Minden, ami a témához kapcsolódik
Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

MTCC 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: KOPI » szer. jan. 05, 2011 6:55 pm

Kép

2011. Március 2-án Kezdetét veszi az MTCC Bajnokság idei szezonja.
Nagyon hosszú tanakodás, több variációt végigtesztelve, mely mind "saját"
fejlesztés volt fizika terén, mivel mindenképp hasonlóan az F1-hez, saját modot szerettünk volna. Persze voltak gondok, valamikor a modell nem volt megfelő, jobban mondva alkalmas egy bajnokihoz, voltak ötletek, melyet végül elvetettünk, mivel úgy gondoltuk elég elcsépelt téma, de sikerült döntésre jutnunk, és elkészült a mod, mellyel remélhetőleg egy sikeres évadot tudunk teljesíteni minél többen.

Cél volt többek között, hogy ne legyen többféle autó, ami lehet sokak örömére
vagy bánatára, de úgy gondoltuk, így lehet egyenlő feltételeket biztosítani, elkerülve ezzel az "ez a kocsi gyorsabb a másik lassabb, és így tovább"-vitát. A másik nagy kérdés az autó hajtása volt, mivel sokan a hátsó, és vannak akik az első kerék hajtást szeretik jobban, ebből következett, hogy az idei modunk 4 kerék meghajtást kapott, de elég nagy tartományban állítható a hajtás elosztása, így mindenki saját vezetési stílusára tudja majd hangolni az autót. Az autó beállítása terén is próbáltuk leegyszerüsíteni a helyzetet, mellyel ismételten az volt a cél, hogy ne csak azon múljon ki, hogy tud setupolni, vagy kinek mennyi ideje van ezen felül tesztelésre, tehát elég korlátozottak a beállítási lehetőségek, de természetesen minden fontosabb, variálható.

Kicsit a Bajnokságról. Március 2-án kezdünk, így már lehet tudni, hogy a futamok szerdánként kerülnek majd megrendezésre, lesz, hogy 2 hetente, lesz nagyobb szünet az Indy 500 idején, illetve lesz hogy 3 futam is lesz egymás utáni héten.
Az utolsó, 13. futam Augusztus 31-én kerül megrendezésre.

A szabályokról pár szóban, melyről majd a szabályzatban, melyet majd el kell
fogadni aki indulni szeretne, bővebben olvashattok.
A jelentkezők maximális létszáma 27 fő. Ezen felül is persze lehet jelentkezni de csak tartalékosnak, akik ha lesz szabad autó tudnak indulni a futamon.
9 Csapat indulhat maximálisan, csapatonként 3 fővel.
A futamok 45 percesek lesznek, tehát idő limit lesz érvénybe.
Az értékelésnél a jól bevált MotoGP pontozást fogjuk alkalmazni, és csapaton belül mindhárom pilóta eredménye beleszámít a csapat értékelésbe.

Külön köszönet Kopinak, Sanyának, Bodzzzának, Zsozsesznek a mod fejlesztésében, tesztelésében, elkészítésében.

A Bajnoki Szezont megelőzően 3 tesztfutam kerül megrendezésre.

Egyéb teszt még lehetséges, hogy bekerül a szezon előtti tesztek közé.

Első Teszt: 2011. Február 15. Laguna Seca
Második Teszt: 2011. Február 16. Valencia (Utcai)
Harmadik Teszt: 2011. Március 1. Montreal

MTCC 2011 Versenynaptár:

1. Futam Március 2. - Montreal
2. Futam Március 16. - A1-Ring
3. Futam Március 30. - LeMans
4. Futam Április 20. - Valencia (utcai)
5. Futam Április 27. - Laguna Seca
6. Futam Május 11. - Sao Paulo (utcai)
7. Futam Június 15. - Spa-Francorchamps
8. Futam Június 29. - Macau
9. Futam Július 13. - Bathurst
10.Futam Augusztus 3.- Cleveland
11.Futam Augusztus 10.- Monza
12.Futam Augusztus 17.- Kyalami
13.Futam Augusztus 31.- Hungaroring

A mod tölthető:
MTCC 2011 - tartalmazza a javítást

JAVÍTÁS

Első tesztfutamhoz a pálya:
Laguna Seca

Szerver Fut: 87.229.108.129:34283 IP címen
Jelszó: mtcc11

Sok Sikert a Bajnoki Szezonhoz Mindenkinek!

Ha bármi kérdés van itt meg lehet tenni, bármelyik szervezőnél lehet érdeklődni.
Bodzzza, Sanya, Kopi és nálam.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára KOPI szer. jan. 05, 2011 9:15 pm-kor.
Kép

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » szer. jan. 05, 2011 7:59 pm

A bajnokságban szereplő csapatok,és rajtszámok.
1. UPS MOTORSPORT 14 33 99
Kép
2. Lucky Strike Racing 3 6 27
Kép
3.Kraftwerk Racing Team 67 "VIP" 68 69
Kép
4.De Walt Racing Team 79 "VIP" 80 81
Kép
5. Stobart Motorsport 76 "VIP" 77 "VIP" 78 "VIP"
Kép
6. Benson&Hedges Racing 5 7 9
Kép
7.Martini Racing 47 48 49
Kép
8. Burn Motorsport 34 44 54
Kép
9. Monster Racing 19 20 21
Kép
10. Fedex Racing Team 50 60 70 (tartalék csapat)
Kép

Közvetitő Autók és Safety Car: AUDI R8
Kép
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára KOPI szer. jan. 05, 2011 8:28 pm-kor.
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szer. jan. 05, 2011 8:28 pm

Jelentkezést illetve autó választást majd a Bajnoki jelentkezős témában kérjük, hogy jelezzétek!

