- metosz
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Jelentkezés Forma1 1991 Bajnokság

Forma1 Replay'1991
Az 1991-es Formula–1-es szezon volt az 42. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1991. március 10-tól november 3-ig tartott.
Ayrton Senna ebben az évben megszerezte harmadik (egyben utolsó) világbajnoki címét. Legfőbb kihívója a visszavonulás helyett inkább a Williamshez igazoló Nigel Mansell volt. Senna az első négy versenyt pole pozícióból indulva nyerte meg, az első futamtól kezdve a pontverseny élén állt, amelyet vezetését nem adta át senkinek az év végéig. Mansell is erős volt a Williams-Renault-val, de az autó megbízhatósága még nem volt a legjobb. Az évad során bemutatkozott két, később meghatározó szerepet játszó újonc is. Mika Häkkinen a Lotusnál kapott lehetőséget, a Belga Nagydíjon pedig Michael Schumacher, aki Jordannél ült be Bertrand Gachot helyére. Meggyőző teljesítménye után a Benetton leszerződtette az évad utolsó 5 versenyére. A konstruktőr-világbajnokságot sorban negyedszer is a McLaren-Honda nyerte a Ferrarit a harmadik helyre szorító Williams előtt. (Forrás: wikipedia)
A téli időszakban ennek a különleges F1 évadnak az újrajátszását tűzte ki célul egyesületünk. A futamokra csütörtökönként kerül sor. Várunk mindenkit szeretettel! A bajnokság ingyenes. Azok akik nem rendelkeznek jogosítvánnyal, keddenként 20.00-22.00 között a hivatalos tesztidőpontban szerezhetnek, ami a Nemzeti Forma1 és IndyCar (road) futamaira is érvényes!

JELENTKEZÉS
Rajtszám megadással ebben a témában!
Lejjebb görgetve ebben a hozzászólásban található a választható autók rajtszáma!

VERSENYKÖRÜLMÉNYEK, SZABÁLYOK
Jelentkezésed előtt kérjük figyelemesen olvasd végig a szabályokat és feltételeket!

SZABÁLYOK ELFOGADÁSA
A szabályok elfogadása a bajnokságban történő részvételhez kötelező!

LETÖLTÉSEK
Az adatbázis futamidőben zárva! (lásd.futamok) Javasolt böngésző: explorer, amivel biztosan üzemel!

CSATLAKOZÁS A JÁTÉKHOZ
A link használatához előbb telepíteni kell az rFactort és a letöltésben található MOD-okat és pályákat.
Jelszó:senna

ONLINE SZERVERFIGYELŐ F1'91
Jogsi szerzési és tesztfutam lehetőségek:
Minden kedden 20.00-tól
Maximális létszám: 30 fő
Foglalt:25
Jogosítvány megerősítés szükséges:
Mozart, MoDa, Napster
AGS
#17
#18
Arrows
#9 Csamez
#10 Knife
Benetton
#19 Gadfly
#20
Brabham
#7 DaM
#8 Spike
Coloni
#31 Csaba
Dallara
#21
#22
Ferrari
#27 Ginger17
#28
Fondmetal F1
#14 metosz
#15 IsTi
Jordan
#32 Gstyle
#33 Dietrich
Lamborghini
#34 GabF1,
#35
Larrousse
#29
#30
Ligier
#25 Kopi
#26 Zsozsesz
Lotus
#11 Danikosz
#12 Bodzzza
March
#15
#16
McLaren
#1 Norbi
#2 Tony
Minardi
#23 Spiczi
#24 Ulvar
Tyrell
#3 Tommy78
#4 Sanya
Williams
#5 HellSpyc
#6 Genyó Kapitány( Bedy)

A hozzászólást 62 alkalommal szerkesztették, utoljára metosz szomb. feb. 20, 2010 2:36 pm-kor.

- KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin
- metosz
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Jó ötlet. Viszont a másik hozzászólásod reflexből töröltem azt hittem megint proxy errorozott. - Kopi Dallara #22 jelentkezett!KOPI írta:mivel most indycar szünet van szept 24 .ig,és ugye ovál amit nem kell hülyére tesztelni.nem iktatunk be egy tesztverseny félét az f1 -el? egy kedd vagy csütörtök,legalább megnéznénk hogyan müködik ha sokan vagyunk.

