Oldal: 1 / 2

Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: csüt. dec. 11, 2014 10:52 pm
Szerző: Tommy78
Ebben a témában lehet az óvásokat beírni.
Az óvást a futam rajtjától számított 24 órán belül kell elküldeni.
Az óvás benyujtásának formája:
- óvott személy neve
- óvott eset időpontja
- replay megosztása

REPLAY MENTÉSI PROCEDÚRA

Először is érdemes ellátogatni az Options / General menüpontba, ahol be lehet állítani, hogy az AC maximálisan mekkora replayt készítsen. Ez az érték alapértelmezetten alacsonyra van állítva, éppen ezért fordulhat elő, hogy a futam töredéke nézhető csak vissza. Eddigi tapasztalatok alapján egy Seatos futam átlag ~350 MB méretű replay fájlt készít, így a feljebb említett menüpontban ezt az értéket érdemes 400 MB-ra állítani. Akiknek esetleg 8 GB v. több RAM van a gépükben, azok nyugodtan állíthatják ezt az értéket a maximális 500 MB-ra is.

Kép

Mikor vége van a versenynek, practice-nek, prequalnak stb. és visszatérünk az AC menüjébe, akkor egy köztes állapotként meg szokott jelenni egy táblázat (lista), ahol az eseményen futott köridők/eredmények szoktak megjelenni. Ennek a képernyőnek a jobb felső sarkában jelenik meg a "Save Replay" felirat, melyre ha rányomunk, elmentődik a replay fájlt. A replayt ezt követően az AC főmenüjében lévő Replay menüben lesz elérhető.

Kép

Fizikailag a gépünkön alapértelmezett esetben a c:\Users\"fiók neve"\Dokumentumok\Assetto Corsa\replay mappában található.
Ha fel szeretnénk tölteni valahova (megosztás céljából), akkor érdemes valamilyen tömörítőprogrammal becsomagolni a fájlt, mert pl. egy 350 MB-os replay fájlt 50 MB-ra is képes lekicsinyíteni.
;-)

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 9:36 am
Szerző: Fecoman
Sziasztok,
Egy technikai jellegű kérdés, a replay-t (2 verseny több mint 500MB) hogyan terveztétek megosztani?
Valami publikus file megosztón, vagy hozzátok feltöltve ti elemzitek?
Salzburgringi versenyhez lenne 2 óvásom, de csak ha bírói döntés nem születik az ügyben, mert páran kiálltak a boxba (ESC-el) és utána visszajöttek a versenybe, ami ugye tiltott. Ezzel zavarták és akadályozták a versenyt és még balesetet is okoztak.
Köszi.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 12:29 pm
Szerző: RPeti
Fecoman írta:Sziasztok,
Egy technikai jellegű kérdés, a replay-t (2 verseny több mint 500MB) hogyan terveztétek megosztani?
Valami publikus file megosztón, vagy hozzátok feltöltve ti elemzitek?
Salzburgringi versenyhez lenne 2 óvásom, de csak ha bírói döntés nem születik az ügyben, mert páran kiálltak a boxba (ESC-el) és utána visszajöttek a versenybe, ami ugye tiltott. Ezzel zavarták és akadályozták a versenyt és még balesetet is okoztak.
Köszi.

Publikus fájlmegosztó tökéletes, töltsd fel és kérjük a linket illetve az esetek leírását (ki-mikor-mit csinált) -kakcsi-

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 4:07 pm
Szerző: Gadfly
Célszerű a replay fájlokat tömöríteni is (pl. zip v. rar), mert képes negyed akkorára kicsinyíteni a tartalmat. Sajna Kunoséknak még van mint dolgozni a replay fájlok tömörítésén, de talán 1x ez is kész lesz.
A fájlokat bármilyen megosztási felületre fel lehet tenni, a lényeg, hogy linkelve legyen és le lehessen tölteni mint pl. google drive, dropbox, osztott.com stb.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 5:18 pm
Szerző: Gilberto
B Server

Race 1

Első kanyar (sikán) Deák Patrik, Pazsy Tamás,
Második kanyar Deák Patrik

Race 2
8. kör első kanyar (sikán) Kovács Tamás #1

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 5:20 pm
Szerző: Pico
Tegnap nem volt már lehetőségem, ma pedig határeset lesz, hogy hazaérek-e a határidő előtt, ilyen szempontból kicsit szerencsétlen az időpont. A kérdésem, hogy mennyire veszitek azt szigorúan, nagyjából 1 órás késés még belefér-e?

Szerintem amúgy sokunknak segítene, ha hétfő éjfél lenne a határidő, amennyiben ez megoldható.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 5:34 pm
Szerző: Gilberto
Pico írta:Tegnap nem volt már lehetőségem, ma pedig határeset lesz, hogy hazaérek-e a határidő előtt, ilyen szempontból kicsit szerencsétlen az időpont. A kérdésem, hogy mennyire veszitek azt szigorúan, nagyjából 1 órás késés még belefér-e?

Szerintem amúgy sokunknak segítene, ha hétfő éjfél lenne a határidő, amennyiben ez megoldható.
Megoldható! MA éjfélig OK!

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 5:40 pm
Szerző: Gilberto
Gilberto írta:B Server

Race 1

Első kanyar (sikán) Deák Patrik, Pazsy Tamás,
Második kanyar Deák Patrik

Race 2
8. kör első kanyar (sikán) Kovács Tamás #1

B Szerver Replayek:
http://www75.zippyshare.com/v/H1UdRQiR/file.html

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 7:23 pm
Szerző: Pico
Köszönöm a rugalmasságot! -vv-

B-R1 (replay: http://1drv.ms/1C8JAa6)

Első kör, első kanyar (sikán), Deák Patrik
Negyedik kör, hátsó egyenes (~49 másodpercnél), Bartha Zsolti
Negyedik kör, hátsó nyújtott jobbos után (~1:04-nél), Bartha Zsolti

B-R2 (replay: http://1drv.ms/1xUZuVN)

Itt amennyiben megengeditek, egy olyan esetet óvnék, amely miatt kedves ismerősöm, Hegyi Zsolti a bajnokságtól való visszalépés mellett döntött egy kisebb agyvérzés kíséretében (egy ugyanilyen manővert Patrik az első futamon is előadott, ott nagyobb szerencsével érkeztek mögötte).