Autó festés idén nem lesz, a modban levő autókból lehet majd választani. Itt emelném ki Kopi munkáját, aki elkészítette ezeket a festéseket, melyekből majd mindenki választhat magának megfelelőt.
Az autók között van 5 VIP autó, melyet a fentebb említett pilóták kapnak meg, tehát akik segítették munkájukkal, hogy összállt ez a mod.

Ezen felül elsőbbséget élvez a tavalyi teszt szezon első 10 helyezettje, akik elért eredményük alapján választhatnak maguknak majd autót, majd utána már a nevezés sorrendje dönt, amennyiben jogosítvánnyal rendelkezik az illető.

Emlékeztetőül a tavalyi első 10 helyezett:
1. Danik0sz
2. Gerrard
3. Tommy78
4. Zsozsesz
5. Lui76
6. Knife
7. Dodi
8. Gstyle
9. Mugen
10. Toby
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Tommy78 szer. jan. 05, 2011 8:35 pm-kor.

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Toby » szer. jan. 05, 2011 8:28 pm

Uhh a Kraftwerkes gép!!! :shock:
Asszem megvan a szerda esti elfoglaltságom. :)
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: sanya » szer. jan. 05, 2011 8:55 pm

Toby írta:Uhh a Kraftwerkes gép!!! :shock:
Asszem megvan a szerda esti elfoglaltságom. :)
Mivel ez a festés az én külön kérésem volt Kopi mester felé, örömmel töltene el ha Bedy és Te is elfogadnátok a felkérésemet, hogy ebben a csapatban menjünk együtt.
Részemről igen nagy megtiszteltetés lenne! 8)

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Toby » szer. jan. 05, 2011 9:14 pm

sanya írta:Mivel ez a festés az én külön kérésem volt Kopi mester felé, örömmel töltene el ha Bedy és Te is elfogadnátok a felkérésemet, hogy ebben a csapatban menjünk együtt.
Részemről igen nagy megtiszteltetés lenne! 8)
Megtisztelsz Sanya, de vannak még előttem 9-en. :)
Viszont nagyon jó párosítás lenne, Kraftwerk+69, mindkettőt csipázom. :lol:
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: sanya » szer. jan. 05, 2011 9:15 pm

Toby írta:
sanya írta:Mivel ez a festés az én külön kérésem volt Kopi mester felé, örömmel töltene el ha Bedy és Te is elfogadnátok a felkérésemet, hogy ebben a csapatban menjünk együtt.
Részemről igen nagy megtiszteltetés lenne! 8)
Megtisztelsz Sanya, de vannak még előttem 9-en. :)
Viszont nagyon jó párosítás lenne, Kraftwerk+69, mindkettőt csipázom. :lol:
....van az a pénz.... :mrgreen:

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » szer. jan. 05, 2011 10:15 pm

Pályákból van 1-2 ami nagyon bejön főleg a kedvenc városi pályám Macau és tavaly nagyon a szívemhez nőtt Tommy pálya.
Többi is elmegy de ez a kettő a legjobb :D :D

Foglalnám a UPC-es kis tragacsokat :D
#14et Gerrard kolegának ->majd erősíti
#33at Dodinak ->majd megerősíti
#99et magamnak

Tommy köszönöm a számokat!! :)
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
b05co
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 147
Csatlakozott: vas. aug. 03, 2008 12:49 pm

Hozzászólás Szerző: b05co » szer. jan. 05, 2011 10:24 pm

YEAH! Jövök mindenképp, Spiczivel teambe, meg gondolom Ulvarral ha jön :) Autó nekem tökmind1, ami marad :)

Lui76hun
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: szomb. júl. 28, 2007 10:59 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Lui76hun » szer. jan. 05, 2011 10:40 pm

Sziasztok !
Lucky Strike Racing 6
Ha kérhetem.
HRC-TEAM.HU

tjoe
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 253
Csatlakozott: hétf. márc. 24, 2008 3:03 pm
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: tjoe » szer. jan. 05, 2011 11:03 pm

Hali! Jönnék valamelyik sárga-fekete darázzsal.
De hová tűnt Damon Hill !?

Avatar
Szabi
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: hétf. ápr. 26, 2010 3:15 pm

Hozzászólás Szerző: Szabi » csüt. jan. 06, 2011 6:34 am

Benson&Hedges Racing 7-es autót foglalnám a 3 tesztversenyre legalább, aztán majd kiderül hogy megyek az autóval :)

szerk: olyan mintha teljesen random viselkedne az autó.. nembiztos hogy a tesztre jövök, így nem sok értelme van szerintem :-/
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Szabi csüt. jan. 06, 2011 6:25 pm-kor.

