Oldal: 3 / 3

Re: Főhadiszállás

Elküldve: csüt. márc. 20, 2014 10:36 pm
Szerző: BengA
metosz írta:
BengA írta:Persze, írtam is, hogy van tapasztalaton, mert régen elég sokat játszottam és saját szerverünk is volt.
Annyi kérdésem lenne, hogy egy-két barátom jelezte, hogy jöhetnek-e, elég jól játszanak, de ami biztos, hogy tisztán.
Csak ha esetleg nem jövünk össze, velük fel lehet tölteni kicsit. Olyan 3-4 emberről van szó max.
Esetleg nem szeretnél komolyabban is ezzel foglalkozni, egy szakosztály kinevezéssel megfűszerezve. Mert Gadfly már elég sokat melózik F1-el, és kellene aki egy kicsit ezt a dolgot összefogja, figyelembe véve a versenynaptárat. A látogatottságot biztosan egy kicsit megdobná. Ahogy korábban már írtam mehetne folyamatosan egy szerver vele, és jó lenne a kezdő lapon egy szerver figyelő is, ahol a státusz látszik. Természetesen mindenhez amihez szükséges kapnál hozzáférést is. :roll:
Erre térjünk majd vissza egy ts-en való beszélgetésnél.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: kedd márc. 25, 2014 9:02 am
Szerző: Gadfly
@metosz
Tegnap BengA-val egyeztettük a dolgokat, illetve kapott jogokat. A főoldal oldalsávjába ki lett illesztve egy "szerverfigyelő". További dolgokat innentől kezdve akkor BengA veszi át! 8)

Re: Főhadiszállás

Elküldve: kedd márc. 25, 2014 9:21 am
Szerző: BengA
Gadfly írta:@metosz
Tegnap BengA-val egyeztettük a dolgokat, illetve kapott jogokat. A főoldal oldalsávjába ki lett illesztve egy "szerverfigyelő". További dolgokat innentől kezdve akkor BengA veszi át! 8)
Ha megoldható (ajánlom, hogy az legyen :D), kellene ts-en biztosítani egy COD4 szobát...bár ha jól emlékszem, van egy "egyéb játékok" szoba is, akár az is lehet erre a célra. Majd döntsétek el.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: szer. márc. 26, 2014 10:38 pm
Szerző: metosz
BengA írta:
Gadfly írta:@metosz
Tegnap BengA-val egyeztettük a dolgokat, illetve kapott jogokat. A főoldal oldalsávjába ki lett illesztve egy "szerverfigyelő". További dolgokat innentől kezdve akkor BengA veszi át! 8)
Ha megoldható (ajánlom, hogy az legyen :D), kellene ts-en biztosítani egy COD4 szobát...bár ha jól emlékszem, van egy "egyéb játékok" szoba is, akár az is lehet erre a célra. Majd döntsétek el.
Köszi BengA!!! -pucszi-


Akkor összegezzünk:

1. kell egy szoba, gondolom azon belül is két szoba, ezt megcsinálom első éles alkalomnál se perc alatt.
2. hétfő esték maradtak 8-10-ig a COD4-re, célszerű lenne az F1 utáni hétfőre rakni és csak akkor amikor két hét van az F1 futamok között
3. ne legyen több pálya tanuljunk meg egy dolgot, sőt úgy kellene, hogy 8-8.30-ig "tesztelünk" - csapatot választunk, aztán mehet az éles móka ami 1 órás, (lelépés csúnya dolog) 8.30-9.30-ig. Esetleg a továbbiakban a csapatok maradnának fixen.

OFF
Más szoftverek indítása is szóba jött: FIFA bajnokság szervezés, ezzel kapcsolatosan nekem lenne cimborám aki biztosan részt venne, :dirol: én személyesen biztosan nem.
Továbbá jó lenne egy űrcsata, valami arcade.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: csüt. márc. 27, 2014 9:11 am
Szerző: Gadfly
+ Ugye még szóba jött, hogy teljesen nyíltra tenni a szervert, hogy bárki kedvére használja azt.

@metosz
Talán leírni jobban tudom mint elmondani. :) Azért nem tartom ezt jó ötletnek, mert múltkori (2011-es időszaknál) először ilyennel próbálkoztunk mi is, de hamar rájöttünk, hogy ez nem járható út, mert amint vki felment szerverre vkivel, hogy csak úgy lövöldözzön (fix időponton kívül), akkor rögtön elkezdtek "idegenek" is csatlakozni. Persze ezen bevándorlók többsége nem éppen a fair játék szellemében csatlakoztak.
Ez a jelenség technikailag úgy valósulhat meg, hogy van az a bizonyos xfire program, ami folyamatosan scanneli azokat az IP-ket, ahol COD szerver fut, és értelem szerűen amint mozgás van egy olyan szerveren ami az adatbázisukban már szerepel, azt felkínálja mint csatlakozási lehetőséget.
Ezt a kellemetlen mellékhatást csak úgy tudtuk megszüntetni, hogy lejelszavaztuk a szervert (ahogy most is van).

