Oldal: 1 / 1

2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: hétf. aug. 27, 2012 10:21 pm
Szerző: metosz
Kedves versenyzők!

Ahogy minden évben most is időben elkezdjük a jövő évi bajnokságok szervezését.

Ami már biztos, hogy jövőre több bajnokit szeretnénk a versenyzőknek szervezni. Ráadásul a versenyek nem csak csütörtöki napokon, hanem vasárnap is megrendezésre kerülnek. Ami biztos, az indycar csütörtökön lesz. A többivel kapcsolatosan hamarosan döntünk.

-gg- Ami szintén már biztos, hogy jövőre a teljes évadot lekövető indycar bajnokival jelentkezik újra a MaSzim! 2012-ben nem lehetetlen volt követni a bajnokságot, most viszont felkészülten egy saját MOD-dal indulunk majd neki a viadalnak!

-gg- Tradicionálisan a Forma1 bajnokink is megrendezésre kerül, szintén lekövetve időben és helyszínekben a valós bajnokságot.

-okos- Ami még biztos, hogy szenior kasznis bajnokságot is rendezünk, és ezzel kapcsolatosan örömmel hallgatunk minden ötletet.

-g- Mindezek mellett az emlékestek (Senna, MaSzim’500) és fun futamok is szintén a naptárt képezik majd,

illetve most télen Tommy és Kopi egy kis csemegével meglepetéssel borzolja majd az idegeinket! -monster-
Ezzel kapcsolatosan hamarosan, több információval szolgálhatunk. -v-

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: kedd aug. 28, 2012 4:55 pm
Szerző: Matte
Lesz még junior bajnokságotok? Vagy kevés lenne a versenyző?

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: kedd aug. 28, 2012 6:15 pm
Szerző: Tommy78
Matte írta:Lesz még junior bajnokságotok? Vagy kevés lenne a versenyző?
Ez kimaradt az első hsz-ből, a Szenior össze lesz olvasztva a Junior Bajnokival, ami átölel két bajnokit is de erről majd kicsit később bővebben.

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: kedd aug. 28, 2012 6:54 pm
Szerző: Matte
Tommy78 írta:
Matte írta:Lesz még junior bajnokságotok? Vagy kevés lenne a versenyző?
Ez kimaradt az első hsz-ből, a Szenior össze lesz olvasztva a Junior Bajnokival, ami átölel két bajnokit is de erről majd kicsit később bővebben.
Csak egy ötlet:
Suzuki bio kupa 2010-es modja szerintem igen jól sikerült. A 2010-es versenynaptár pályái fenn vannak rfactorcentral-on és maga a mod is. Persze nem szeretnék beleszólni. ;-)

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: vas. szept. 02, 2012 12:15 pm
Szerző: Kazard
Én szívesen futnék rövidebb bajnokságokat kevesebb futammal, így sorozatok is válthatnák egymást gyakrabban, ami kicsi változatosságot is jelent. Jelenleg ha valakinek nem tetszik valamelyik mod, akkor 8-9 hónapig nem is versenyzik.
Ami még szerintem egy jó ötlet lenne az havonta valami nyílt futam amin bárki elindulhat egy számunkra is viszonylag ismeretlen moddal idáig kevésbé ismert pályákon. Valami Senna Est-hez hasonlót képzelek el minden hónapban. Sőt ha lennének rendszeres külsős résztvevők akkor tovább is lehetne gondolni a dolgokat.
UI: másrészről 6-8 futam után amúgy is alább szokott hagyni az érdeklődés.

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: vas. szept. 02, 2012 4:24 pm
Szerző: Bedy
Kép

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: hétf. szept. 03, 2012 4:30 pm
Szerző: tjoe
Tommy GT módját nem kellene a kukába dobni. Én szívesen karikáznék vele jövőre. Talán kicsit közelíteni lehetne még az autókat egymáshoz, és akkor még jobb csatákat lehetne vívni. A Ferka és a Merci is színesíthetne a mezőnyt.

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: kedd szept. 04, 2012 7:49 pm
Szerző: metosz
Bedy írta:Kép
-l-

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: kedd szept. 04, 2012 10:53 pm
Szerző: Tommy78
Kép

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. szept. 05, 2012 7:40 am
Szerző: BengA
Jól néznek ki Tommy!!!

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. szept. 05, 2012 10:35 am
Szerző: Csaba
Nem kicsit, Nagyon kipróbálnám! :-)

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: hétf. szept. 10, 2012 3:19 pm
Szerző: Bodzzza
uauaáoáuőúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú :P


9-3 Viggen, 9-3 viggen _h_
sssssssssssssssss-c-sssssssssssssss-c-ssssssssssssssssss-c-sssssssssss 200... :D

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: kedd szept. 11, 2012 1:32 pm
Szerző: Gadfly

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. szept. 12, 2012 10:32 am
Szerző: Kazard
Gadfly írta:
Szerintem eggyel elnézted a topicot

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. szept. 12, 2012 11:30 am
Szerző: Gadfly
Kazard írta: Szerintem eggyel elnézted a topicot
Nem nem! :razz:
Igaz nem fűztem hozzá kommentet, de csak azért illesztettem be ezt a videót, hogy jövő évben (NF1B13) ezekre a modellekre és skinekre lehet számítani. Reméljük az idei CM F1 12-ből is sikerül majd átrakni az autókat, mint ahogy az elmúlt 2 évben is tettük...

