Minden, ami a témához kapcsolódik
Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » hétf. szept. 17, 2007 4:20 pm

Gőzöm sincs urak mit mondjak megnéztem a replayt és senki nem akadás vagy a mod miatt esett ki ellenben a kevés pálya- és szélárnyék ismeret rendesen szedte az áldozatait. Én előre szóltam és jeleztem a gondokat de csak károgó holló lettem vele. Se a szélárnyék se a gumikopás (hard-nak gyakorlatilag nincs értelme mert használhatatlan) nem megfelelő de azt is hozzátenném egyik mod sem volt soha optimális és mindig voltak gondok, minden megszokás kérdése. Ez a MOD ráadásul a miénk és egyáltalán nem nevezném rossznak, sőt igazából átlagon felülinek érzem. Én amúgy a CTDP mellett voltam, mert azzal a moddal érkeztek pilóták közénk, ismertsége miatt nem kellett „zárt” közösséget alkotnunk szép számmal jöttek a szerverre idegenek is szerencsére. Sokan azt állították csak a mod miatt vagyok ilyen gyors „hiszen részt vett a kialakításában” úgy gondolom ezt az állítást más modokban való teljesítményem erősen megcáfolta. Az is biztos, hogy az autók között nem volt különbség bár ilyen pletyka is elterjedt, aminek következtében többen teszteltük is a nem létező különbséget keresve.
A CTDP szép világnak vége lett, de összesen 4 futamunk van még + egy olyan pálya jön amin még nem is mentünk, ha modot akarunk váltani én nem vagyok ellene de elég meggyőzően mindenkinek benne kell lennie – jeleznie kell akaratát - és utána nagyon szépen kérek mindenkit ami lesz annak örüljön és ne hozza fel a 30 napos megszegett szabályunkat. Ha valakinek nincs kedve, lehetősége vagy ideje körözgetni az ne tegye! Szolidan húzódjon félre kérjen elnézést a tévedéséért és mi megbocsátunk majd megköszönjük részvételét - könnyedén elválunk. Kilépéssel nincs értelme fenyegetőzni amit csinálunk mindenki magának választotta senki nem volt kényszerítve semmire és nem is lesz. A többség akaratát, szociális lényként el kell mindenkinek fogadni, ha részese kíván lenni ennek a bulinak! Tőlem maradjunk csak hárman Genyó IsTi és jómagam le fogjuk futni a futamokat, többiek nevében nem tudok nyilatkozni. Csak annyit még, hogy nem erőszak a disznótor.
+
Gyorsan kell döntenünk vannak új pilóták Remi, FreeF1 akiket mivel kezdők köztünk végképp nem kellene kétségek között hagyni.
Kérek minden pilótát írja le egyértelmű véleményét. Az enyém az, hogy csak akkor váltsunk ha valóban a mod technikai problémával küzd és ezért akad.
Ezt nem érzem bizonyítottnak sem a replay sem a saját gépem alapján, többen vannak akiknek nem akad, nekem se. Én azt mondom 4 futamra semmiképpen nem érdemes már váltani és csak több vita lenne belőle mint előny, plusz akkor is lennének olyanok akiknek nem úgy sikerül a verseny ahogy tervezték.........................
Szóval én OWC mod-ra szavazok, amivel most megyünk.


más:
Bocsánat, az oklevelekkel késében vagyok de ez sincs elfelejtve.
Kép

Tommy
Hozzászólások: 738
Csatlakozott: vas. dec. 04, 2005 11:01 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tommy » kedd szept. 18, 2007 11:28 am

Szerintem eleve a pályák is szarok amiken megyünk. És ez sztem nagyobb probléma mint a mód. Tudom hogy erre nincs megoldás, de ez van. Kár hogy nincs egy egységes mód amiben a pályák is azok. pl. RH pályák vagy CTDP mint F1CH korszakban. :?

Ennek a módnak max a szélárnyék a realitása.....pl. miaz hogy 4es hűtéssel 2 kör alatt elfüstölök? és 6ossal meg mek 40 kört? :D Nevetséges. Ugyanez a boost is! 10es boost 6os hűtéssel végigmegyek :D akkor egyes pályákon (jelzem meglehetne csinálni) 79el kell döcögni a boxban? Amúgy nemtom....nekem is volt hogy néha akadt a cucc. Nem emlékszem hogy a réginél lett volna ilyen. A replaynél pl a sisakokat elhagyják az autók meg csak jobbra fordul a kormány közbe balra megy az autó :D Ilyet utoljára F1CH-be tapasztaltam!!!!! Szóval vannak bajok....ennek ellenére sztem se éri meg 4 futamra módot cserélni. Remélhetőleg a CTDP 2006 egy jó kis cucc lesz és akár ennek a módnak (sztem egyetlen realitását) a szélárnyéket átlehet dobni majd. De minél kevesebbet kell belenyúlni annál jobb lesz! Szóval Én azt mondom maradjatok ennél a módnál! De személy szerint nem hiszem hogy eljövök az összes maradék versenyre. :roll:

Remi
Hozzászólások: 19
Csatlakozott: pén. aug. 24, 2007 8:36 pm

Hozzászólás Szerző: Remi » kedd szept. 18, 2007 1:42 pm

Bár segghülye vagyok ezekhez a témákhoz, de engem rohadt módon zavar ez a gumikopásos dolog... Nehogy már valakinek 18 kört kibir nekem meg 4 kör után sárga.. Tudom h. nem kell csúsztatni a kocsit, de ha meg nem csúszik azt csak ugy tudom elérni ha nagypapisan tolom a gépnek, ami kb +5mpt eredményezne körönként. Szal ez a kopás nekem nagyon suxx :(

Remi
Hozzászólások: 19
Csatlakozott: pén. aug. 24, 2007 8:36 pm

Hozzászólás Szerző: Remi » kedd szept. 18, 2007 1:42 pm

Jah és Spaban kiderült h. a hard gumi meg használhatatlan..

Tom
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 1131
Csatlakozott: vas. jún. 04, 2006 10:27 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tom » szer. szept. 19, 2007 6:44 pm

Na sziasztok!

Mindenkitől elnézést kérek!!! Én nem akartam semilyen lavinát elindítani , erszem ágában sem volt fenyegetőzni, nem akartam modot váltani sem.
Én azt sem mondtam, hogy a Spa-i versenyt akadás miatt adtam fel, én az időmérőn akadtam be de nagyon csúnyán. Nem sértődésből akartam abbahagyni az évadot!A lavinát indító hozzászolásom módosítom annyival, hogy ha úgy érzem van keresni valóm a pályán ( ez gyakorlás kérdése ) akkoe lehet hogy jövök, de a Magyar nagydíjjra mindenképp.( mégiscsak a mi pályánk ).
Egy dolog viszont tény: Nekem személyszerint az owc mod messze nem fut olyan gördülékenyen, mint a ctdp.
Ettöl függetlenül MARADJON A MOD!!!

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. szept. 26, 2007 5:09 pm

:? Nem biztos, hogy leszek este. Be vagyok havazva melóval rendesen, remélem azért páran körözgetnek majd.
Bocs
Kép

Genyó Kapitány
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 258
Csatlakozott: szer. okt. 05, 2005 8:11 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Genyó Kapitány » pén. szept. 28, 2007 6:34 pm

Sziasztok!

Néztem az időket a mai edzésekről és kicsit meglepett, hogy a legjobb idő is (Hamilton 1.18.734) kb. tíz másodperccel lassabb, mint amiket mi futunk.

Tudom, hogy gyors vagyok ( :lol: ), de azért talán nem ennyire...

Tudja valaki, hogy mi lehet ennek az oka?

Üdv:
G.

Ninja
Hozzászólások: 130
Csatlakozott: hétf. feb. 05, 2007 3:50 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Ninja

Hozzászólás Szerző: Ninja » pén. szept. 28, 2007 7:14 pm

Amennyiben Fuji pályán probáltad, akkor a pálya vonalvezetésében keresdd!
Ugyan is az eredeti pálya nyomvonala egészen más s hosszabb is!
Jelenleg Fuji rFactor alá csak az van ami a szerveren is.

Ulvar
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1967
Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: Ulvar » szomb. szept. 29, 2007 11:10 am

Sajnos nálunk kimarad a 3. sector! ott még van egy nagyon technikás és lassú rész. a serveren amikor betöltöd a pályát az eredeti pálya rajz van viszont a pálya a sikán után nem ugyanaz... :S
Kép

Knife
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1714
Csatlakozott: hétf. jan. 16, 2006 4:38 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Knife » szomb. szept. 29, 2007 3:55 pm

Ulvar írta:Sajnos nálunk kimarad a 3. sector! ott még van egy nagyon technikás és lassú rész. a serveren amikor betöltöd a pályát az eredeti pálya rajz van viszont a pálya a sikán után nem ugyanaz... :S
Pontosítanék, a célegyenes, az első kanyar, a második kanyar utáni egyenes a harmadik kanyarig az ami egyezik. A többi sajnos nem, dehát ez van... Szerintem jobban jártak volna, ha nem építik át idén a pályát, több volt az előzési pont.

Tom
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 1131
Csatlakozott: vas. jún. 04, 2006 10:27 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tom » kedd okt. 16, 2007 8:30 am

Brazil futam mikor lesz kiírva?
üdv!

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » szer. okt. 17, 2007 4:54 pm

Este megint nem tudok jönni. :roll: Knife remélem lesz.

Denton alias Öcsike koncert 20.00-tól marcibányin a rézmál caffee-ban.
Aki esetleg képben van érdemes lenézni.
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » kedd nov. 13, 2007 6:53 pm

HELP PLEASE!

