üzemanyag fogyasztás: normál
Autósérülés: 50%
Megengedett segítségek: csak kuplung (F11)
Nézet: szabadnézet
Mechanikai meghibásodás: normál
Pontozás: 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1
egyéb megjegyzések:
F1:Úgy lehetne megoldani a pilótákat hogy a négy nagy ligát (F1RFT, MASZIM, SIMCO, VSR) + HF1L felkérni hogy 3 pilótát küldjenek a bajnokságba és 2 tartalék pilótát hogy a négy+egy nagy liga mindig ki legyen a 3 pilótával és akkor lehetne a négy nagy liga közötti mini bajnokság és ez 15 autó és ha 12 csapatos 2010-es kocsikkal mennénk akkor maradna 9 hely és arra lehetne egy hotlaps bajnokságot kiírni.
WTCC: Hasonlóan az f1-hez csak értelmeszerűen akk a nagyobb túraautó bajnokságból lenne a négy nagy liga mellé + 1 liga azaz a HRC és ott is egy 24 fős mezőnnyel lehetne megoldani. De itt nagyobb kérdés lenne a mod??
Díjazás??

G-BoR
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 388
Csatlakozott: szer. ápr. 02, 2008 10:44 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: G-BoR » csüt. máj. 20, 2010 4:18 pm

IsTi írta:A bringásokat hagyd ki ebből jó?:D :lol:
Az országútiak nyomják a kokszot :-P

Egyszerű a megoldás, a HF1L programját licenszelni kell, mert az szinte 100%-osan kiszűri a jelenleg az összes ismert csalást és Mozso folyamatosan dolgozik rajta. Aki a HF1L starterrén fent akad az biztos hogy csalt! Ha ennyire komolyan gondoljátok itt a lehetőség, nem kér érte nagy összeget, szerintem megéri és mindenki nyugodtan játszhat.

Amúgy meg kösz hogy felhoztátok a LAGolást, már kapom már az ívet hogy én biztos csalok, mert szoktam LAGolni (ilyen a szolgáltató nem tehetek róla)... ÉN MINDIG IS MINDENNEL TISZTÁN JÁTSZOTTAM!!!
metosz írta:Mindezek mellett nagy örömmel venném, ha összetudnánk valamikor hozni egy beszélgetést ahol a fenti problémákról sejtésekről és bizonyítékokról részletesen egyeztetünk.
Én ezt csak egy személyes találkozó keretén belül tudom elképzelni...
Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » csüt. máj. 20, 2010 4:34 pm

szerintem a HRC is tudna küldeni 3 fő F1-es pilótát..mert igaz a bajnokságaink zártkasztnisak de többen indulnak más ligáknák vagy indultak F1-ben.
a probléma a dátummal van..ki ér rá a nyári szabadság vagy szünedejében..
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » csüt. máj. 20, 2010 4:40 pm

Dietrich az szombat,amikor láttam a dátumot tovább se néztem
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
Gilberto
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 763
Csatlakozott: csüt. feb. 12, 2009 9:29 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Gilberto » csüt. máj. 20, 2010 5:21 pm

Dietrich írta:
ha le is bukik meddig tart másik nickel újra szerverre mennie és mondjuk "nincs mikim" szöveget beirni a chat ablakba?..


Ezért kéne ahülye nicken való versenyzést, beszüntetni, csak saját néven lehetne játszani hivatalosabb is lenne, mint a nicknevek, + személyi fénymásolat vagy akármi.....meglehet oldani..

Avatar
voodoo
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 653
Csatlakozott: csüt. dec. 27, 2007 12:07 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: voodoo » csüt. máj. 20, 2010 5:31 pm

Gilberto írta:
Dietrich írta:
ha le is bukik meddig tart másik nickel újra szerverre mennie és mondjuk "nincs mikim" szöveget beirni a chat ablakba?..


Ezért kéne ahülye nicken való versenyzést, beszüntetni, csak saját néven lehetne játszani hivatalosabb is lenne, mint a nicknevek, + személyi fénymásolat vagy akármi.....meglehet oldani..


Retina scenner stb , futam után meg dopping teszt 8)

Adam Jonas
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 416
Csatlakozott: pén. jún. 27, 2008 7:25 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Adam Jonas » csüt. máj. 20, 2010 5:35 pm

Dietrich írta:
danikosz írta:
Dietrich írta:az FPS játékok mint a COD sajnos hemzsegnek a csíterektől és hiába van PB amit frissitenek is a csalók mindig 1 lépéssel előrébb járnak ergo elvették az ember kedvét a mutyizástól..izé multizástól ;)
ha az rf-nben is megjelennek ugyanaz lesz....legfeljeb a család örül neki majd 8)
Hát igen,de ez ugyan úgy az úszóknál,bringásoknál atlétáknál meg bárhol megtalálható...Bár van 1-2 ahol szerintem nincs.
most a pc játékokról volt szó és nem a valós profi kokszolós élsportról ;)