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Toby » csüt. jan. 06, 2011 7:12 am

Tommy78 írta:Jelentkezést illetve autó választást majd a Bajnoki jelentkezős témában kérjük, hogy jelezzétek!
:roll:
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 06, 2011 1:39 pm

Toby írta:
Tommy78 írta:Jelentkezést illetve autó választást majd a Bajnoki jelentkezős témában kérjük, hogy jelezzétek!
:roll:
:idea: látom valaki olvas is :wink:

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Toby » csüt. jan. 06, 2011 1:47 pm

Aljas rágalom! :x :D
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. jan. 08, 2011 12:29 pm

Végig olvastam, kipróbáltam GRAT URAK! Izgalmas versenyekkel kecsegtet! :twisted:

Kicsit hosszúnak érzem az 1 órás futamokat, szerintem jobb lenne az osztott verzió, tudom már lerágott csont, de az 1 órás futam is. Nem tudom mennyien szoktak maradni a 2. futamra, ezzel kapcsolatosan a HRC-sek biztosan tudnak mondani statisztikát, de a csapatversenyerősítése ezen is bizonyos mértékben változtat. Egyénileg meg, ha valaki kiesik az elején - legrosszabb esetben más hibájából csapattársait is magával rántva - nincs több esélye, hogy jót szórakozzon, versenyezzen aznap. :roll:

@all
URAK!

HA VALAKI HOZZÁ AKAR SZÓLNI A DOLOGHOZ ARRA KÉREM MOST TEGYE, NE A VERSENYKIÍRÁSON AKARJON KÉSŐBB VÁLTOZTATNI, MERT AZON MÁR NEM LEHET!

Kép

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Toby » szomb. jan. 08, 2011 1:21 pm

Kipróbálván a modot, mégsincs meg a szerda esti elfoglaltságom.. :? Számomra nagyon élvezhetetlen, egyszerűen nem érzem, mikor merre akar menni az autó, egyik pillanatban alulkormányzott, aztán hirtelen túlkormányzottá válik és ennek variációi. A HRC szerveren van egy mod, abban a BMW-t 450LE-vel a hátsó kerekén jobban kordában tudom tartani, mint ezt. :)

Szóval röviden tömören nem akarok még egy olyan bajnokságban részt venni, ahol az autóval kell küzdenem és nem pedig a többiekkel. :(
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » szomb. jan. 08, 2011 2:22 pm

csapatba szerintem a két legjobb elég lenne futamonként
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » szomb. jan. 08, 2011 4:29 pm

Sziasztok!

Kiprobaltam a mod-ot es nekem nagyon tetszik, tuti jonni fogok!
Leirom a tapasztalataim, velemenyem:
Azzal, h az auto 4 kerek meghajtasu, sztem nem azt ertetek el hogy az elosokerekeseket kedveloknek es a hatsokerekeseket kedveloknek is jo,mert ez egy 3. hajtasforma, de nekem tetszik:)

A beallitasoknal az volt a cel, h egyszeru legyen. En eddig nem nagyon talakoztam ilyen bonyolult setupolassal, mivel az auto egyensulyat harom kulonbozo helyen lehet allitani. Ott van a sulyeloszlas, nyomatekeloszlas es futomu. A zart kasztnis autoknal ritka, h a sulyeloszlashoz hozza lehet piszkalni. Ez nekem nem problema, de lehetnek olyanok, akiknek az!

Toby, ne hagyd ki a bajnoksagot, mert en tegnap 20 perc alatt be tudtam allitani az autot, ugy, h kezesbarany lett, adok setupot majd!
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

Avatar
Giorgio
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 376
Csatlakozott: pén. dec. 18, 2009 3:43 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Giorgio » szomb. jan. 08, 2011 4:37 pm

Nagyon jól sikerült a mod, nekem bejön nagyon :) Setupban tényleg csak a lényeges dolgok maradtak, így az autó egyszerűen és gyorsan saját stílusra szabható :) Lehet igaza van Metosznak az egy órás futammal kapcsolatban, de ez csak saját vélemény :) A versenynaptárba meg különösen jó pályákat sikerült összeválogatni ;)

U.i.: Ha egy tippet elfogadsz Toby, a súlyelosztást próbáld meg teljesen előrehúzni úgy sokkal stabilabb az autó szerintem :)
Illés György

Kép

Toby
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 299
Csatlakozott: szer. júl. 16, 2008 4:06 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Toby » szomb. jan. 08, 2011 5:04 pm

Nightt írta:Toby, ne hagyd ki a bajnoksagot, mert en tegnap 20 perc alatt be tudtam allitani az autot, ugy, h kezesbarany lett, adok setupot majd!
Próbálgattam eleget, nekem nem volt sehogy sem jobb, tudom, hogy egész évben csak a szenvedés lenne vele.
A sün egy makacs állat. Csak akkor hajlandó repülni, ha belerúgok.

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » szomb. jan. 08, 2011 5:48 pm

Az 1 oras futamrol nekem is az a velemenyem, h jobb lenne 2x30 perc!
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » szomb. jan. 08, 2011 6:09 pm

Urak a tavalyi mtcc-s dolgok miatt pl ( két futam közt lelép,2. futamon már csak fél mezöny mert nem várta meg a köv rajtot stb) tuti nem lesz 2 futamos verseny. Viszont csökkenteni lehetne a futamidőt 45 percre a hosszú futamokat 1.5 órára. Vélemyény?
Kép

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » szomb. jan. 08, 2011 7:43 pm

Én támogatom!
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » szomb. jan. 08, 2011 7:47 pm

En is tamogatom.