A replay-em szerinti nyolcadik kör, hátsó egyenes vége (~1:08-nál), Deák Patrik (Car #11)

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 8:34 pm
Szerző: Gilberto
Pico írta:Köszönöm a rugalmasságot! -vv-

B-R1 (replay: http://1drv.ms/1C8JAa6)

Első kör, első kanyar (sikán), Deák Patrik
Negyedik kör, hátsó egyenes (~49 másodpercnél), Bartha Zsolti
Negyedik kör, hátsó nyújtott jobbos után (~1:04-nél), Bartha Zsolti

B-R2 (replay: http://1drv.ms/1xUZuVN)

Itt amennyiben megengeditek, egy olyan esetet óvnék, amely miatt kedves ismerősöm, Hegyi Zsolti a bajnokságtól való visszalépés mellett döntött egy kisebb agyvérzés kíséretében (egy ugyanilyen manővert Patrik az első futamon is előadott, ott nagyobb szerencsével érkeztek mögötte).

A replay-em szerinti nyolcadik kör, hátsó egyenes vége (~1:08-nál), Deák Patrik (Car #11)
Természetesen minden eset ki lesz vizsgálva(amiről kapunk óvást), ha más esetét óvod meg akár csak szemlélőként is akkor is megnézzük!

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 8:43 pm
Szerző: Hezso
Akkor még én is óvnék.

Tekintve hogy a replay nem az enyém, igy az időket nem látom, a pontos helyezéseket sem. Ezért csak hozzávetőlegesen tudok óvni.

B szerver második futam:
6. kör sikán, Deák Patrik lökés
7. kör sikán, Deák Patrik vágás és úgy előzés
8. kör nagy ives jobbos kanyar, Deák Patrik lesodródik, majd úgy jön vissza hogy nem nézi a tükrét és kikerülhetetlen, emiatt balesetet okoz.
8. kör ugyanabban a kanyarban Borsányi Péter lassitás nélkül belémjön és kilök.

A körökben nem vagyok biztos, mert hol nyolcadik, hol kilencedik kört mutat a replay.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 9:42 pm
Szerző: Fecoman
Sziasztok,
Replayben a pontos időket nem találtam meg hol lehet megnézni, az a gyanúm nincs is benne ilyen feature, így csak a körökhöz viszonyítva tudom megadni.

B Szerver 2. Futam
- Szabi Kiss (car #8)
1. kör: Nem fejezi be, utolsó kanyarban (ESC) kiáll a boxba, majd rögtön visszahajt a pályára a boxból.
12.kör: Kör végén ütközik Peter Borsanyi-val.

- Tamas Pazsy (car #18)
5. kör: Kör végén kihajt a boxba majd (ESC), kis várakozás után visszahajt a pályára.
7. kör: Kör elején a sikánt elvéti, kicsúszik a fűre, majd rögtön visszahozza a kocsit a forgalomba. Az érkező kocsikat nem elengedve, akik az ideális íven mozognak, nem ad nekik elsőbbséget. Ezek után kiáll a boxba (ESC).
8. kör: Visszajön a pályára.

Elnézést az én replay-em nincs tömörítve, 260 MB, holnap felrakom a zippel verziót és javítom a linket arra.
Replay letöltése:
B.Szerver_2.Futam

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 10:08 pm
Szerző: gkaloczi
A server

R1

Tudom hogy utólag nem lehet újra futni a futamot de a rajt után 10 autó volt benne minimum abban a balesetben.

R2
10 kör a hátsó egyenesben össze akadtak 3an amiből lett egy nagyobb baleset. Pályára vissza téréssel lenne kérdésem, hogy ki mit csinált? Ebből újabb baleset. Sajna a replay-t nem tudok feltenni. A tv-s felvételen látszik az eset.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 10:09 pm
Szerző: Peti60
Hegyi Zsolt írta:
9. kör ugyanabban a kanyarban Borsányi Péter lassítás nélkül belém jön és kilök.

B szerver második futam:

- 9.kör - Deák P.+Hegyi Zs.+Kovács T. ütközése
- Kovács T. jobb oldalt marad a füvön, elengedi az érkező 3 autót.
- Hegyi Zs. balról jön vissza a pályára 70-85 km/h, (nem gyorsul)
- Bíró L. még kitudja kerülni
- Én már lassítottam, fékeztem, de nem tudtam elkerülni az ütközést
- Tóth F. is hasonlóan járt.

Nem óvásnak szánom, csak úgy gondolom így teljes a történet.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 10:16 pm
Szerző: metosz
A bíráskodással kapcsolatosan a türelmeteket kérem a csapat nevében.
A következő pályára már lehet készülni, a futamok témában megtörtént a kiírás!
Remélhetőleg, legkésőbb a hétvégéig, a bírói testület is jelentkezik eredményekkel. ;-)

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 12, 2015 10:57 pm
Szerző: Pico
Fecoman írta: - Tamas Pazsy (car #18)
5. kör: Kör végén kihajt a boxba majd (ESC), kis várakozás után visszahajt a pályára.
Ezt TS-en is kifejtettem a futam után, de lehet nem voltál ott... Az első futamon kapott pofonok után minden eszembe jutott, csak az R2-re megtankolni nem. Amikor ezt észrevettem, szabályosan kihajtottam az első helyért folytatott szoros csatából a boxutcába, de a kiállás nem működött, nem volt hova. Emiatt állóra fékeztem a pit-en belül az autót, kiálltam, tankoltam, majd visszajöttem nagyjából 10 pozíció veszteséggel.
Fecoman írta:7. kör: Kör elején a sikánt elvéti, kicsúszik a fűre, majd rögtön visszahozza a kocsit a forgalomba. Az érkező kocsikat nem elengedve, akik az ideális íven mozognak, nem ad nekik elsőbbséget. Ezek után kiáll a boxba (ESC).
8. kör: Visszajön a pályára.
Menetirány szerint, a pálya szélén fokozatosan közelítve jöttem vissza a féktávon történt megcsúszás után, 3 másik autó gond nélkül ment el mellettem, te a szintén lecsúszó majd engem kényelmesen kikerülő Kiss Szabi mögül hirtelen jobbra kivágva jöttél belém... a várható veszélyekkel, porfelhővel nem törődve, és ezzel teljesen lenullázva az autóm... És igen, visszajöttem utána másfél kör hátrányban, esélytelen utolsóként a pályára, senkit nem zavarva, légüres térben autózva. Becsületből is leautóztam a versenytávot, elvégre azért jöttem, az eredményemen ez meg már nem osztott, nem szorzott, a futam mindenképp kuka.

