Sokakkal ellentétben nekem nincs bajom ezzel a pályával. Szeretem azokat a pályákat, ahol többnyire gyors kanyarok követik egymást és lehet csapatni, sztem ez is ilyen.

Az időmérő alapjában nem sikerült rosszul. Viszonylag alacsony (25-22) szárnyakkal mentem, így nem is számítottam nagyon jó eredményre, mivel a versenyre volt ez kalibrálva. Ettől független 4. hely, aminek örültem.
Race:
A rajtot sikerült túlélni. Bár egy kicsit óvatosra vettem a dolgokat, így egy helyet visszaestem, de 1-2 kör után Stufeetól visszavettem a pozíciót és metoszt után eredtem. Mikor elkezdhettem volna támadni, akkor sajnos jött egy hiba (sztem túlmelegedtek a hátsó gumik és ez miatt kifaroltam és a mezőnnyel szembe találtam magam). A helyzetet tovább rontotta, hogy amikor kapartatva visszaraktam menetiránynak megfelelően, akkor 145-re melegedtek a hátsók, amitől 3/4 körig (egészen a hátsó egyenesig) 0-val egyenlő tapadással mentem, ekkor már visszaesve a 11. helyre. Giorgiot próbáltam tartani és mikor sikerült kicsit lehűteni a gumikat, akkor már a tempó is visszajött és elkezdtünk felzárkózni az előttünk lévő bolyhoz. Mikor utol értük őket, akkor jött a 2. hibám, hiszen a hátsó egyenesben nyitott DRS-el Gilbert mögül túl agresszívan vágtam ki az autót, amitől az amúgy is labilis tapadással rendelkező hátsó abroncsok nem tudtak lekövetni, így a manővertől megúszott az egyenesben a hátulja és nekicsaptam az autót a palánknak. Persze egyből elment a felfüggesztés amitől autó húzott is vmelyik irányba. Egyből hívtam a boxot viszont a szerencsefaktor továbbra sem volt velem, hiszen Gilbert is kiment előttem a boxba és persze, hogy egy helyen voltunk.

Innentől kezdve minden tervezett stratégia borult és csak az volt a cél, hogy vhogy sikerüljön legalább a pontszerző helyen célbaérni. Ez végül sikerült is egy 10. hellyel, így tulajdonképp még ha nem is ez volt az eredeti cél, de sikerélménnyel tudtam befejezni a futamot.

KERS/DRS ill. egyéb dolgok:
Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, mikor év elején elkezdtük fejleszteni a MOD-ot, hiszen rengeteg kérdőjel volt a képletben, melyekről tudtuk, hogy csak akkor fogunk 100%-os képet kapni, ha túl leszünk az első futamokon. Bár a szakosztály mindig is próbálta elkerülni azt a dolgot, hogy év közbeni változtatásokat eszközöljön a MOD-on, viszont jelen esetben lehet, hogy most kivételesen szakítunk ezzel a szemlélettel és megpróbálunk korrigálni/javítani bizonyos dolgokat még most a szezon elején. Mivel az egyik legfőbb szemléletünk, hogy amennyire lehet a valóságot szimuláljuk, sajnos 1-2 dologgal kapcsolatosan mellékvágányra kerültünk. Az egyik ilyen tényező, az maga az autók sebessége, hiszen sokkal gyorsabbak vagyunk köridőkben mint a valódi mezőny. A másik pedig a KERS rendszer, hiszen már a valós melbournei teszteken kiderült, hogy már nem arról szól a dolog, hogy a pilóták nyomkodják ezt (minden körben). Természetesen a köridők problémája szoros összefüggésben van a jelenleg használt KERS rendszerünkkel, így ezen a területen szeretnénk változtatást eszközölni. Továbbá picit érthetetlen módon a tavaly szinte 100%-osan működő Highvoltage program, idén több mindenkinél random és egyben érthetetlen meghibásodásokat produkál.


Természetesen az alap fizikába (vezethetőségbe/tapadásba stb.) nem szeretnénk hozzányúlni, tehát az eddig elkészített setupok továbbra is használhatók lesznek.
További részletek 1-2 napon belül a bahreini futamkiírás topikjában!
