Gadfly
Én is mindig full gázon vettem, csak most már 58%-os volt a gumi, és éppen jöttem volna ki a boxba. Direkt úgy próbáltam, hogy belső íven maradjak, nehogy begyere mellém jobbra, és ne tudjak kijönni pitelni, de végül csak sikerült belső íven megelőznöd, bár én ezt nem teljesen így képzeltem el

Gondolkoztam is rajta, hogy bemondom, hogy jövök ki a boxba, de egy az, hogy nem akartam a többieket ezzel megzavarni, másik meg, hogy elég távol voltál ahhoz, hogy ne kelljen bemondanom. A bal hátsó már nagyon el volt kopva, ezért az íven tartás közben megcsúsztam, ekkor jöttél belém. Utána csoda, hogy egyáltalán meg tudtam fogni a kocsit, és még egyenesben sikerült tartani, de a diffi így is elszállt, úgyhogy egy kört kellett mennem sérült autóval. Asszem sikerült is ilyen 2 perc környékén körbe érni. Tudtam, hogy tegnap nem szabad írnom a fórumba, mert eszméletlen dühös voltam, de ma már így, hogy aludtam rá egyet, már tudok róla nyugodtan beszélni. Haragudni nem haragszok, mert több tényező is összejátszott (kopott gumi, nem mondtam be TS-en), szóval nem arról volt szó, hogy versenyszituban beszúrsz belső ívre és kiforgatsz. Azt meg is óvnám, attól függetlenül, hogy félig-meddig csapattársak vagyunk. Ezt nem fogom. Amúgy se vagyok az az óvogatós fajta, úgyhogy nyugodt lehetsz.
Gilbert és még valaki
Nagyon sajnálom az esetet. Semmi szándékosság nem volt benne, egyszerűen Zsozsesz mögé be voltam szorulva már körök óta, ráadásul másodjára a futam során, és a célegyenes végén megpróbáltam kifékezni, túlcsúsztam, és ahogy próbáltam visszajönni, egy ideig kanyarodott is, ahogy én gondoltam, de aztán egy hirtelen pillanatban egyszer csak keresztbe fordult, és onnan csak utaztam. Fékeztem, tekertem a kormányt, de csak pördült megfele. Nem tudtam tenni semmit az eset megelőzésére, elkerülésére. Megelőzésre azt tudtam volna tenni, hogy nem tekerem annyira a kormányt, hogy jöjjön vissza a pályára, de akkor meg belemegyek a szalagkorlátba.
Bandi a kék BMW-vel
Láttam zokon vetted egy előzésemet, mert utána nagyon villogtál. Nem gondolnám, hogy ez egy túraautós sorozatban szabálytalan előzésnek számítana, hogy elfordulok a kilincseden...Forma1-ben persze szabálytalan, de egy kasztnis sorozatban én ezt nem hogy szabálytalannak, de egyenesen megszokottnak gondolom. Egyébként is egy szűk pályáról beszélünk. Jah és egyébként egy sárga zászlós fázisnál a célegyenesben megelőztél, de idézném a szabályzat ide vonatkozó pontját:
Futam során előfordulhat, hogy olyan baleset történik, hogy a biztosnági autó (továbbiakban
SC) bejön a pályára, ebben az esetben a szerver ezt üzenetben jelzi mindenkinek, hogy teljes
pályás sárga van érvényben, ennek a jelzésnek a pillanatától nem lehet előzni, tartani kell mindenkinek a pozícióját.
A szerver nem osztotta ki a büntit, mert a célvonal előtt megelőztél, így ki is írta, hogy maradjak mögötted. Én viszont már azért lassítottam, mert kidobta a teljes sárgás üzenetet. Nem mondom, hogy tudatos volt részedről, de a célvonal után látványosan beletapostál a fékbe... Azért erre majd legközelebb figyelj oda jobban.