De pl a HRC fenykoraban nem volt gond a masadik futammal es most a simcos Btccben sincs...
Mi lenne, ha megprobalnank, aztan ha nem mukodik, akkor lesz 1 futam?
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szomb. jan. 08, 2011 7:54 pm

@Metosz!

Nem készült sosem ilyen statisztika mennyien maradtunk (2010-es év nem mérvadó az egy bukta év volt a HRC történelmében) de a korábbi években futamokról 1-2 ember lépett le.
Volt mikor 28 induló volt aztán 4-en kiléptek, de maradtunk éppen elegen.

Elmondtam tavaly is (akkor sem hallgattak rám) elmondom most is (most sem fognak)
Több bajnokság tapasztalata után a legsikeresebb variáns a 3x20 perc volt a 2.és3. futam rajtsorrendjét az előző futam eredménye adta, azzal, hogy a célbaérőket fordítottuk meg utánuk soroltuk be a DNF vagy későn érkezőket.
Gyakorlatban ez azt jelentette, hogy volt aki az 1. futamon kiesett az elején majd a 2. futamon igaz hátulról kellett indulnia de mondjuk 16. lett utolsó célbaérő. Mögötte volt még mondjuk 5 DNF.
3. futamra ővé volt a pole és nyerhetett (volt ilyen) szóval nem volt jellemző az hogy leléptek tömegesen.
SLS oldalunkon ott vannak az eredmények.
Az első futam általában a szokásos "unalmas" a legjobbak elöl a gyengébbek hátul versenyek voltak. Aztán a 2. futamra kavarodtak a dolgok a 3. futamra előállt a káosz és Modáék nem bírtak magukkal.
Itt van egy ilyen a 2-3 futam az nagyon jó volt, ha csak 1 futam lett volna ami 60 perc hát...
Hidden Valley V8 bajnokság 3x20 perc

Aztán rendeztünk BMW bajnokságot is 2x30 percesek voltak.
Elöbb a modot találtuk meg aztán hozzá a megfelelő pályákat.
Egyik ilyen volt a BMW M3 E92 mod Paul Ricard pályán a 2. futam az brutális volt.
Bedynek is örök emlékű :D

1 órás vagy hosszabb versenyekhez GT kaliberű vagy NGT tipusú autókkal voltak jobb versenyek amikben van erő (Spa, Monza, Road America stb. pályákon)
Mentünk WTCC '87 moddal 1 órás futamokat de csak kizárólag utcai pályákon így nagyon sok csata alakulhatott ki.

Ezzel a moddal én a 2x30 percet javasolnám rövidebb pályákat amik 1-1,2 perc alatt teljesíthetők.

Nálunk 4 év tapasztalat alapján alakult ki melyik a jó lebonyolitási forma.
De a döntés a tiétek.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szomb. jan. 08, 2011 7:59 pm

a 3 tesztfutamot meg 3 különböző karakterű pályán kellene tesztelni szerintem, hogy kiderüljön a mod mire alkalmas.
1. utcai pl. Pau, Macau vagy Monaco
1. hosszabb Spa, Brno vagy Monza
1. rövidebb kacskaringós pl. Oschersleben
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. jan. 08, 2011 8:24 pm

A beállítás nagyon sokat számít, tegnap alappal mentem ki és nem akartam egyáltalán fordulni aztán kaptam az Uraktól setupot és máris élvezet irányába mozdult - Toby ne add fel.

MOD, pályák már ki lettek írva és a datumok is - ez adja a gerincét - ezeken változtatni nem szerencsés és korábban se tettük csak a logika mentén.

Kopi 'tuti'-ja viszont letaglózott, ki kellene próbálni az 1 órát vele, hogy tudjuk miről beszélünk.
Hasonló méretű autókkal még a valóságban sem rendeznek 30 percnél hosszabb meneteket. A létszám 2. futamos csökkenést, pedig a csapatverseny erősen csökkentené, de ahogy Dietrich írta nem is igazán jellemző.
A saját 2 futamos versenyeink statisztikája hasonló volt, úgy emlékszem történt olyan is Kyalamiban 79-es autókkal, hogy a második futamon már többen voltunk
Kép

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » szomb. jan. 08, 2011 8:43 pm

Egy dolgot áruljatok el nem fos mind1 hogy milyen hosszuságu a pálya? 45 perces vagy 1 órás futamon fos mind1 hogy én spa ba kapok fél percet Tommytól vagy egy akármelyik rövid pályán?Küzdeni harcolni itt is ott is lehet.A 2 futamos dologgal meg csak a melo van. Forditott sorrend beállitás stb. Senki nem emlitette hogy segitene ebben. f1 be indycarba sincs 2 futam,ha kiesek az első körben,ott se inditják ujra. Ez a bajnokság ilyen lesz,ha nem jön be,akkor idő elött vége a bajnokságnak.