- Bedy
- Hozzászólások: 1366
- Csatlakozott: hétf. jún. 23, 2008 8:25 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Jelentkezem
Ez a szivem csücske #6 Ricardo Patrese

Ez a szivem csücske #6 Ricardo Patrese
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Bedy vas. szept. 06, 2009 12:08 pm-kor.
Start Me Up
- Tommy78
- Hozzászólások: 4326
- Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Bedy mellé jelentkezem: #5 Williams-Renault - Nigel Mansell

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 454
- Csatlakozott: csüt. júl. 19, 2007 2:18 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1270
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
- Admin: Admin
- metosz
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Tyrell #3
Első hozzászólás frissítve! Bekerült a nevezési határidő a indycar bajnokiból előnyt élvezők számára.
2009.09.29 kedd 20.00 határoztam meg, Kopi javaslatát követve erre az időpontra kiírta egy újabb hivatalos tesztet, a többiről egyeztetünk.
Aki már tudja, hogy részt fog venni illetve azt is ha nem, kérem jelezze nekünk, hogy az autókiosztást megkezdhessem. Köszönöm!
Hiányzó visszajelzések:
Gerrard, Tequila, Gstyle, Voodoo, csamez, Ulvar

- Hozzászólások: 4481
- Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
jövök
Jordan #33
Jordan #33
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Dietrich pén. szept. 11, 2009 7:25 pm-kor.
"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

- KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 667
- Csatlakozott: szer. jún. 25, 2008 5:29 pm
- Admin: Admin

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
- Admin: Admin
- Kapcsolat:

- Hozzászólások: 4031
- Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
- Admin: Admin
- Tony
- Hozzászólások: 1461
- Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
- Admin: Admin

- Pilóta
- Hozzászólások: 219
- Csatlakozott: csüt. aug. 14, 2008 7:22 pm
- sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1693
- Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
- Admin: Admin
- KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin
- sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Nana kérem, nana!KOPI írta:ujra 1 csapatban mint régen. Örülök neked "kochog" :D :Dsanya írta:Dallara #21
Ha már együtt horgászunk Kopival......a Dallara összecseng a halradarral...
Gondoltam beülök melléd és tiszteletben tartod a "házinyúlra nem lövünk" szabályt.....de hát látom nem bírsz magaddal...

- KOPI
- Hozzászólások: 1989
- Csatlakozott: kedd nov. 11, 2008 7:44 pm
- Admin: Admin
- sanya
- Hozzászólások: 1117
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 5:31 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
- RPeti
- Hozzászólások: 712
- Csatlakozott: csüt. jan. 15, 2009 12:00 pm
- Admin: Admin

- OW (road+ovál) Pilóta
- Hozzászólások: 669
- Csatlakozott: szomb. nov. 08, 2008 10:23 pm
- Admin: Admin
- Bodzzza
- Hozzászólások: 797
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 9:12 am
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
kizárásos alapon Lola March a #15-ösRPeti írta:sanya írta:Bodzzza és RPeti a March#15, #16-ba jelentkezne (majd d.u. erősítik).![]()
'zenyim a #16-os... már úgy megszoktam... :D

a 16 nekem rbr-be uccse hozott szerencsét :P
http://www.youtube.com/user/Bodzzza
"... so lock up your doughter and lock up your wife, lock up your back door and run for your life...."

"... so lock up your doughter and lock up your wife, lock up your back door and run for your life...."

- Bodzzza
- Hozzászólások: 797
- Csatlakozott: hétf. jan. 12, 2009 9:12 am
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
a Fondmetálosoknál is van egy 15ös meg a Marchnál is...
http://www.youtube.com/user/Bodzzza
"... so lock up your doughter and lock up your wife, lock up your back door and run for your life...."

"... so lock up your doughter and lock up your wife, lock up your back door and run for your life...."