Esetleg annyit lehetne lazítani a dolgokon, hogy magát ezt a topikot a vendégek számára is láthatóvá tenni (jelenleg, csak regisztrált tagok látják). Ez a fórumszabály sem véletlen lett így alakítva 2011-ben, de talán ezen kicsit lazíthatunk. Továbbá én nem támogatom a punk buster kikapcsolását sem! Nem magunk miatt, hanem azok miatt, akik esetleg ismeretlenként csatlakoznának hozzánk. Annak semmi értelmét nem látnám, hogy a meccsek azzal teljenek el, hogy a vadon szülöttjeit vizsgáljuk, hogy ki csalhat és ki nem. Ha az első hsz alapján van feltelepítve minden (azzal az sw-vel ami ott linkelve van), akkor 99%, hogy a punk busterrel is futni fog mindenkinek! Összességében próbáljunk minél több nyűgöt levenni a vállunkról (főleg BengA-ról) és inkább a játékkal foglalkozzunk, mint az esetleges mellékhatásokkal. Ehhez kell továbbra is a jelszavazás és a PB is.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: csüt. márc. 27, 2014 9:23 am
Szerző: BengA
Hát most hogy aludtam rá egyet, igazat kell adjak Gadfly-nak. A PB nem véletlenül van kitalálva és a tegnapi malőr, ami miatt nem tudtál csatlakozni Metosz, ugye nem a PB hibája volt mint kiderült -kakcsi- .
Szóval egyelőre szerintem is maradjon jelszavas, de a topic legyen látható a nem regisztrált emberkék számára is.
A többi majd alakul .

Re: Főhadiszállás

Elküldve: pén. márc. 28, 2014 10:48 am
Szerző: metosz
Gondolom akkor csak annyi lesz a teendő, hogy ebbe a virtual store könyvtárba másolom a PB könyvtárat :roll: most már azzal fut a szerver? Mert akkor rálesnék majd estefele, hogy így üzemel-é.

Illetve még annyi kérdésem lenne, hogy pl. Tonynak hogy a fenében volt rakétavetője, illetve hogyan lehet a másodlagos fegyver ilyen "rendes masszív eszköz", mert nekem csak pisztoly választható.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: pén. márc. 28, 2014 2:21 pm
Szerző: Gadfly
-Szervert PB-vel indítottam! @metosz ha esetleg nem lesz jó, akkor rakd újra a COD-ot úgy, ahogy az első hsz-ben van. ;-)
-Vendégek is olvashatják ezt a topikot

Re: Főhadiszállás

Elküldve: pén. márc. 28, 2014 7:01 pm
Szerző: Gilberto
Gadfly írta:-Szervert PB-vel indítottam! @metosz ha esetleg nem lesz jó, akkor rakd újra a COD-ot úgy, ahogy az első hsz-ben van. ;-)
-Vendégek is olvashatják ezt a topikot
Ma lesz vmi?

Re: Főhadiszállás

Elküldve: vas. márc. 30, 2014 9:46 am
Szerző: DoDi
metosz írta: Illetve még annyi kérdésem lenne, hogy pl. Tonynak hogy a fenében volt rakétavetője, illetve hogyan lehet a másodlagos fegyver ilyen "rendes masszív eszköz", mert nekem csak pisztoly választható.

Olyan fegyver kombinációkat használt, vagy már "nagyobb" szintű mint te, vagy....
Level hack? -mos-

Persze nem tudom milyen most a szerver config.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: vas. márc. 30, 2014 10:31 am
Szerző: metosz
@Gilberto
Holnap este lesz valami!!! _h_ __
Az időpontja a COD-nak a hétfő 20-22-ig (F1 futam utáni hétfők)

Re: Főhadiszállás

Elküldve: szer. ápr. 02, 2014 2:23 pm
Szerző: BengA
Sziasztok!

Azok számára, akik kevésbé ismerik a COD4-et, szeretnék egy kis segítséget adni, hogy újoncként ne vesszenek el annyira a játékot jobban ismerők között...