Az viszont érdekelne, hogy mivel érdemeltem ki nálad azt a személyes figyelmet, hogy végignézted a komplett második futamom. Az autóm összetörését ugyan teljesen kultúrált formában megköszöntem, de mivel jelezted hogy az előtted levőtől semmit nem láttál, így nekem eszembe se jutott óvni az általad okozott totálkárt, pedig visszanézve azért egyértelműen számíthattál egy lassabb autóra a jobb szélen, amit az általad üldözött Szabi se véletlen került ki.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: kedd jan. 13, 2015 12:48 am
Szerző: Hezso
- Hegyi Zs. jobbról jön vissza a pályára 70-85 km/h, (nem gyorsul)
- Bíró L. még kitudja kerülni
- Én már lassítottam, fékeztem, de nem tudtam elkerülni az ütközést
- Tóth F. is hasonlóan járt.

Valóban jobbról jöttem vissza a pályára,de senki nem volt akkor a közelben. Nem gyorsultam, már nem volt mivel. Biró László ki tudott kerülni, szerintem te is ki tudtál volna, ugyanis nem voltam senki útjában. De nyugodtan óvd meg te is, majd a birói testület eldönti a dolgokat.

Ugyanis ha végignézed a történteket, az én autómat kétszer egymás után ott leamortizálták, amit tőled kaptam már csak hab volt a tortán. !%!!

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: kedd jan. 13, 2015 8:02 am
Szerző: Peti60
Hezso írta:- Hegyi Zs. jobbról jön vissza a pályára 70-85 km/h, (nem gyorsul)
- Bíró L. még kitudja kerülni
- Én már lassítottam, fékeztem, de nem tudtam elkerülni az ütközést
- Tóth F. is hasonlóan járt.

Valóban jobbról jöttem vissza a pályára,de senki nem volt akkor a közelben. Nem gyorsultam, már nem volt mivel. Biró László ki tudott kerülni, szerintem te is ki tudtál volna, ugyanis nem voltam senki útjában. De nyugodtan óvd meg te is, majd a birói testület eldönti a dolgokat.

Ugyanis ha végignézed a történteket, az én autómat kétszer egymás után ott leamortizálták, amit tőled kaptam már csak hab volt a tortán. !%!!
Szerintem versenybaleset volt. -vv-

Gyere a következő versenyekre is. :rally:

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: kedd jan. 13, 2015 9:10 am
Szerző: Gilberto
Urak!

Minden jelentet eset ki lesz vizsgálva, és elég ha csak 1 ember jelenti az adott szituációt, mert azt minden aspektusból meg lesz nézve, tehát egy azon esetre nem kell rálicitálni, és ismét megóvni, amennyiben a BT-nek kérdése lesz az érintettekkel kapcsolatban majd úgyis elhívjuk őket rapportra :)

Hétvégéig igyekszünk kihirdetni a hivatalos végeredményt addig is jó tesztelést SILVERSTONE-ra nem lesz egyszerű nagyon csúszik az a pálya úgyhogy készüljetek! -v-

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: kedd jan. 13, 2015 7:23 pm
Szerző: bandito
Csak azért nem Óvok "!!!!" meg semmit! Mert amit átélhettem min2 futamon..az nem volt semmi. .. -kamaty- De akárhogy is van ennyire nem kellett volna tönkrebasznÍÍ mindkét rajtot !
Én remekül éreztem magam, mind2 futamon -hoppa- mert izgalmas volt látni mindazt a pályán amin keresztülmentem LoL ! Végül is mind2 rajtnál agyonvágnak a síkánban és máris 18-19 helyre is kerültem . Nehéz volt fentebb kerülnöm . De azért sikerült mindkét futamot befejezni . Rac 1. igy 10 hely Rac. 2 pedig 9 hely .. Majd Silverstone :matrix:

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 19, 2015 12:27 pm
Szerző: tjoe
Tudomásul veszem természetesen, de érdekelne hogyan sikerült mindkét első sikános esetemből engem kihozni hunyónak. A két eset egymás tükörképe. Kivan elöl/hátul, kivan kívül/belül. Ha az elsőben én vagyok hibás a másodikban nem lehetek, és fordítva. Szvsz.
Privátba is jöhet ha off itt.

Hátrább belső íven.
Kép
Előrébb külső íven.
Kép

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. jan. 25, 2015 8:41 pm
Szerző: Thomasz
A server 1. futam Kaloczi Gábor folyamatosan szélesíti a pályát 1-4 körig.
Majd bemegyek mellé kifékezéssel az utolsó előtti kanyarban és kilök azt hiszem jó fej és maga elé enged emiatt de nem így megint össze megyünk.
A server 2. futam első kör nincs replay így pontosan nem tudom de valaki gyakorlatilag megforgat így tömegbaleset!!
10. kör Kaloczi Gábor kigyorsításnál sokkal gyorsabb vagyok nála de gyakorlatilag leszorítani próbál lökdös. ( ha nem bírod elviselni hogy el mennek melletted ne versenyezz!! )
11 kör Szabó Gábor kiszorít a fűre majd jönnék vissza és megint rám húzza így keményen összeakadunk.
Szóval vannak itt versenyzési szabálybeli hiányosságok rendesen.
Meg probáltam normálisan versenyezni de elég nehéz egy két versenyző társal!! -jaj-

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. jan. 25, 2015 9:06 pm
Szerző: gkaloczi
Thomasz írta:A server 1. futam Kaloczi Gábor folyamatosan szélesíti a pályát 1-4 körig.

Kedves Tamás!

A nevemet jó lenne ha rendesen írnád simán megtalálod az oldalon!
Az hogy a S1 R1-ben a 2. körben te szó szerint beesel a féktávon mellém úgy hogy "közel" sem voltál sztem nem fair, illetve utána meg újra kilöksz a kanyarban.
L2 2:03:500 után
A 2. futamon egyszer váltottam irányt nem pedig többször így sztem nem voltam unfair.Az tény hogy előtte hibáztam de ha annyival gyorsabb lettél volna akkor sztem kívülről el tudnál menni.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. jan. 25, 2015 9:16 pm
Szerző: Thomasz
gkaloczi írta:

Bocsánat hogy nem jól írtam a neved.
Álltalában féktávon beesni szoktak!! :lol:
Igen valóban egyszerváltottál irányt és akkor belém jöttél! -ww-
Majd a nagyérdemü eldönti ki hogyan versenyzet eme szép estén. -l-

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. jan. 25, 2015 9:21 pm
Szerző: Pico
Az "A" szerver replay-ek letölthetők innen: http://1drv.ms/1zbu2oM

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. jan. 25, 2015 9:27 pm
Szerző: Attis
Óvni szeretném Teply Józsefet, aki a 2. futamon a 9. kör végén az utolsó sikánnál kilökött és ezáltal vesztettem 2 pozíciót!