- gstyle
- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1080
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
jelentkezem a bajnokságra
#32 Jordan - Gstyle (Roberto Moreno)
#32 Jordan - Gstyle (Roberto Moreno)
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve
http://www.indycar-hungary.hu
http://www.indycar-hungary.hu
- Ginger17
- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 3224
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 4481
- Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
az most nem számit az én csapattársamGinger17 írta:....ééééééés a #27-tel mi lesz Gstyle???gstyle írta:jelentkezem a bajnokságra
#32 Jordan - Gstyle (Roberto Moreno)

seven up jordan team..tetszett mikor mondták meg az autó festése

"Indianapolis kemény volt velem pályafutásom során. Az őrületbe kerget. Itt érhetsz el a legmagasabbra, de itt süllyedhetsz a legmélyebbre is." Paul Tracy

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1693
- Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
- Admin: Admin
- gstyle
- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1080
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Ginger17 írta:....ééééééés a #27-tel mi lesz Gstyle???gstyle írta:jelentkezem a bajnokságra
#32 Jordan - Gstyle (Roberto Moreno)
Háát az most nemlesz:)))
Persze ha 1982 előtti modal mennénk, akkor ki nem adnám a kezemből a 12es vagy 27es rajtszámot:)))
Szal maradok a csapattársam mellett:))
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve
http://www.indycar-hungary.hu
http://www.indycar-hungary.hu

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1693
- Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
- Admin: Admin

- Hozzászólások: 1755
- Csatlakozott: hétf. aug. 25, 2008 11:02 am
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
- metosz
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:

- Pilóta
- Hozzászólások: 79
- Csatlakozott: szomb. feb. 28, 2009 11:08 am
- Admin: Admin
- gstyle
- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1080
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
nem tudok fellépni a szerverre.
A köv hibát írja: "Error loading texture for material RDGREEN"
Az ftp-n lévő összekészített cucc van leszedve/telepítve(MaszimReplay91.rar), az rfm fájlal egyetemben. A pálya is a megadott "MaszimReplay91" könyvtárban van.[/url]
A köv hibát írja: "Error loading texture for material RDGREEN"
Az ftp-n lévő összekészített cucc van leszedve/telepítve(MaszimReplay91.rar), az rfm fájlal egyetemben. A pálya is a megadott "MaszimReplay91" könyvtárban van.[/url]
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve
http://www.indycar-hungary.hu
http://www.indycar-hungary.hu
- Tommy78
- Hozzászólások: 4326
- Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm
Ha directx 7-el próbáltad akkor nem lesz jó ez a pálya, próbáld 8 vagy 9-be.gstyle írta:nem tudok fellépni a szerverre.
A köv hibát írja: "Error loading texture for material RDGREEN"
Az ftp-n lévő összekészített cucc van leszedve/telepítve(MaszimReplay91.rar), az rfm fájlal egyetemben. A pálya is a megadott "MaszimReplay91" könyvtárban van.[/url]
- gstyle
- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1080
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 5:58 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Oks, köcce:))
"Néha bukik az ember, de a törött csontok összeforrnak, és hajtunk tovább." by Gilles Villeneuve
http://www.indycar-hungary.hu
http://www.indycar-hungary.hu
- Ginger17
- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 3224
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm
Tisztelt Urak!
Hosszas vívódás és többszöri önmagammal történő meghasonulás után - egyesek szerint ez egyenes előképe egy majdani skizofréniának - úgy döntöttem visszavonom a jelentkezésemet. Indoklásként elsősorban Gstyle döntését jelölném meg, miszerint ebben a bajnokságban (is) lemond a #27-es rajtszámról... persze ez mind csak duma (ezért is ugrottam neki Éric Bernard Larrousse szépséges masinájának), de úgy gondolom - és az vesse rám ez első követ aki nem tenné - magamat ismerve egyszeri és megismételhetetlen alkalmam nyílt egy V12-es maranelloi paripa volánja mögé ülni...
...szóval engedelmetekkel és a szervezők jóváhagyása után elfoglalnám azt a bizonyos #27-es autót - a nevet is félve merem leírni - Alain Prost Ferrariját.
A megértéseteket köszönöm.
#27 Ferrari - Alain Prost - Ginger17

Peter Rigo
- Cr4ZyDocToR
- Hozzászólások: 6
- Csatlakozott: szomb. okt. 18, 2008 6:25 pm
- Admin: Admin
jelentkezés
Hali jelentkeznék -Lamborghini #35- ha még lehetséges!
- metosz
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Re: jelentkezés
Természetesen lehetséges!Cr4ZyDocToR írta:Hali jelentkeznék -Lamborghini #35- ha még lehetséges!
Most 29-én fog lezárulni a jelentkezések első köre, utána jönnek a jogsival már rendelkező pilóták. Ennek ellenére szerintem lesz helyed mert 1991-ben is és a modban is több csapat indul.