Sipi jó cimbi nekem tudok épp eleget erről...pl. már akkor tudtam hogy Bodrogi aki közismerten nem hegyimanó miért ment úgy fel a hegyekben Mappei bringásként a TDF-n...ő maga mondta olyan borzalmas löttyöket itatnak velük este amitől a bele kifordul viszont teker tőle mint egy mozdony hegyre fel :)
Az a kotyvasz valami étrendkiegészítő v mi a tököm. Osztálytársam fut rövidtávon, ő szokott verseny előtt 2 héttel ilyen büdös kotyvaszokat inni. Ezt mi osztálytársakkal csak úgy hívjuk hogy csirketáp. :D :lol:

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. máj. 20, 2010 11:02 pm

danikosz írta:[quote="metosz"
Add5 az egyesület annak rendje és módja szerint jövőre vagy a 2012-es évadra megpróbálja rendezni a sportviszonyt. Bár nevetségesnek tűnhet, de mindenkinek el kell majd nézni a legközelebbi sportdokihoz, hiszen versenyzői engedélyt sportorvosi nélkül nem adhatunk ki.
Ezt nem értem...
Szimulátorozás "elismert" sport lesz?
Én jártam sportorvoshoz amíg versenyszerűen vívtam egészen szeptemberig.Vagyis még most is jó mer 18év fölött évente egyszer kell menni ha nem vagy válogatott.Vizelet-szemvizsgálat-gerincferülés-EKG.Ezek közül amit itt lehet nézni az a szem és az EKG szerintem...
na mind1 csak gondolkodás volt bocs ha off meg ilyenek[/quote]


Rajtad is múlik!
Amúgy meg szerintem meg van minden jogosultsága, ha van olyan, hogy extreme vasalás és mindezek mellett a sakk is sport - bár öreg szlogen - 8) de hogy újat is mondjak motorSPORT-ot szimlálunk. Fizikai terhelés pedig több mint a snookerben, dartsban, tekében, bowlingban.......... céllövészetben, hogy olimpiai sportágat is mondjak.
Ráadásul mi inkább vagyunk sport a motorsporthoz képest, hiszen az azonos alapfeltétel (lásd. Küzdősportok – súlycsoport) teszi leginkább nívóssá a versengést. F1 ráadásul egy cirkusz nem is nevezhetné senki sem sportnak! Hivatalosan se nevezik annak.
Na most ez a téma is az „azonos feltételek” mentén született, bár az árnyékos oldalán. Ez teszi sportá és a köré szervezet versenyrendszer elfogadott sportággá. Az elfogadás pedig a minőségtől és a benne foglalt teljesítménytől függ, aminek te is a részese vagy szóval ahogy írtam rajtad múlik! :wink:
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. máj. 20, 2010 11:20 pm

@G-BoR
Találkozó augusztusban lesz, arra várunk mindekit szeretettel, Kopi Sanya szervezi és a találkozók a 2010-es évadban témában itt a pilóta fórumon kiemelten megleled.
Kép

W A Mozart
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 669
Csatlakozott: szomb. nov. 08, 2008 10:23 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: W A Mozart » pén. máj. 21, 2010 8:30 am

Említetted metosz, hogy az F1 nem is sport. Nos, erről nekem is van egy (összeesküvés)elméletem. Szerintetek mennyijre elkáépzelhető, hogy minden előre le van játszva, mint a pankrációban? Szerintem van rá sansz, csak akkor mondjuk a sok kurva unalmas versenyt nem értem :D Na, szóval én Bernie helyében tuti úgy csinálnám, mint a pankrációt, csak ügyelnék, hogy soha ne derüljön ki, bár ezt a legnehezebb megoldani :D

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » pén. máj. 21, 2010 9:13 am

Szerintetek mennyijre elkáépzelhető, hogy minden előre le van játszva, mint a pankrációban? Szerintem van rá sansz, csak akkor mondjuk a sok kurva unalmas versenyt nem értem

azért UHUkám mert a F1 nagyon régóta nem sport hanem kőkeményen üzlet amiben rengeteg pénz van. és mint tudjuk a pénz diktál..mindig megvan az aktuális ember kinek fogy jobban a törülköző az nyeri a vb-t ;)

egyébként a profi élsport is hasonló gondokkal küzd..lassan semmi közük a sporthoz a versenyszellemhez..két lábon járó laboratóriumok rohangálnak a pályán vagy tekernek a hegyre fel vagy úsznak a medencében..attól függ kinek van több pénze rá hogy a gestapoWADA elött járjanak mindig 1 lépéssel.
Én magam is fociztam egy bokaficam sérülés után 1 hónapig járni is alig tudtam nemhogy futni..manapság 3 nap után újra a teniszpályán vannak vagy fociznak..
Azokról ne is beszéljünk akik az utóbbi 10 évben váratlanul haltak meg pályán vagy otthonukban.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » pén. máj. 21, 2010 9:39 am