@metosz milyen tutim taglozott le?
Kép

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » szomb. jan. 08, 2011 8:53 pm

az egy futammal lehet az a baj hogy a végén meg unalmas lesz hogy ha elnyúlik mindenki egymástól míg a két futamnél pörgősebb az egész és amikor már kezdene uncsi lenni addigra vége
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. jan. 08, 2011 9:03 pm

KOPI írta:Egy dolgot áruljatok el nem fos mind1 hogy milyen hosszuságu a pálya? 45 perces vagy 1 órás futamon fos mind1 hogy én spa ba kapok fél percet Tommytól vagy egy akármelyik rövid pályán?Küzdeni harcolni itt is ott is lehet.A 2 futamos dologgal meg csak a melo van. Forditott sorrend beállitás stb. Senki nem emlitette hogy segitene ebben. f1 be indycarba sincs 2 futam,ha kiesek az első körben,ott se inditják ujra. Ez a bajnokság ilyen lesz,ha nem jön be,akkor idő elött vége a bajnokságnak.

@metosz milyen tutim taglozott le?
tuti nem lesz 2 futamos verseny
8) ne kezdjük azzal a szervezést, hogy eleve az idő előtti befejezését tervezzük.

Valóban mivel a valóságot szimuláljuk ezeknél az általad említett bajnokiknál nem csináltunk soha olyat, hogy indycar vagy F1 bajnokin 2 futam lenne.

Viszont a valóságban is két futamot csinálnak sokszor a kasznis autók, ez jellemző a kategóriára.

Nekem az 1 futamos verzió is jó, de az a véleményem, hogy szerencsésebb lenne több futam.

Tommy mint szakosztályvezető dönt vagy szavaztat az előkészületi fórumban leírtakról!
Kép

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » szomb. jan. 08, 2011 9:11 pm

Akkor Tommy dönt,én meg befogom a pofám. Csak tudnám hogy ha ez Tommy bajnoksága,akkor miért nincs elfogadva ahogy ő akarja,lebonyolitani a futamokat. Milyen érdekes Gingernek miért nem mondja senki hogy ne igy ugy meg festeni kéne kocsit meg stb. Mikor vmelyi oválon speedway szárnyakkal mentünk short oval helyett senki nem mondta hogy Ginger ezt igy ne. Hanem lenyomtuk a futamot. Jó hogy még el sem kezdödött az egész szar,máris megy a vita.
Kép

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szomb. jan. 08, 2011 9:15 pm

Metosz akkor meg miért kérdezed a véleményét a HRC-nek mik a tapasztalatok (amik Kopiéknak 0 van e téren ill. már van 1), ha el van döntve minden?
Sok sikert a bajnoksághoz.

u.i. nem beszélt senki mod váltásról..
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » szomb. jan. 08, 2011 9:28 pm

Dietrich írta:Metosz akkor meg miért kérdezed a véleményét a HRC-nek mik a tapasztalatok (amik Kopiéknak 0 van e téren ill. már van 1), ha el van döntve minden?
Sok sikert a bajnoksághoz.

u.i. nem beszélt senki mod váltásról..
Dietrich mindenben egyszerüsiteni akartunk .Nem lesz forditott sorrend nem lesz súly bünti nem lesz semmi.1 futam,de ezt már az elején mondtuk neked is. De a beirásod alapján ugy látom te már eldöntötted hogy nem is jösz
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. jan. 08, 2011 9:29 pm

KOPI írta:Akkor Tommy dönt,én meg befogom a pofám. Csak tudnám hogy ha ez Tommy bajnoksága,akkor miért nincs elfogadva ahogy ő akarja,lebonyolitani a futamokat. Milyen érdekes Gingernek miért nem mondja senki hogy ne igy ugy meg festeni kéne kocsit meg stb. Mikor vmelyi oválon speedway szárnyakkal mentünk short oval helyett senki nem mondta hogy Ginger ezt igy ne. Hanem lenyomtuk a futamot. Jó hogy még el sem kezdödött az egész szar,máris megy a vita.
Az ominózus futamon a valóságban is speedway szárnnyakkal mentek a short pályán, Ginger csak ragaszkodott a valósághoz.
Az F1 és az Indycar nem "fantázia" sorozatok, nem piszkáljuk a festést mert nem szeretnénk sárga Ferrarit vagy Zöld McLarent....stb, F1 játszunk.

Túlreagálod. Ez az előkészületi fórum és éppen azért, hogy ne a kezdésnél legyen vita.
Amennyiben probléma, hogy van véleményem akkor befogom a pofám. 8)
Kép

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » szomb. jan. 08, 2011 9:33 pm

metosz írta:

Nem kell befogni :D.az én álláspontom akkor is az hogy tavaly nem jött be a 2 futam mtcc be. amugy ha senki nem probálta honnan tudjuk hogy szar?
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szomb. jan. 08, 2011 9:48 pm

KOPI írta:

Ezt imádom benned Kopi, hogy ha akarsz tudsz konstruktív lenni.
Én azzal a javaslattal egészíteném ki, hogy akkor a tesztfutam tapasztalatot beépítve tartsunk nyitva a kérdést, az első tesztfutamig.