A következő adatok hiányoznak nekem az oklevél téma lezárásához.
- Nyeksek teljes nevére és címére
- Tommy címére
- Szőllősi László alias Knife címére
lenne szükségem

@ISTI, Tom
köszi a gyors segítséget.
Kupákat a héten gravirozzák, 8) karifa alatt már ott lehet. MOD bajnokiért meg érem megy majd.
Persze a kupákról majd készítek képet.

Illetve ha valaki gyorsan végig nyálazná az aktivitási szabályokat persze csak a kis pontkülönbséggel rendelkező emberek esetén, hogy véglegesíteni tudjuk a dobogó alatti eredményeket, nagy segítség volna.
Sajna még most is melóban így magát a táblát nem tudom frissíteni, de holnap meg lesz utrána látszik majd kinél kell az aktivitást megnézni, GERI - Genyó elég gyanús, barazil után azonos pontjuk volt...stb
Kép

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » pén. nov. 23, 2007 4:42 pm

Urak kész vannak:
Hétfőn postázom őket addig itt tudjátok meglesni, éremket nem fényképeztem le. De a mod bajnokiért azok is mennek a csomagban.

Szőllősi László F1OB 2006 I.
<a href="http://www.metosz.net/1.jpg"><img src="http://www.metosz.net/1.jpg" widht="300" height="200"></a>

Számvéber Tamás F1OB 2007 II.
<a href="http://www.metosz.net/2.jpg"><img src="http://www.metosz.net/2.jpg" widht="300" height="200"></a>

Béry István F1OB 2007 III.
<a href="http://www.metosz.net/3.jpg"><img src="http://www.metosz.net/3.jpg" widht="300" height="200"></a>

@Knife
kellene a címed végre, előre is kösz.
Kép

Tom
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 1131
Csatlakozott: vas. jún. 04, 2006 10:27 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tom » pén. nov. 23, 2007 9:13 pm

Húúúúúúúú!
Ezek nagyon szépek! :lol: :lol:

IsTi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: vas. jan. 07, 2007 3:13 pm

Hozzászólás Szerző: IsTi » szomb. nov. 24, 2007 7:28 pm

Hát ez Fantasztikus:) :D :D

Tom
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 1131
Csatlakozott: vas. jún. 04, 2006 10:27 am
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tom » hétf. dec. 10, 2007 6:26 pm

Megkaptam a csomagot Metosz!!!!
Nagyon köszi! Szuper jó!

IsTi
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: vas. jan. 07, 2007 3:13 pm

Hozzászólás Szerző: IsTi » hétf. dec. 10, 2007 6:56 pm

hoppá:) Hozzámis eljutot:) köszi :D :D :D :D

Knife
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1714
Csatlakozott: hétf. jan. 16, 2006 4:38 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Knife » hétf. dec. 10, 2007 7:16 pm

Szintén megjött.
THX!
8)

Avatar
metosz
Adminisztrátor
Adminisztrátor
Hozzászólások: 7670
Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Hozzászólás Szerző: metosz » hétf. dec. 10, 2007 7:17 pm

Uraim!
Lassan de biztosan!

Talán magát az OB-t is lezárjuk az évben, Genyó-Geri kérdés még levegőben lebeg egy ucsó bíráskodással együtt.

+ Nyekseknek itt van nálam két oklevele de nincs meg a címe.
Tommy remélem szintén megkapta az oklevelet

utána lezárhatjuk az évet.
Kép

Tommy
Hozzászólások: 738
Csatlakozott: vas. dec. 04, 2005 11:01 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tommy » szomb. jan. 12, 2008 11:43 pm

metosz írta:Uraim!
Lassan de biztosan!

Talán magát az OB-t is lezárjuk az évben, Genyó-Geri kérdés még levegőben lebeg egy ucsó bíráskodással együtt.

+ Nyekseknek itt van nálam két oklevele de nincs meg a címe.
Tommy remélem szintén megkapta az oklevelet

utána lezárhatjuk az évet.
Metosz Nekem nem jött oklevél :S

Genyó Kapitány
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 258
Csatlakozott: szer. okt. 05, 2005 8:11 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Genyó Kapitány » vas. jan. 13, 2008 11:19 am

Hát akkor az elveszett. Személyesen adtam fel neked, pl. Istiével egyetemben.
Újabb példány hétfőn úton lesz, metosz intézi.
:wink:

Tommy
Hozzászólások: 738
Csatlakozott: vas. dec. 04, 2005 11:01 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tommy » szer. jan. 16, 2008 11:27 am

Genyó Kapitány írta:Hát akkor az elveszett. Személyesen adtam fel neked, pl. Istiével egyetemben.
Újabb példány hétfőn úton lesz, metosz intézi.
:wink:
Köszi! Én meg azt hittem még nem küldtétek ki.

Tommy
Hozzászólások: 738
Csatlakozott: vas. dec. 04, 2005 11:01 pm
Admin: Admin

Hozzászólás Szerző: Tommy » kedd jan. 22, 2008 4:33 pm

Megérkezett az oklevél! Köszönöm!

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: Bing [Bot] valamint 34 vendég