Válasz küldése
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7594
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Szenior Kupa 2011 - előkészületek

Hozzászólás Szerző: metosz » hétf. nov. 08, 2010 12:15 am

Mint már korábban több helyen is említve lett a szenior bajnokság a jövő évben egy picit rendhagyó rendszerben fog zajlani. Az alap igény az volt a társaságban, hogy lehetőleg ne kelljen a bajnokságra túl sokat tesztelni, hiszen időhiányában vagyunk. Szinte mindenki részt vesz itt az egyesületben, más olyan bajnokikban, ami azért heti szinten minimum 5 óra tesztelést igényel, ha komoly versenyzést szeretne valaki mutatni, ami viszont összességében a többiek miatt, el is várt!

Mivel társaságunk open wheel versenyzés szakosodott, a szenior bajnokiban is ez kap hangsúlyt pótolva a replay bajnokságokat, amit gyakorlatilag a Cart’98-al búcsúznak a MaSzim a bajnoki palettáról.

Tehát az elképzelés egy olyan bajnoki melyben a futamok előtt két órával sorsoljuk ki a pályát és a hozzá tartozó megfelelő MOD-ot. Természetesen az összes pályát lehetőség szerint elérhetővé tesszük majd illetve a MOD-okat is. Csak olyan közismert pályák jöhetnek szóba amiken már versenyeztünk illetve olyan rövid pályák jöhetnek még szóba mint Brandhats Indy.

A verseny csütörtök esténként (amennyiben a HRC-vel lesz kasznis bajnoki szerdán, akkor elfér) a tartaléknap vasárnap, naptárat addig amíg ez nincs tisztázva nem lehet még írni.

19.20-kor a pálya és a hozzátartozó MOD sorsolással kezdődik.
19.30-kor indul szerver
19.30-21.30 Qualifikáció
21.30-22.30 60 perces futam


Úgy gondolom kb. 30-40 pályára lenne szükségünk.
Az évad során összesen 12 futam lenne, ebből egy az indianapolis’500 – ahol nyilván nem sorsolunk, illetve Monacoban szintén kapnának újra lehetőséget a szeniorok az NF1B-ben történő körözésre. Továbbá Greg Moore és a Senna ESTEK is lebonyolításra kerülnek a szenior keretében, itt majd kitalálunk valami extrát, de mindenképpen több lehetőséggel és sorsolással. Elég az indi és a Monaco mint fix kivétel. Ha az NF1B futam iszonyatosan teltházas – amire minden esélyünk meg lesz – akkor vasárnap lenne ez a futam kivételesen és esetleg egy kis történelmi csemegével. A dolog nagy része képlékeny, ezúton kérek szépen mindenkit kezdjünk el ötletelni közösen. Szavazás nem lesz a bajnokit a szakosztályvezető írja majd ki a bajnokságok témában.
Kép

Avatar
Ginger17
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 3224
Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm
Név: Rigó Péter
Életkor: 36
Kontroller: Logitech G27
Tartózkodási hely: Tatabánya

Hozzászólás Szerző: Ginger17 » hétf. nov. 08, 2010 8:36 am

30-40 pálya???
Annyi "normális" és "közismert" pálya nincs is az rF-hez.

Úgy gondolom, hogy az út járható. A versenyek szervezését a szakosztályok között kellene felosztani, valamilyen rotációs rendszerben: F1-kasztni-Indy-Junior-F1-kaszni-Indy-Junior-stb... és akkor mindenki dobálhatná egy kalapba a (gonosz) ötleteit a versenyekkel kapcsolatban. :twisted: A pontos időpontok viszont kellenének. A rendszer továbbra is a havi egy verseny lenne?

...

Brandhats = Brands Hatch
indi = Indy
indianapolis’500 = Indianapolis 500
Monaco = monakó

Vegyük már komolyan egymást!

:D
Peter Rigo

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4324
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Név: Pongrácz Tamás
Életkor: 36
Kontroller: Logitech G25
Tartózkodási hely: London

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » hétf. nov. 08, 2010 1:20 pm

Szerintem is először a pontos dátumok kellenének, meg jó lenne hamarosan a jövő évi F1 időpontjait is beírni (mivel a valós F1 időpontok már fixen megvannak), hogy én is össze tudjam állítani a jövő évi zártkasztnis bajnoki versenynaptárat.
Tamas Pongracz
Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szer. nov. 10, 2010 8:15 am

(amennyiben a HRC-vel lesz kasznis bajnoki szerdán, akkor elfér)

HRC-vel nem kell számolni...
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7594
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. nov. 10, 2010 9:08 am

Dietrich írta:(amennyiben a HRC-vel lesz kasznis bajnoki szerdán, akkor elfér)

HRC-vel nem kell számolni...
Ebben az esetben akkor megkezdhetjük a naptár összeállítását. Tommy légyszi díjátadó utánra készülj egy tervezettel.
Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szer. nov. 10, 2010 1:27 pm

Na ne mond hogy rám vártál? Miért nem kérdeztél? :)
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7594
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » hétf. nov. 29, 2010 11:19 pm

Naptár összeállításra került, gyakorlatilag ezzel az összes futam az évadban fixálásra került nem csak a szenior kuppában

http://www.maszim.hu/naptar.html

Elkezdtem írni egy összeállítást de sajnos voltam olyan barom, hogy pár óra meló után nem mentettem el. :evil:

Arra gondoltam röviden, hogy egy pálya több moddal is használható, így kevesebb 15 pálya is elég lehet, természetesen ügyelve arra, hogy olyan modok legyenek a sorsolásban amik a valóságban is mentek rajta.
A sorsolásból, hogy ugyanazon pályán többet ne menjünk persze több lehetőség is egyszerre kiesik sorsoláskor, de még 15 pálya esetén is az ucsó vagyis 11. futamon 6 pálya (Monaco, Indianpolis fix) és hozzátartozó 3-4 MOD biztosítaná, hogy ne lehessen tesztelni.
Kép

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » kedd nov. 30, 2010 8:36 am

Csak egy kérdés. Karácsonyi futamot szervezünk idén? Nem ártana szerintem egy jó kis összeröffenés.

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: Szenior Kupa 2011 - előkészületek

Hozzászólás Szerző: kiru » szer. nov. 16, 2011 10:08 pm

Akkor ide is berakom, mert lehet hogy nem minden szenior néz be a díjátadó topicba.
metosz írta:Urak!

Akiktől információ kell, hogy esetleg 30 felett van - és így pontozásban részesülhetnek Szenior Kupa 2011 évadában:

Tjoe
Toby
Rojales
Mugen
Gilberto
Nightt
Buchert Csaba

köszönjük!

Kép

Csaba
Hozzászólások: 1753
Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
Tartózkodási hely: Magyarszék
Kapcsolat:

Re: Szenior Kupa 2011 - előkészületek

Hozzászólás Szerző: Csaba » csüt. nov. 17, 2011 9:48 am

Még 4 év :-)
Buchert Csaba

metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7594
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Tartózkodási hely: Budapest
Kapcsolat:

Re:

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. nov. 17, 2011 11:52 am

Ulvar írta:Csak egy kérdés. Karácsonyi futamot szervezünk idén? Nem ártana szerintem egy jó kis összeröffenés.

Karácsonyi futam ebben az évben JUNIOR keretein belül leszen, tehát Bedyvel kell egyeztetni ha csinál ilyet. Ellenben légyszi ucsó két F1 futamra gyertek és töltsük fel a mezőnyt, legyen mit kommentálni.
Kép

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: Bing [Bot] valamint 2 vendég