@Dietrich
Nem akartalak megsérteni. Sőt nagyon remélem jössz a bajnokiba és a HRC csapat csapatkapitánya leszel. Pár ősmaszimossal (gondolok itt Knife-ra) tervezem, hogy összeállunk és kihívhatunk titeket egy bajnokira. A tét fejenként egy sör lehetne, ha elfogadjátok a kihívást, avagy nyuszi-e vagy? ez kaszni. 8)

Szóban már egyeztettünk. A díjátadón csapatot fogunk díjjazni! 3 fős dobogón! :twisted:
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szomb. jan. 08, 2011 9:58 pm

Amiatt nem akartunk 2x30 perces, vagy 3x20, vagy 9x5 vagy 8x4 perces futamokat rendezni mert nem akartunk.
Én épp ellenkezőleg látok sok dolgot, pl amíg egy 20 perces futam elején kicsúszik valaki, vagy összetöri az autóját, nagy valószínűséggel már nem ér oda az elejébe, mivel kevés rá az idő, míg egy 1 órás, vagy 45 perces futamon erre sokkal nagyobb az esélye. A másik dolog, hogy a gumikopást és a fogyasztást úgy állítottam be, hogy minimum 1 de aki nem tud nagyon vigyázni a gumikra, annak két kiállásra is szüksége lehet. Míg egy 20 vagy 30 perces futamon általában nem mennek pitelni, csak ha gond vagy sérülés van, én ugy érzem az sokkal unalmasabb, mint egy-két pitkiállással izgalmasabbá tenni egy futamot, és lehet taktikázni.
A harmadik dolog, én nem tudom ez honnan jön, hogy az autó mérete befolyásolja egy futamnak a hosszát. Csak azért mert vannak olyan futamok is, mint pl WTCC, ahol kb ilyen hokedlik rohangálnak mint ez a mini, de ha valaki látott már 6-8-12-24 órás futamot, akkor gondolom észrevette, hogy nem csak "LeMans" meg "GT" autókkal rohangáltak, hanem láttak ilyet is a Nürburgringi 24 óráson:
http://www.tsrennsport.com/weblog/wp-co ... 8-1860.jpg

Vagy láthatták a 12 órás Hungaroringen ezt:
http://farm4.static.flickr.com/3273/289 ... f6.jpg?v=0
http://www.vaconline.hu/auto/12-oras-fu ... ingen.html

Szóval úgy gondolom, hogy ez inkább kedv kérdés mintsem, hogy melyik pályára mi való. Mivel egy pályának a hossza egyáltalán nem befolyásolja véleményem szerint, hogy milyen autó való oda, mivel nem körszámba határozzuk meg a futamokat, hanem időkorláttal futjuk.
Én még mindig az 1 órás futamtávot támogatnám, de ha a 45perc illetve a *-os futamokon a 1,5 óra jobban megfelel abban még benne vagyok.
:wink:

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: KOPI » szomb. jan. 08, 2011 10:12 pm

Kép
Nem is hasonlit rá a mini :D:D
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. jan. 09, 2011 11:11 pm

A mai nap folyamán elkészítettünk egy javítást, melyet FTP-n megtaláltok, illetve itt az első hsz-ben is kint a link.

Az alapmod már tartalmazza a javítást, tehát aki még nem töltötte le a modot, annak elég csak az alapmod. Akinek pedig már megvan a mod, elég a javítás.

A szerver már ezzel fut.

JAVÍTÁS

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » hétf. jan. 10, 2011 10:50 am

Elarulod, h mi valtozott? Lett szelarnyek? :)
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » hétf. jan. 10, 2011 12:30 pm

Nightt írta:Elarulod, h mi valtozott? Lett szelarnyek? :)
Igen lett szélárnyék, nem túl sok, de nem is kevés. Illetve a motorerőn módosítottunk, túl erős volt a motor a kocsi súlyához és méretéhez képest, ezáltal a vezethetőség is nagyban javult.

Toby, ha lesz kis időd, akkor még légyszi ezt próbáld ki, hátha mostmár bejön Neked is. :wink:

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » hétf. jan. 10, 2011 12:48 pm

Tommy78 írta:
Nightt írta:Elarulod, h mi valtozott? Lett szelarnyek? :)
Igen lett szélárnyék, nem túl sok, de nem is kevés. Illetve a motorerőn módosítottunk, túl erős volt a motor a kocsi súlyához és méretéhez képest, ezáltal a vezethetőség is nagyban javult.

Toby, ha lesz kis időd, akkor még légyszi ezt próbáld ki, hátha mostmár bejön Neked is. :wink:
Koszi!

Kar, h gyengebb lett, en pont azt akartam javasolni, h legyen erosebb... Ugy izgalmasabb vezetni... Na de majd este kiprobalom es utana mondok velemenyt.
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » hétf. jan. 10, 2011 10:19 pm

Tommy egy admin passt lehet kapni most még a teszt alatt hogy ne csak spa-ba lehessen gurulni hanem a másik két pályán is ? :)
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » hétf. jan. 10, 2011 11:56 pm

danikosz írta:Tommy egy admin passt lehet kapni most még a teszt alatt hogy ne csak spa-ba lehessen gurulni hanem a másik két pályán is ? :)
Áttettem most Montrealra a szervert. Ha többen vagytok tudtok szavazni pálya léptetésre. :wink:

A Patch-et majd szedjétek le még egyszer, mert kimaradt egy file.

Szeretnék még majd egy tesztet beiktatni vagy Spa-ba vagy Monza, vagy LeMans-ra, csak egyeztetnünk kell egy megfelelő időpontot. Jó lenne közösen egy hosszabb, gyorsabb pályán is letesztelni a modot.

