Minden, ami a témához kapcsolódik
Válasz küldése
Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Évadzárás

Hozzászólás Szerző: metosz » pén. szept. 24, 2010 6:34 pm

Urak!

Itt az évvége és ilyenkor mindig nagyon felgyorsulnak az események. Bár úgy gondolom aki velünk tartott az egész évad során az láthatja a naptárban, hogy nem kis számú futam megrendezésére került sor - ráadásul a HRC és az FPL eseményeit nem is tartalmazza, de jövőre ezek is mind helyet kapnak majd, ha csak nem kérik a csapatok, hogy ne kerüljön bele.

Szóval az események év közben is rendesen fel voltak gyorsulva. Futamról – futamra szaladtunk és igazi szünetünk az évadközben sem lesz.

Várunk mindenkit az IndyCar szakosztály szervezésében kiírásra kerülő téli átvezető bajnokiba amit a 98-as CART évad újrajátszásával töltünk.
Azoknak akik majd ebben nem vesznek részt jó pihenést kívánok - ezúton is.
Hosszan nem érdemes elhagyni minket, hiszen gyakorlatilag a szezonzárás után, már kezdődnek is tesztek, illetve a bajnokságok előkészítő témáit már most is meg lehet találni a pilóta fórumban. Mivel évad közben jövőre sem lesz változtatási lehetőség, kérem szépen azokat, akiknek jó ötletük lenne vagy valamiben változtatni szeretnének látogassák meg ezeket a témákat és tiszteljenek meg minket hozzászólásukkal.

Remélem mindenki nagyon jól érezte magát az évadban, és az utolsó futamokon is megtiszteli mind a társaságot, mind a szervezőket, részvételével. Izgalmakban nem lesz hiány!
Záró futamok szeptember – október hónapban:
MTCC – 2010.09.30. 20.00 Csütörtök
Junior – 2010.10.04. 20.00 Hétfő
IndyCar – 2010.10.07. 20.00 Csütörtök


A junior bajnoki gyakorlatilag nem fog zárni, hiszen Bedy hétfőnként továbbra is várja majd a „nebulókat”, de most már az indylights MOD-al, melyre bátra merem állítani fantörpikusan jó lett. Továbbá a Forma1 egészen a díjkiosztóig folytatódik, így ezúton szeretettel meghívom azokat akiknek van jogsijuk, a bajnokiba.

Díjátadó Ünnepélyre 2010.11.27-én - mellyel kapcsolatosan szintén a pilóta fórumban lehet további információkat találni - várunk mindenkit szeretettel!
Kép

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 32 vendég