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. jan. 25, 2015 10:19 pm
Szerző: tjoe
Attis írta:Óvni szeretném Teply Józsefet, aki a 2. futamon a 9. kör végén az utolsó sikánnál kilökött és ezáltal vesztettem 2 pozíciót!
Ezt jól teszed, mert bár nem szoktam ezt én is megóvom.

Attis a sikán előtti kanyarban lecsúszik, majd a sikán féktávját a pálya közepén kezdi egyenesen haladva. A féktáv közepén gondol egyet és külső ívre húzza az autóját (nem törődve azzal hogy mellette vagyok ideális íven) és kirak a pályáról. Hat helyet buktam a manővere miatt.

verseny replay.rar

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. jan. 25, 2015 11:55 pm
Szerző: Hezso
Szeretnék óvni, de sajnos nekem nincsenek meg a replayek, tehát ha felraknátok a B szerver két replayt is, nagyon hálás lennék. Replay hiányában elég nehéz lesz a 24 órás óvást betartani.

Köszönettel

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 8:12 am
Szerző: barcalaci84
R1 1 kör 3-és 4 kanyar közt
Ács Szabó András nem érzékeli h mellette vagyok és kirak a pályáról, az autóm sérül

R1 utolsó kör utolsó szektor
Rigó Péter és Nagy Laci csatája

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 8:27 am
Szerző: GeriDoc
A futam topicjában tettem B szerver futam replay letöltő linkeket.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 9:18 am
Szerző: Gilberto
Hogy mindenkinek legyen ideje MA 24:00-ig lehet leadni óvást!

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 9:28 am
Szerző: Pico
A-R2 L1 T3 - Rigó Péter elfékezése, ami egyben előkészítette a következő esetet.

A-R2 L1 T4 - Szabó Gábor negyediknek beszúr András, Peti és mellém a kanyarodás megkezdése után, aminek így András és Peti kakaskodásával kiegészítve négyes baleset lesz a vége, pozíció(ka)t vesztek.

A-R2 L1 T5-T6 - Kovács Tamás (#20, Wéber skin) a T5-öt teljesen levágva szerez előnyt Rozgonyi Petivel szemben, majd az egyenesben elkezdi leszorítani. Összeérnek, mindketten a falban kötnek ki. Szabó Gáborral mentünk egymás mellett az eset pillanatában, mindketten húzódtunk balra a baleset elkerülése végett, de Peti pályára csapódó autója eltalálja Gábort és így mindketten mentünk a levesbe. Én kis híján a T6-ig csúszok, így a biztonságos visszatéréshez még további pozíciót kellett feladnom. A sérülések miatt innentől küzdelem vezetni az autót...

A-R2 L1 T7-T8 - Szabó Gábor nem hagy helyet Kálóczi Gábornak az alternatív rajtrácsra fordulva, ezzel ismét baleset részese lesz.

A-R2 L2 vége - A sikán előtti jobbos kanyarban együtt fordulunk Csatay Gáborral. Külső íven fordulva érzékelem, hogy a kijáraton még mindig közelít, ezért a rázókőig-műfűig kiengedem az autót, Gábor mégis nekem jön. Replay-t szemből nézve a kijáraton felém húzza a kormányt. Ugyan az már az én hülyeségem, de ezzel olyan szinten kizökkentett, hogy a sikán féktávját teljesen benéztem...

u.i.: Emberek, a játékban több beépített eszköz is van a környezet felmérésére: tükrök, oldalra/hátra nézés lehetősége, mini-térkép, de még egy piros nyilacska is, ami közelben levő ellenfél hozzánk mért helyzetét mutatja... Könyörgöm, használjuk már ezeket! A józan észről nem is beszélve... Értem én azt is, hogy a virtuális tükör az iRacing mintájára extrém nagy látószögű, de akkor tessék gyakorolni, megszokni, kiismerni! Sokaknak megy, ez ne legyen már kifogás...

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 11:16 am
Szerző: Thomasz
A-R2 L1 T5-T6 - Kovács Tamás (#20, Wéber skin) a T5-öt teljesen levágva szerez előnyt Rozgonyi Petivel szemben, majd az egyenesben elkezdi leszorítani. Összeérnek, mindketten a falban kötnek ki. Szabó Gáborral mentünk egymás mellett az eset pillanatában, mindketten húzódtunk balra a baleset elkerülése végett, de Peti pályára csapódó autója eltalálja Gábort és így mindketten mentünk a levesbe. Én kis híján a T6-ig csúszok, így a biztonságos visszatéréshez még további pozíciót kellett feladnom. A sérülések miatt innentől küzdelem vezetni az autót...

Használok tükröt de a tükör pozíciója nagyon rossz én már úgy látom benne hogy előtte vagyok.
Ezért húzódtam kívülre aztán észre vettem hogy össze értünk vissza húztam majd kiforgattak!
Gondolom azt hitte kiszorítani akarom ezért inkább beforgatott jó Magyar szokás szerint minthogy inkább picit visszább vette volna a gázból.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 11:24 am
Szerző: Pico
Thomasz írta:Használok tükröt de a tükör pozíciója nagyon rossz én már úgy látom benne hogy előtte vagyok.
Ezért húzódtam kívülre aztán észre vettem hogy össze értünk vissza húztam majd kiforgattak!
Gondolom azt hitte kiszorítani akarom ezért inkább beforgatott jó Magyar szokás szerint minthogy inkább picit visszább vette volna a gázból.
Nem az én dolgom megítélni, majd a BT megteszi, de szerény véleményem szerint egy ekkora négykerekes vágás után már maga a támadási kísérlet sem korrekt. Peti pedig korrigálni próbált csak, mivel a tőled kapott kocc miatt elindult a fű felé az autója...