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » kedd jan. 11, 2011 10:43 am

Kiprobaltam a modositott modot (gondolom az az egy hianyzo file nem sokat valtoztat...).
Alapvetoen tetszik, tenyleg sokat javult az auto kezelhetosege, csak ez sjanos az elvezet rovasara ment nallam... Sztem kicsit sok, h kb 70 le-vel lett gyengebb (remelem jol tudom az erteket).

Viszont a tobbsegnek valoszinuleg igy elvezhetobb lesz.
(szamomra az lenne a tokeletes, ha csak 40-50 le-vel lenne kevesebb az elsohoz kepest)
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: sanya » kedd jan. 11, 2011 11:06 am

Nightt írta:Kiprobaltam a modositott modot (gondolom az az egy hianyzo file nem sokat valtoztat...).
Alapvetoen tetszik, tenyleg sokat javult az auto kezelhetosege, csak ez sjanos az elvezet rovasara ment nallam... Sztem kicsit sok, h kb 70 le-vel lett gyengebb (remelem jol tudom az erteket).

Viszont a tobbsegnek valoszinuleg igy elvezhetobb lesz.
(szamomra az lenne a tokeletes, ha csak 40-50 le-vel lenne kevesebb az elsohoz kepest)
Sok-sok körön keresztül teszteltük, nyúztuk a verdát hétvégén.
Jelenleg 230LE de hidd el, hogy 240-nél már majdnem ugyan úgy tolja az orrát és kiszámíthatatlan mint 300-nál. Ráadásul a fékek is sokkal hatékonyabban viselkednek. Nem is beszélve arról, hogy így sokkal biztonságosabban lehet tömegben autózni. :wink:
Versenyhelyzetben kifogástalanul kézben tartható a járgány.

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » kedd jan. 11, 2011 11:45 am

sanya írta:

Ok, ti biztos tobbet teszteltetek. Mar nagyon varom a bajnoksagot, reg vezettem olyan autot, aminek ennyire tetszik a viselkedese 8)
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd jan. 11, 2011 11:48 am

És majd ha megyünk tömegbe LeMans-ba! Ugye Sanya?

Alapjába véve a 300 lóreő nem sok, tapasztalom minden nap :D de ehhez a mérethez és súlyhoz ez túl sok, és ahogy Sanya is írta ez pontosan a vezethetőség rovására ment. A mostani teljesítmény sokkal reálisabb úgy gondolom egy ilyen kaliberű autóhoz.

Avatar
sanya
Hozzászólások: 1117
Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: sanya » kedd jan. 11, 2011 11:54 am

Tommy78 írta:És majd ha megyünk tömegbe LeMans-ba! Ugye Sanya?
Hát na ja.
Mikor kisakkoztuk a 230 pacit, Tommy rögtön mondta, hogy sajnos LeMans-t ki kell venni a naptárból mert oda túl lassú és esetlen lesz a verda.
Azé' biztos ami ziher, kibróbáltuk....
Hát bassza meg, ing-gatya leszakadt akkorát süvítettünk rajta.
Egyedül 258-260-nál vége de szélárnyékozva 280-ig elforgattuk....bexartam! :shock:

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: danikosz » kedd jan. 11, 2011 2:23 pm

remélem az a jelenség megoldódik hogy kanyarbejáraton,még ha nem is fékezős de elindul a hátulja a fenébe...

ha nem bírja LeMan-t akkor maradhat ugyan úgy a gp verzió is esetleg...
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd jan. 11, 2011 2:32 pm

danikosz írta:remélem az a jelenség megoldódik hogy kanyarbejáraton,még ha nem is fékezős de elindul a hátulja a fenébe...

ha nem bírja LeMan-t akkor maradhat ugyan úgy a gp verzió is esetleg...
hát mi tart vissza? Próbáld ki és meglátod, hogy megoldódott e. :wink:

Nightt
Zárt kasztnis pilóta
Zárt kasztnis pilóta
Hozzászólások: 154
Csatlakozott: csüt. jan. 22, 2009 3:14 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Nightt » kedd jan. 11, 2011 2:48 pm

danikosz írta:remélem az a jelenség megoldódik hogy kanyarbejáraton,még ha nem is fékezős de elindul a hátulja a fenébe...

ha nem bírja LeMan-t akkor maradhat ugyan úgy a gp verzió is esetleg...
Egy kis sulyeloszlas modositassal es/vagy hajtas modositassal ezt eddig is meg lehetett szuntetni... :roll:
"Nem a gyozelem, a reszvetel, hanem a fontos!" avagy "Nem a gyozelem, hanem az oszinte reszvetem."

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MTCC 2011 előkészületek

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. jan. 15, 2011 3:45 pm

Akkor én folytatnám itt az új fórumon!

Ma volt szerencsém kipróbálni a MOD-ot szerveren. Tetszik a MOD viszont ez mellett két tulajdonság nagyon fel is tudta b@Xy..ni az agyamat. :)

1. Úgy érzem, hogy ha már 1 picit is megindul a kocsi hátulja, nem tudom már megfogni. Makacsul ragaszkodik onnantól a végkifejletre, ami a pálya széle v. a palánk. Éppen ezért úgy érzem, hogy nem nagyon lehet játszani a kocsi határjaival. Persze nagyon kevés kör van még mögöttem és a Nurburgring is tele van olyan nagy tempójú kanyarokkal, ahol ez a jelenség könnyen előjöhet. Gondolom nagyon sok gyakorlással orvosolható viszont így nekem 1 picit az élvezet rovására megy. Antianyagként a Ford Escortos MOD-ot tudnám felhozni, mellyel a karácsonyi FUN-on mentünk. Na ott lehetett érezni a kocsinak a határjait és öröm volt vele driftelgetni stb. Sajnos itt ilyet nem lehet, de talán jogosan is, mivel ez Mini egy rövidebb tengelytávval stb....de a Forndak se lehetett sokkal nagyobb...no mind1.