Ezen a linken a játékban lévő összes pályát megtaláljátok. Mindegyik pályánál találtok olyan leírást is, hogy az adott pályán attól függően, hogy milyen mod fut (pl: Sabotage, TeamDeathmatch...stb.), mit hol kell keresni, illetve honnan indultok a kör elején:
http://www.cod4central.com/cod4-maps-menu.php

Ezen a linken letölthettek egy úgy nevezett level hack-et, mely kihangsúlyozom nem csalás, hanem megnyitja számotokra az összes fegyvert, illetve perk-et. A program használata nem kötelező, de ajánlott, mivel azok, akik a maximum szinten vannak (lvl55), előnyben lesznek veletek szemben.
Az oldalon van leírás is, hogyan kell használni a programot.
http://warandwarriors.5mp.eu/web.php?a= ... UC8V69eHsd

Az utolsó linken arról kaphattok információt, hogy a játékban használatos u.n. PERK-ek mire jók, illetve a második linken a Killstreak lista található, mely pontosan leírja, ha ügyes vagy, milyen egyéb segédeszközt használhatsz fel a többiek kiirtására -hh-
PERK-ek:
http://www.clancore.hu/?oldal=kezdolap& ... get=perkek

Killstreak lista:
http://www.clancore.hu/?oldal=kezdolap& ... killstreak

Remélem a fent említett linkek hasznosak lesznek számotokra!
Jó lövöldözést _h_ _LL

Re: Főhadiszállás

Elküldve: szer. ápr. 02, 2014 4:17 pm
Szerző: Peter Szentpeteri
Valaki újra tudná lőni a szerót? Akárhányszor felmegyek csak pityeg az eredményjelzőnél :(

Re: Főhadiszállás

Elküldve: szer. ápr. 02, 2014 5:20 pm
Szerző: Norbi
Benga!

Level hack-hez tartozó linken nem lehet letölteni a fájlt (A weboldal nem elérhető).

Re: Főhadiszállás

Elküldve: szer. ápr. 02, 2014 5:30 pm
Szerző: BengA
Norbi írta:Benga!

Level hack-hez tartozó linken nem lehet letölteni a fájlt (A weboldal nem elérhető).
Nálam működik mester...nem lehet, hogy a vírusirtód miatt nem tudod? Az ilyen jellegű programokat általában azonnal tiltják a vírusirtók.
Ha nem megy, akkor szólj és feltöltjük az első h.sz. mellé, ahol a COD4-et is le lehet tölteni.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: szer. ápr. 02, 2014 5:48 pm
Szerző: BengA
Peter Szentpeteri írta:Valaki újra tudná lőni a szerót? Akárhányszor felmegyek csak pityeg az eredményjelzőnél :(
Peti!

Most is csinálja? Csak mert most értem haza, és nekem most simán megy.
De pontosan mi ez a "csak pityeg az eredményjelzőnél"?

Re: Főhadiszállás

Elküldve: szer. ápr. 02, 2014 6:22 pm
Szerző: Peter Szentpeteri
BengA írta:
Peter Szentpeteri írta:Valaki újra tudná lőni a szerót? Akárhányszor felmegyek csak pityeg az eredményjelzőnél :(
Peti!

Most is csinálja? Csak mert most értem haza, és nekem most simán megy.
De pontosan mi ez a "csak pityeg az eredményjelzőnél"?
http://kepfeltoltes.hu/140402/cod4maszi ... es.hu_.png
Ez a kép fogad, csapatot nem tudok változtatni. Mikor tegnap Bercivel mentem volna fel akkor is ez volt. A pityegés meg olyan, mint amikor vége van egy mapnak és számol vissza, hogy mennyi idő múlva tölti az újat.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: szer. ápr. 02, 2014 6:32 pm
Szerző: BengA
Peter Szentpeteri írta:
BengA írta:
Peter Szentpeteri írta:Valaki újra tudná lőni a szerót? Akárhányszor felmegyek csak pityeg az eredményjelzőnél :(
Peti!

Most is csinálja? Csak mert most értem haza, és nekem most simán megy.
De pontosan mi ez a "csak pityeg az eredményjelzőnél"?
http://kepfeltoltes.hu/140402/cod4maszi ... es.hu_.png
Ez a kép fogad, csapatot nem tudok változtatni. Mikor tegnap Bercivel mentem volna fel akkor is ez volt. A pityegés meg olyan, mint amikor vége van egy mapnak és számol vissza, hogy mennyi idő múlva tölti az újat.
Így már értem, köszi...
Léptettem, most már megy...bocsi a beakadásért.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: csüt. ápr. 03, 2014 7:22 pm
Szerző: BengA
A szerveren frissítettük a PB-t. Akinek a régi van, az feltétlenül töltse le az újat, különben ledobja a szerver.

Letöltéséhez FTP kapcsolat létrehozása szükséges, melyek a következők:

IP: 87.229.108.129
Felhasználónév: cod4
Jelszó: gyilok

Továbbá itt megtaláljátok a lvlhack-et is.

Re: Főhadiszállás

Elküldve: csüt. máj. 08, 2014 8:11 pm
Szerző: Norbi
Majd nyomhatnánk egy ilyet -hh-