A balesetek tükörre fogásáról a véleményemet lásd fentebb. Négy embert ütöttél ki egy mozdulattal, páran pedig az őrangyaluknak köszönhetik, hogy el tudták kerülni a következményeket.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 11:30 am
Szerző: Hezso
B R1 Első kör ötödik kanyar.
Kone Mátyás X Hegyi Zsolt

B R1 Ötödik kör hatodik-hetedik kanyar.
Az első megmozdulás magam ellen, kicsúszás után szabálytalanul jövök vissza, igy kilököm Kone Mátyást. A második megmozdulás viszont Kone Mátyás ellen, tekintve hogy többször egymás után nekem jön és kirak a pályáról.

B R2 Első kör negyedik kanyar.
Karambol után Tullner Attila nagy sebességgel forgalommal szemben hajt vissza a pályára, emiatt frontálisan ütközünk.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 11:31 am
Szerző: Dzsidzsi32
barcalaci84 írta:R1 1 kör 3-és 4 kanyar közt
Ács Szabó András nem érzékeli h mellette vagyok és kirak a pályáról, az autóm sérül

R1 utolsó kör utolsó szektor
Rigó Péter és Nagy Laci csatája

Laci visszanéztem az esetet. Sajnálom. Én raktam magam egy kicsit szélesebbre.Emiatt sajnos összeértünk. Érzékeltem én hogy ott vagy,csak egy hajszállal elmértem a szélességet. Elnézést kérek érte.

Ezután viszont a következő kanyarban beszúrtam egy merészet Teply József-nek , és sajnos összeértünk. Azért mertem megcsinálni,mert a friss gumikon tudtam , hogy sodródás nélkül belül tudom tartani az autót. Csak hát ő erre nem számított -hh- Vette a saját ívén a kanyart és összeértünk. Én ezt versenybalesetnek gondolnám. Mindketten fojtatni tudtuk.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 4:18 pm
Szerző: Thomasz
Pico írta:
Thomasz írta:Használok tükröt de a tükör pozíciója nagyon rossz én már úgy látom benne hogy előtte vagyok.
Ezért húzódtam kívülre aztán észre vettem hogy össze értünk vissza húztam majd kiforgattak!
Gondolom azt hitte kiszorítani akarom ezért inkább beforgatott jó Magyar szokás szerint minthogy inkább picit visszább vette volna a gázból.
Nem az én dolgom megítélni, majd a BT megteszi, de szerény véleményem szerint egy ekkora négykerekes vágás után már maga a támadási kísérlet sem korrekt. Peti pedig korrigálni próbált csak, mivel a tőled kapott kocc miatt elindult a fű felé az autója...

A balesetek tükörre fogásáról a véleményemet lásd fentebb. Négy embert ütöttél ki egy mozdulattal, páran pedig az őrangyaluknak köszönhetik, hogy el tudták kerülni a következményeket.

Még szerencse hogy nem te döntöd el mert úgy érzem nem csak én voltam a hunyó az esetben.
Mert én vágok nem hatalmaz fel másokat a kilökésre!
Ha nem vágok nem férek el már hamarabb baleset lett volna belőle próbáltam megoldani a szitut, nem előny miatt vágtam, honnan tudod nem adtam e volna vissza a helyezését a későbbiekben.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 5:28 pm
Szerző: BengA
Silverstone - "B" szerver

1.futam

1.kör - 4.kanyar
Nagy Zsolt belülről szeretne előzni én az ideális íven kanyarodok...kanyarodás közben Nagy Zsolt padlófékkel megérkezik és mivel csúszik, megállni már nem tud és rajtam keresztül veszi be a kanyart.

7.kör - 14.kanyar
Szunomann Zoltán hátulról elkezdi kitolni a kocsim hátulját, mely sikerül is neki, aminek az eredménye, hogy rommá törik és nem tudom folytatni a versenyt.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 6:13 pm
Szerző: metosz
Először is köszönöm a versenybírók nevében a sok törődést, visszajelzést - óvást.
Bíráskodásra 2015.02.01-ji, határidőt adtunk magunknak, annak érdekében, hogy mindent meg tudjunk nézni, türelmeteket előre is köszönjük!

Bírói beosztás:
Hajdu Balázs A1 ("A" szerver 1. futam)
Fatalin József? A2
Retkes Péter B1
Gilbert Poszmik B2

@BengA
Szeretnélek megkérni, hogy segíts be nekünk a bíráskodásba, remélem vállalod?
Természetesen csak olyan szerveren, amin nem versenyeztél, mint láthatod bátorkodtam egy kérdőjellel a feladatot neked osztani a A szerver 2. futamán.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 6:14 pm
Szerző: nyuny33
BengA írta:Silverstone - "B" szerver

1.futam

1.kör - 4.kanyar
Nagy Zsolt belülről szeretne előzni én az ideális íven kanyarodok...kanyarodás közben Nagy Zsolt padlófékkel megérkezik és mivel csúszik, megállni már nem tud és rajtam keresztül veszi be a kanyart.

7.kör - 14.kanyar
Szunomann Zoltán hátulról elkezdi kitolni a kocsim hátulját, mely sikerül is neki, aminek az eredménye, hogy rommá törik és nem tudom folytatni a versenyt.

Elkezdtem kitolni a kocsid hátulját? Semmi helyet nem hagyva rámzártál és ez okozta a kipördülésed.
De döntsenek az erre kijelölt emberek!