2. A sérülést talán lehetne egy picit lejjebb venni, mert elég egy apró palánk érintés és már is elkezd húzni a kocsi vmelyik irányba. Vannak MOD-ok melyekkel lehet ettől független tovább közlekedni, de itt sokkal nehezebb és veszélyesebbnek tűnik. Nem beszélve arról, hogy így még jobban megúszik a kocsi hátulja (1-es pont) és még annyi esélyt se láttam a koordinálásra, mint sérülés mentesen.

Egyenlőre ennyi az észrevételem. Minden más tetszik és gratula a készítőinek! ;)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Dietrich
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 4481
Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2011 előkészületek

Hozzászólás Szerző: Dietrich » szomb. jan. 15, 2011 6:52 pm

Úgy érzem, hogy ha már 1 picit is megindul a kocsi hátulja, nem tudom már megfogni.

növeld a kormányszöget a driverben akár 700 fokra (ha alkalmas a kormányod rá és jelenleg nem ott van) a játékon belül pedig a kormányzárat.
Zártkasztnis modoknál javasolt a nagyobb kormányszög használata. Először megkell nézni mekkora a max. kormányzár a modban és ahhoz kell a kormányszöget állítani egy matematikai számítás alapján.
bővebben erről itt
(a HRC-nél ezt a 900 fokhoz igazítotuk pl. a V8 modnál 45-re pacheltük az alap asszem 30-as kormányzárat) Ezt Tommy könnyedén tudja orvosolni a modban ha túl kevés lenne.

Persze ez nem szentírás, de tapasztalatom szerint minden modban (hagsúlyozom zártkasztni) alkalmzható! de mikor 200 fokról átálltam 720 fokos beállításra az mp-ben is javulást jelentett nem csak az autót tudtam megfogni ezután. igaz kellett pár nap amig megszoktam, de sokkal jobb lett a kormányzás ezután.

Night 900 fokon használta a kormányát a V8-ban :D
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

Kép

tjoe
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 253
Csatlakozott: hétf. márc. 24, 2008 3:03 pm
Kapcsolat:

Re: MTCC 2011 előkészületek

Hozzászólás Szerző: tjoe » hétf. jan. 24, 2011 3:58 pm

Egy kis Nordschleife feeling:http://www.youtube.com/watch?v=0xwc54G2Ur8
De hová tűnt Damon Hill !?

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4325
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MTCC 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » csüt. jan. 27, 2011 10:26 pm

Urak!

Egy hozzászólással mindenki jelezze legyen szíves, hogy az MTCC futam melyik nap lenne jó. Csak egy beírást kérek. SZERDA vagy CSÜTÖRTÖK esetleg mindkét nap jó.

Néhányan jelezték, hogy nem jó a csütörtök, ezért merült fel ez a kérdés. Ezáltal úgy gondoltuk úgy igazságos, ha mindenki nyilatkozik ez ügyben. Sajnos mi hibáztunk a bajnoki kiírásakor, amikor is szerdára volt meghirdetve, majd ez után változott néhány dolog, majd került át csütörtökre a bajnokság, mint ahogy az olvasható is a hivatalos Bajnoki jelentkezős topicban is, ezért elnézéseteket kérjük.

Szerda: Danikosz, bigiboi, Gerrard, Night, Speedy

Csütörtök: Kiru, Lui76hun, Sanya, Ginger17, Bodzzza, Zöldi

Mindkét nap: Kopi, Metosz, Ulvar, Tommy78, Zsozsesz, tjoe, Szabi, Dietrich

Avatar
KOPI
Hozzászólások: 1989
Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
Admin: Admin

Re: MTCC 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: KOPI » csüt. jan. 27, 2011 10:28 pm

Mind2 nap jó
Kép

kiru
Hozzászólások: 941
Csatlakozott: szer. márc. 24, 2010 6:50 pm

Re: MTCC 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: kiru » csüt. jan. 27, 2011 10:40 pm

csütörtök
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MTCC 2011 CSEVEGŐ

Hozzászólás Szerző: metosz » csüt. jan. 27, 2011 10:42 pm

=_ Annyira nagyot nem hibáztunk, mert a kép sokkal korábban készült, de tény, hogy közben nem lett cserélve a márc.2 a reklám képben (de nem is szerepel, hogy az szerda lenne, különben feltűnt volna).

A kiírás már csütörtököt tartalmazott illetve korábbi beírások cikkek és TV nyilkatkozatokban is a csütörtök szerepelt már. Itt emlékeztetnék arra a szabályra ami a fórumon a téma alatt olvasható.

Ennek ellenére egyetértek, egy picit ludasak vagyunk, így korrekt. !%!!

SZERDA IS CSÜTÖRTÖK IS JÓ! -g1-
Kép

Lezárt

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 45 vendég