W A Mozart írta:Említetted metosz, hogy az F1 nem is sport. Nos, erről nekem is van egy (összeesküvés)elméletem. Szerintetek mennyijre elkáépzelhető, hogy minden előre le van játszva, mint a pankrációban? Szerintem van rá sansz, csak akkor mondjuk a sok kurva unalmas versenyt nem értem :D Na, szóval én Bernie helyében tuti úgy csinálnám, mint a pankrációt, csak ügyelnék, hogy soha ne derüljön ki, bár ezt a legnehezebb megoldani :D
A pankráció ugyanakkor nagyon jó és szerintem rohadt izgi tud lenni :D Azért nem minden meccs van lezsírozva szerintem,de mondjuk tényleg vicces hogy ott el lehet adni izgalmakkal együtt ezt az egészet itt meg semmi...
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

geo
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: pén. márc. 06, 2009 9:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: geo » vas. máj. 23, 2010 3:52 pm

danikosz írta:Ezt nem értem...
Szimulátorozás "elismert" sport lesz?
Én jártam sportorvoshoz amíg versenyszerűen vívtam egészen szeptemberig.Vagyis még most is jó mer 18év fölött évente egyszer kell menni ha nem vagy válogatott.Vizelet-szemvizsgálat-gerincferülés-EKG.Ezek közül amit itt lehet nézni az a szem és az EKG szerintem...
na mind1 csak gondolkodás volt bocs ha off meg ilyenek
Azért túlzásokba nem kell esni ;)

Az, hogy mit értünk "sport" alatt, más a köznyelv, más a TE sportpszichológiai tanszékének, és más a jogalkotóknak a definíciója.

Mindenesetre aligha ugyanazon szempontok alapján van sportorvosi vizsgálat egy labdarúgónál és egy sakkozónál, vagy majdan uram bocsá egy szimulátoron szervezetten, sportként minősülő autóversenyzőnél . Ahogyan nyilvánvalóan más lesz a dopping kérdésköre is.

Amennyiben sportorvosig jut a dolog, elsősorban az epilepszia-hajlam, a stressztűrő képesség és a kéz-láb-szem stb. koordináció, a reakcióidő és ilyenek jöhetnek szóba, és nem a fizikai leterhelhetőség vizsgálata...

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » hétf. máj. 24, 2010 12:39 am

geo írta:
danikosz írta:Ezt nem értem...
Szimulátorozás "elismert" sport lesz?
Én jártam sportorvoshoz amíg versenyszerűen vívtam egészen szeptemberig.Vagyis még most is jó mer 18év fölött évente egyszer kell menni ha nem vagy válogatott.Vizelet-szemvizsgálat-gerincferülés-EKG.Ezek közül amit itt lehet nézni az a szem és az EKG szerintem...
na mind1 csak gondolkodás volt bocs ha off meg ilyenek
Azért túlzásokba nem kell esni ;)

Az, hogy mit értünk "sport" alatt, más a köznyelv, más a TE sportpszichológiai tanszékének, és más a jogalkotóknak a definíciója.

Mindenesetre aligha ugyanazon szempontok alapján van sportorvosi vizsgálat egy labdarúgónál és egy sakkozónál, vagy majdan uram bocsá egy szimulátoron szervezetten, sportként minősülő autóversenyzőnél . Ahogyan nyilvánvalóan más lesz a dopping kérdésköre is.

Amennyiben sportorvosig jut a dolog, elsősorban az epilepszia-hajlam, a stressztűrő képesség és a kéz-láb-szem stb. koordináció, a reakcióidő és ilyenek jöhetnek szóba, és nem a fizikai leterhelhetőség vizsgálata...
Te az a Geo vagy akivel az RFT TS-én volt szerencsénk megismerni. Amennyiben igen üdv itt a MaSzimon a többiek nevében is

Nyilván a mozgás és a szimulátorozás között óriási ellentmondás van. Jobban mondva közel sem elegendő avagy nulla. Fejlesztő szerepe, viszont elvitathatatlan. Szermélyesen itt a maszimon akik ismernek tudják mire buzdítok és semmiképpen sem tartom szerencsésnek az otthoni folyamatos gépezést.

IsTi a tavalyi F1 bajnokunk mint hozzászólásában kiderült fanatikus kerékpáros, keményen nyomja.

Szerencsésebbnek tartanám, ha főleg idősebb korosztály számára adhatnánk tartalmas kikapcsolódást a güriben. Ez úgy gondolom érezhetően - megvalósulni látszik. Junior sorozatunk pedig direkt elnyújtva két hetente néha ovállal jelentkezik, meghagyva a megfelelő időt a tanulástól a sportig, remélem okosan használják fel a srácok és gondolnak az egészre.

Rendszerünk igen lassan fejlődik, mindenki csak a versenyekre koncentrál, ezt fűszerezve sajnos jogi tanácsadónk állandóan elfoglalt, 8) többnyire saját sebei nyalogatásával. Valójában a sportorvosi témát még egyáltalán nem jártuk körbe, több dolgot előbb kell rendezni. De valami felelősség rendszer mindenképpen bűzlik a dolog mögött, 8) hivatalosak vagyunk, ahogy Gerrard mondaná, mostanában ilyen karaktert mutatunk.
Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: FONTOS BEJELENTÉS

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szer. aug. 17, 2011 7:11 pm

HRC oldal újra indult egyelőre még kevés tartalommal.
www.hrc-team.hu
Régi HRC tagok is kezdenek felébredni mély álmukból. :mrgreen:
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 27 vendég