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 9:35 pm
Szerző: Dzsidzsi32
Ha meg bocsajtja nekem a T VB akkor leirnam a gondolataimat. Azert irom ide,mert rengeteg az ovas. Ami sok munkat ad nektek. En arra kernem a versenyzotarsaimat,hogy vegyenek egy mely levegot es gondolkodjanak higgadtan. Az AC egy teljesen uj szimulator az online eletben. A Seat-tal ez az elso bajnoksag. Gyari es mod palyakon. Sokak szamara ismeretlen lehet nehany helyszin. Szamomra peldaul a Salzburgring az volt. Sok a koccanas,lokes,tolas. De szerintem az elso ideny igy is fog zajlani. Meg kell tanulni a palyakat elsajatitani Seat stilusban. Hol vannak a jo ivek. Es ami csak a versenyen derul ki,az pedig az,hogy hol lehet elozni,beszurni kifekezni. Es rengeteg baleset ebbol van. En is probaltam olyan helyen elozni ahol nem kelett volna. De ezt megjegyeztem,es probaltam mashol ha volt ra lehetosegem. A masik visszatero problema pedig a kornyezet figyelese. Konkretan az oldaltavolsag megtartasa. Az en apro figyelmetlensegem miatt barcalaci-val ertunk ossze. Bar tudtam,hogy ott van,es ugy ereztem eleg a tavolsag koztunk,sajnos megis kevesnek bizonyult. Ovast is nyujtott be miatta. Ami jogos is. Barmit kapok erte elfogadom. A masik dolog amire sokan nem figyelnek az az,hogy barmikor elozhetnek minket. Es O is elozhet. De egy elozes nem ugy zarul ,hogy elekerultem es megvan. Az elozott fel viaszatamadhat. Sot lehet hogy mellettunk van. Es itt jon a figyelmetlenseg. Probaljunk jobban figyelni egymasra. Mindenki hibazik. Es ez alol En se vagyok kivetel. Az elso szezonban jol betanuljuk a palyakat. Az elozesi pontokat. De szerintem a masodik szezon jobb lesz (mert lesz masodik szezon ugye?! :) ) Amondo vagyok , hogy ovni kell. De az igazi kemeny bunteteseket a masodik szezontol osztanam.

A felreertest felreteve senkit nem szerettem volna kioktatni! En csak kezdo vagyok a szimes vilagban. Sokak nallam sokkal tapasztaltabbak itt. En csak a gondolataimat osztottam meg veletek. Mert sok szezont szeretnek levezetni a Seat bajnoksagban :D

ui: Ha az admin ugy iteli meg ,hogy nem ide illo es hasztalan a hozzaszolasom,kerem torolje.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 9:43 pm
Szerző: Thomasz
Dzsidzsi32 írta:Ha meg bocsajtja nekem a T VB akkor leirnam a gondolataimat. Azert irom ide,mert rengeteg az ovas. Ami sok munkat ad nektek. En arra kernem a versenyzotarsaimat,hogy vegyenek egy mely levegot es gondolkodjanak higgadtan. Az AC egy teljesen uj szimulator az online eletben. A Seat-tal ez az elso bajnoksag. Gyari es mod palyakon. Sokak szamara ismeretlen lehet nehany helyszin. Szamomra peldaul a Salzburgring az volt. Sok a koccanas,lokes,tolas. De szerintem az elso ideny igy is fog zajlani. Meg kell tanulni a palyakat elsajatitani Seat stilusban. Hol vannak a jo ivek. Es ami csak a versenyen derul ki,az pedig az,hogy hol lehet elozni,beszurni kifekezni. Es rengeteg baleset ebbol van. En is probaltam olyan helyen elozni ahol nem kelett volna. De ezt megjegyeztem,es probaltam mashol ha volt ra lehetosegem. A masik visszatero problema pedig a kornyezet figyelese. Konkretan az oldaltavolsag megtartasa. Az en apro figyelmetlensegem miatt barcalaci-val ertunk ossze. Bar tudtam,hogy ott van,es ugy ereztem eleg a tavolsag koztunk,sajnos megis kevesnek bizonyult. Ovast is nyujtott be miatta. Ami jogos is. Barmit kapok erte elfogadom. A masik dolog amire sokan nem figyelnek az az,hogy barmikor elozhetnek minket. Es O is elozhet. De egy elozes nem ugy zarul ,hogy elekerultem es megvan. Az elozott fel viaszatamadhat. Sot lehet hogy mellettunk van. Es itt jon a figyelmetlenseg. Probaljunk jobban figyelni egymasra. Mindenki hibazik. Es ez alol En se vagyok kivetel. Az elso szezonban jol betanuljuk a palyakat. Az elozesi pontokat. De szerintem a masodik szezon jobb lesz (mert lesz masodik szezon ugye?! :) ) Amondo vagyok , hogy ovni kell. De az igazi kemeny bunteteseket a masodik szezontol osztanam.

A felreertest felreteve senkit nem szerettem volna kioktatni! En csak kezdo vagyok a szimes vilagban. Sokak nallam sokkal tapasztaltabbak itt. En csak a gondolataimat osztottam meg veletek. Mert sok szezont szeretnek levezetni a Seat bajnoksagban :D

ui: Ha az admin ugy iteli meg ,hogy nem ide illo es hasztalan a hozzaszolasom,kerem torolje.

Ebben is van valami. Igaz ami igaz.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. jan. 26, 2015 10:30 pm
Szerző: BengA
nyuny33 írta:Elkezdtem kitolni a kocsid hátulját? Semmi helyet nem hagyva rámzártál és ez okozta a kipördülésed.
De döntsenek az erre kijelölt emberek!
Kocsid 3/4-e pályán kívül, tolás közben full gázon vagy, eszedbe nem jut elvenni(végül is előnyösebb helyzetben voltál -hh- )
Rádzártam? Ez valami új szó, de tegyük fel értem...Majd ha elolvasod a szabályzatot, nem csak beírod, hogy elolvasva/elfogadva, akkor felteszed magadnak a kérdést, hányszor lehet szabályosan pozíciót változtatni (már ha történt ilyen egyáltalán).
A kipördülésemet nem az okozta, hogy "rádzártam", hanem az, hogy kipörgettél.
Remélem írsz majd még valami frappánsat, had örüljenek, hogy szét spammoljuk a topicot -kakcsi-

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: kedd jan. 27, 2015 1:38 am
Szerző: nagi
BengA írta:Silverstone - "B" szerver

1.futam

1.kör - 4.kanyar
Nagy Zsolt belülről szeretne előzni én az ideális íven kanyarodok...kanyarodás közben Nagy Zsolt padlófékkel megérkezik és mivel csúszik, megállni már nem tud és rajtam keresztül veszi be a kanyart.
Nem érzem magam hibásnak. Én melletted voltam te pedig ezt figyelmen kívül hagyva kanyarodtál az ideális íven és ezzel lezártad a belső ívet. Ha megnézed az én autóm tetejéről akkor látni fogod, hogy nem fékeztem el magam a bal hátsót leszámítva (ami tuning függő) minden kerék forogott, nem voltak túl fékezve és azzal a tempóval ott el tudtam volna fordulni, csak te rámfordultál és e-miatt ütköztünk össze.

Szerintem ebben a kanyarban, ha valaki nyitva hagyja a belső ívet, akkor annak számitania kell arra, hogy valaki belül rövidet fékez és elvárható lenne tőle, hogy az Apexnél nem fordul rá a kerékvetőre.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: kedd jan. 27, 2015 7:19 am
Szerző: Gilberto
Urak!