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. szept. 12, 2012 1:12 pm
Szerző: danikosz
Gadfly írta:
Kazard írta: Szerintem eggyel elnézted a topicot
Nem nem! :razz:
Igaz nem fűztem hozzá kommentet, de csak azért illesztettem be ezt a videót, hogy jövő évben (NF1B13) ezekre a modellekre és skinekre lehet számítani. Reméljük az idei CM F1 12-ből is sikerül majd átrakni az autókat, mint ahogy az elmúlt 2 évben is tettük...
Remélem a bugos pályák is kikerülnek.

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. nov. 21, 2012 1:37 pm
Szerző: Tommy78
Januárban induló MTCC 2013 (Junior-Szenior) Bajnokságba szeretnék kérni önként jelentkezőket az alábbi posztokra, akik a teljes szezon alatt vállalni tudják segítségüket.

Futam utáni "Cikk" (futambeszámoló) írása, valamint 3 kép készítése jó minőségben legkésőbb a futam utáni nap estig.

2 fő Versenybíró, feladatuk, a megóvott esetek megvizsgálása és elbírálása, valamint a futamok első köreinek automatikus vizsgálata, időmérőn és versenyen a kanyarvágások ellenőrzése, amennyiben a pálya erre lehetőséget ad. Gadfly már jelezte segítségét, amit ezúton is köszönök. Tehát Gadfly-on kívül még két fő jelentkezését várjuk.

Továbbá, szeretném megkérdeznii Kopit, aki eddig is készítette a hirdetési képeket, hogy ebben a sorozatban is vállalja e a munkát, illetve BengÁ-t, hogy a Facebook-ra ennek a sorozatnak is publikálja a hirdetéseket, futambeszámolókat?

Köszi!

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. nov. 21, 2012 2:43 pm
Szerző: BengA
Természetesen a facebook-ot továbbra is vállalom, sőt, köszönöm a felkérést! -kakcsi-
További dolgokban is lehet tudok vállalni valamit, de azt inkább majd szóban beszéljük meg.

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. nov. 21, 2012 2:47 pm
Szerző: Tommy78
BengA írta:Természetesen a facebook-ot továbbra is vállalom, sőt, köszönöm a felkérést! -kakcsi-
További dolgokban is lehet tudok vállalni valamit, de azt inkább majd szóban beszéljük meg.
Rendben és köszi!

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. nov. 21, 2012 3:23 pm
Szerző: Csaba
Bíráskodás ok, cikk azt nem tudom még, ha nem indulok, akkor nem hiszem, hogy vállalom, könnyebb úgy hogyha ott vagyok, de nekem ezek a túrakocsis izék nem mennek.

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. nov. 21, 2012 4:11 pm
Szerző: Tommy78
Csaba írta:Bíráskodás ok, cikk azt nem tudom még, ha nem indulok, akkor nem hiszem, hogy vállalom, könnyebb úgy hogyha ott vagyok, de nekem ezek a túrakocsis izék nem mennek.
Köszi Csaba!
Akkor beírlak a bírók közé!

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. nov. 21, 2012 4:36 pm
Szerző: Matte
Cikk illetve bíró is menne, utóbbiban van tapasztalatom volt wtcc ligából, tudom hogy túraautó bajnokságokban sok szokott lenni a kanyarvágás, illetve kisebb koccanások miatti óvás. cikk-re pedig rá szoktam érni, viszont ilyet még nem csináltam. Ezenkívül amiben tudok segítek, és versenyezni is jönnék. -kakcsi-

Re: 2013 előkészületek - csevegő

Elküldve: szer. nov. 21, 2012 6:08 pm
Szerző: Tommy78
Matte írta:Cikk illetve bíró is menne, utóbbiban van tapasztalatom volt wtcc ligából, tudom hogy túraautó bajnokságokban sok szokott lenni a kanyarvágás, illetve kisebb koccanások miatti óvás. cikk-re pedig rá szoktam érni, viszont ilyet még nem csináltam. Ezenkívül amiben tudok segítek, és versenyezni is jönnék. -kakcsi-
Köszi Matte!
Akkor beírlak téged is és akkor meg is volnánk!

Köszi Mindotoknek, hogy ilyen hamar és könnyen meg is beszéltük ezt!

Az utolsó F1 futam után fogom majd kiírni a bajnokit addig nem akarok mar be zavarni hogy mindenki arra készüljön!