Ide csak az óvásokat, kérlek titeket megbeszélni ott a futam topikja, vagy a csevegő. Nekünk bőven elég annyi hogy kik az érintettek, és az időpont, semmi több nem kell ha ezek alapján nem tudunk dönteni majd megkeressük az érintett versenyzőket hogy nyilatkozzanak. A jövőben ezek a bejegyzések törlésre kerülnek.

A büntetésekről, igaz ez első szezon de indokolt esetben a notórius balesetet okozókat keményen fogjuk büntetni most kell tanulni a hibákból mindenkinek hogy a következő szezonban már mindenki tudja hol a határ.

Megértéseteket köszönjük!!!! -vv-

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 01, 2015 10:51 am
Szerző: gkaloczi
Szeretnék fellebbezni a büntetéssel kapcsolatban amit a A serverR1-ben kaptam.
Nem érzem jogosnak. Mivel a 2. körben nem én okoztam a balesetet sőt két alkalommal is nekem jön Kovács Tamás.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 01, 2015 12:34 pm
Szerző: Pico
Kifogásolnám, hogy a különböző személyek által vizsgált esetek teljesen következetlen módon vannak büntetve. Nincs összhang a versenybírói döntések mértékében, az esetek megítélésében. Van ahol egy kiforgatás figyelmeztetés, máshol pontlevonás. Tömegbaleset okozása egyszer 40 pont minusz és utolsó rajthely, máshol 1 figyelmeztetés (sima koccolással egyenértékű). Gázelvétellel elkerülhető esetért hol komolyabb pontlevonás, hol szóbeli ejnye-bejnye jár.

Speciel az A-R2 - Kovács Tamás féle eset szúrja igazán a szemem, aminek a két közvetlen érintetten kívül még ketten ittuk meg csúnyán a levét a kikerülésre irányuló próbálkozással együtt is.

Jó lenne, ha valamilyen egységes "tarifa" alapján történnének az elbírálások, mert ez így (főleg egymás alatt látva a négy futamot) gyakorlatilag pénzfeldobás szintűvé degradálja az esetekért járó ítéletek mértékét. :dntknw:

Dankenagyon! -vv-

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 01, 2015 4:41 pm
Szerző: metosz
gkaloczi írta:Szeretnék fellebbezni a büntetéssel kapcsolatban amit a A serverR1-ben kaptam.
Nem érzem jogosnak. Mivel a 2. körben nem én okoztam a balesetet sőt két alkalommal is nekem jön Kovács Tamás.
Baleset miatt nem kaptál büntetést. Pályaszélesítések és vágások voltak, amik viszont objektív tények, nem hiszem, hogy ezt más, máshogy látná. :roll:

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 01, 2015 4:47 pm
Szerző: metosz
Pico írta:Kifogásolnám, hogy a különböző személyek által vizsgált esetek teljesen következetlen módon vannak büntetve. Nincs összhang a versenybírói döntések mértékében, az esetek megítélésében. Van ahol egy kiforgatás figyelmeztetés, máshol pontlevonás. Tömegbaleset okozása egyszer 40 pont minusz és utolsó rajthely, máshol 1 figyelmeztetés (sima koccolással egyenértékű). Gázelvétellel elkerülhető esetért hol komolyabb pontlevonás, hol szóbeli ejnye-bejnye jár.

Speciel az A-R2 - Kovács Tamás féle eset szúrja igazán a szemem, aminek a két közvetlen érintetten kívül még ketten ittuk meg csúnyán a levét a kikerülésre irányuló próbálkozással együtt is.

Jó lenne, ha valamilyen egységes "tarifa" alapján történnének az elbírálások, mert ez így (főleg egymás alatt látva a négy futamot) gyakorlatilag pénzfeldobás szintűvé degradálja az esetekért járó ítéletek mértékét. :dntknw:

Dankenagyon! -vv-
Többen nézünk, más eseteket!!!

Az éremnek két oldala van, avagy csak azért nem fogok keményebben büntetni mondjuk az A szerver első futamán, mert a 2. futamon durvább dolgok történtek, pláne egy másik szerveren. Ráadásul van idő-lehetőség a döntések ellene szót emelni. Ennél korrektebbek nem lehetünk.

Megvizsgáltatjuk panaszodat, egy másik bíróval. -vv-

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 01, 2015 6:38 pm
Szerző: george46
Tisztelt Versenybíróság!

A Silverstone verseny után kiszabott büntetésem ellen kívánok FELLEBBEZNI!
Mivel a B szerveren a versenytársak a futam után nem panaszoltak, így túlzottnak tartom az utolsó rajthelyes büntetést, valamint 40 pont levonást.
Azt elismerem, hogy balesetet okoztam, de nem szándékosan!!!
Megfigyelhető, hogy a baleset okozása után ÉN a pálya szélére húzódtam és elengedtem a többieket (a korábbi versenyeimen is bizonyítottam, ha hibáztam akkor visszalassítottam).
Kérném a T. Címet, hogy a büntetésemet felülvizsgálni szíveskedjen, és számomra kedvezőbb ítéletet meghozni!
Köszönettel: Pék György

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 01, 2015 7:46 pm
Szerző: nagi
Én is fellebbeznék:
"
"B"
SZERVER 1. FUTAM BÍRÓ: Retkes Péter (RPeti)

1.KÖR
- 4. Kanyar: Fatalin Jozsef ütközik Nagy Zsolttal

Döntés:
Fatalin Jozsef és NAgy Zsolt" figyelmeztetésben részesül, Fatalin Jozsef nem hagy helyet a belső íven, Nagy ZSolt pedig esélytelenül rövid féktávot vett a belső íven és blokkoló kerekekkel csúszik bele.

"
Nem értem mi alapján kaptam elmarasztalást.
Miért mondjátok, hogy esélytelen féktávot vettem?
- Az előző kanyarból azonos sebességgel jöttünk ki közvetlenül egymás mögött. Benga elment jobbra a lényegesen hosszabb, de kigyorsítás miatt ideális ívre. Én belül eléértem a rövidebb úton. Épp a kanyart kezdtem meg, amikor Józsi autója elsodorta az enyémet, így a replayből már sajnos nem derül ki, hogy belül el tudtam volna-e fordulni, vagy sem, szerintem igen.
-Az én replayemen nem blokkokó kerekekkel érkezem (ha kéritek elküldöm), kizárólag a bal hátsó kerekem blokkolt, ami szinte minden kanyarban így tett a keményre hangolt hátsó futómű és a hátratolt fékerő miatt. Sőt a féket már kicsit vissza is engedtem, hisz a kanyart akartam megkezdeni. Ne vegyétek referenciának a replaynél az app fékpedál állását, mert az nem a valóságot mutatja.

Ezzel szemben Benga akkor is nekem jött volna ha az autóm már befordulva áll a járdasziget mellett a belső íven. Ha előbb fékeztem volna és 1-2 század mpel később érek egészen lassan fordulva az engem megillető belső ívre akkor is összeütköztünk volna, csak akkor én megyek neki Józsi áutójának

Összefoglalva én a repleyemen nem látom, hogy elfékeztem volna, hiszen ez, pont az ütközési pont után derült volna ki, A kerekeim nem bokkoltak és a tervezett íven tartottam az autót, ezért nem érzem indokoltnak a figyelmeztetést.

(Ami érdekes hogy én belülről azt éreztem, hogy valaki hátúlról lökött meg először és csak ezután csapódtam Józsi autójához. Aztán a replayen láttam hogy nem volt mögöttem senki, szóval az ACnek is van még mit fejlődnie, talán a mod ütközési pont updatje is segít majd a jövőben)

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 01, 2015 11:39 pm
Szerző: BengA
Pico írta:Speciel az A-R2 - Kovács Tamás féle eset szúrja igazán a szemem, aminek a két közvetlen érintetten kívül még ketten ittuk meg csúnyán a levét a kikerülésre irányuló próbálkozással együtt is.
Utólag átgondolva azt kell hogy mondjam, igazad van. Négyünk(bírók) közül a három másik kolléga ilyen téren rutinosabb, ezért keményebbek mint jómagam. Én arra törekedtem inkább, hogy felhívjam a figyelmét az érintett versenyzőknek, hogy a jövőben ne forduljon ilyen elő. Nem szeretnénk senki kedvét elvenni, de ebben az esetben valóban túl lágyszívű voltam.
Meg fogom kérni valamelyikőjüket, hogy az esetet nézzük meg még egyszer és mérlegeljünk.

Üdv!

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. feb. 02, 2015 7:31 am
Szerző: Gilberto
Holnap estére átnézzük a fellebbezéseket és kiírjuk a végleges döntést!

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: hétf. feb. 02, 2015 3:40 pm
Szerző: Pico
"A" szerver R2-nél több eset vizsgálata is kimaradt, csak az első körös esetekről született ítélet, kérlek azokra is vessetek egy pillantást. ;)

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: kedd feb. 03, 2015 7:00 am
Szerző: sumi
Tisztelt versenybiroság!
A büntetésemet tudomásul veszem/a következő futamon nem mehetek az időmérőn/.
Mivel két időmérő van ez mind a kettőre vonatkozik vagy csak az elsőre?
Tisztelettel:Tullner Attila

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: kedd feb. 03, 2015 10:30 pm
Szerző: metosz
sumi írta:Tisztelt versenybiroság!
A büntetésemet tudomásul veszem/a következő futamon nem mehetek az időmérőn/.
Mivel két időmérő van ez mind a kettőre vonatkozik vagy csak az elsőre?
Tisztelettel:Tullner Attila
A következő futamon nem mehetsz ki, ezzel letöltötted büntetésed.
A forduló második futamán, - mivel a két verseny között nincs bíráskodásra idő - biztosan nem fogsz ilyen büntetést kapni. ;-)

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: csüt. feb. 05, 2015 2:17 pm
Szerző: BengA
Sziasztok!

Először is elnézést, ha kimaradt valami, most pótoltam (remélhetőleg mindent), elküldtem Metosznak a javaslatom és Ő fogja kiszabni az eseteknél a büntetést..ha jár.
Továbbá lenne egy kérésem, amivel megkönnyítenétek a BT dolgát.
Küldeni fogok Tommy-nak egy sablont, amit majd az első hsz-ben megtaláltok és a jövőben az alapján kellene benyújtani az óvásokat.

Megértéseteket köszönöm!

Üdv!

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 08, 2015 7:07 pm
Szerző: gkaloczi
Kovács Tamás futott időmérőt így nem tartotta be a BÜNTETÉSÉT

Edit: 2 . Q-n is futott.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 08, 2015 9:22 pm
Szerző: Bandika
spa race2 A szerver
az első kör első kanyarjában történteket kéretik kivizsgálni (Teply Józsi, Nagy Laci, Molnár Attis)
nem tuomki volt a hibás de ennek az összeakadásnak az lett a vége, hogy 8 helyet veszítettem, 18. helyre estem vissza.
Kálóczy Gábor háta mögé érve kb 5 körtöl folyamatos laggolása volt hol elől hol hátrébb volt, vagy eltünt így bemérhetetlen volt nem mertem előzni, jó volna ezzel is kezdeni valamit, mert így beszorultam mögé.
Rozgonyi Péter utolsó kör utolsó elötti kanyar, mélyet fékez, megcsúszik, én mellé érek de nem bírja elfordítani a kormányt és kitol a pályáról poziciókat vesztek.

Re: Seat Leon EuroCup 2014 Óvások

Elküldve: vas. feb. 08, 2015 9:35 pm
Szerző: R Peter
Bandika írta:spa race2 A szerver
az első kör első kanyarjában történteket kéretik kivizsgálni (Teply Józsi, Nagy Laci, Molnár Attis)
nem tuomki volt a hibás de ennek az összeakadásnak az lett a vége, hogy 8 helyet veszítettem, 18. helyre estem vissza.
Kálóczy Gábor háta mögé érve kb 5 körtöl folyamatos laggolása volt hol elől hol hátrébb volt, vagy eltünt így bemérhetetlen volt nem mertem előzni, jó volna ezzel is kezdeni valamit, mert így beszorultam mögé.
Rozgonyi Péter utolsó kör utolsó elötti kanyar, mélyet fékez, megcsúszik, én mellé érek de nem bírja elfordítani a kormányt és kitol a pályáról poziciókat vesztek.
Nem csúsztam meg , Te toltad el az autóm hátulját és ezért nem tudtam elfordulni, ha visszanézed akkor Te is látod.