- Cr4ZyDocToR
- Hozzászólások: 6
- Csatlakozott: szomb. okt. 18, 2008 6:25 pm
- Admin: Admin
- Cr4ZyDocToR
- Hozzászólások: 6
- Csatlakozott: szomb. okt. 18, 2008 6:25 pm
- Admin: Admin
- metosz
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
- Cr4ZyDocToR
- Hozzászólások: 6
- Csatlakozott: szomb. okt. 18, 2008 6:25 pm
- Admin: Admin

- Top Pilóta
- Hozzászólások: 170
- Csatlakozott: csüt. aug. 14, 2008 10:56 pm
- Admin: Admin

- OW (road) Pilóta
- Hozzászólások: 104
- Csatlakozott: vas. ápr. 19, 2009 9:13 pm
- Admin: Admin
- metosz
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Urak!
Akik már régen nem vettek részt Magyar Nemzeti hivatalos szimulátor futamon, azokanak egy tesztverseny keretében meg kell erősíteni a jogsit! Az első hozzászólásban olvashatók a hivatalos tesztverseny időpontok.
Kopi kérésére megkezdtem a szabadidőpontok felkutatását. További dátumok is kijelőlésre kerülnek majd, de a bajnoki kezdés előtti kedd mindenképpen már hivatalos.
Akik már régen nem vettek részt Magyar Nemzeti hivatalos szimulátor futamon, azokanak egy tesztverseny keretében meg kell erősíteni a jogsit! Az első hozzászólásban olvashatók a hivatalos tesztverseny időpontok.
Kopi kérésére megkezdtem a szabadidőpontok felkutatását. További dátumok is kijelőlésre kerülnek majd, de a bajnoki kezdés előtti kedd mindenképpen már hivatalos.

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
- metosz
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
Autókiosztás
Zöld = jogosítvánnyal rendelkező pilóta
Fekete = jogsi megerősítés szükséges
Piros = nincs még jogosítványa
AGS
#17
#18
Arrows
#9 FüReady
#10
Benetton
#19 Gadfly
#20 WA Mozart
Brabham
#7 Doozi,
#8 Spike
Coloni
#31
Dallara
#21 Sanya,
#22 Kopi
Ferrari
#27 Ginger17,
#28
Fondmental
#14
#15
Jordan
#32 Gstyle
#33 Dietrich
Lamborghini
#34 GabF1,
#35 Cr4ZyDocToR
Larrousse
#29,
#30
Ligier
#25,
#26
Lotus
#11 Tony ,
#12 Danikosz
March
#15 Bodzzza,
#16 RPeti
McLaren
#1
#2 Norbi
Minardi
#23 Spiczi,
#24 Ulvar
Tyrell
#3 metosz
#4
Williams
#5 Tommy78,
#6 Bedy
eddig jelentkezett: 20 pilóta
üres hely: 10
első hozzászólás frissítve.
Zöld = jogosítvánnyal rendelkező pilóta
Fekete = jogsi megerősítés szükséges
Piros = nincs még jogosítványa
AGS
#17
#18
Arrows
#9 FüReady
#10
Benetton
#19 Gadfly
#20 WA Mozart
Brabham
#7 Doozi,
#8 Spike
Coloni
#31
Dallara
#21 Sanya,
#22 Kopi
Ferrari
#27 Ginger17,
#28
Fondmental
#14
#15
Jordan
#32 Gstyle
#33 Dietrich
Lamborghini
#34 GabF1,
#35 Cr4ZyDocToR
Larrousse
#29,
#30
Ligier
#25,
#26
Lotus
#11 Tony ,
#12 Danikosz
March
#15 Bodzzza,
#16 RPeti
McLaren
#1
#2 Norbi
Minardi
#23 Spiczi,
#24 Ulvar
Tyrell
#3 metosz
#4
Williams
#5 Tommy78,
#6 Bedy
eddig jelentkezett: 20 pilóta
üres hely: 10
első hozzászólás frissítve.

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1270
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 12:06 pm
- Admin: Admin

- Pilóta
- Hozzászólások: 180
- Csatlakozott: kedd júl. 31, 2007 12:12 pm
- Admin: Admin

- Hozzászólások: 11
- Csatlakozott: vas. feb. 15, 2009 2:29 pm

- Top Pilóta
- Hozzászólások: 253
- Csatlakozott: hétf. márc. 24, 2008 3:03 pm
- Kapcsolat:

- Hozzászólások: 11
- Csatlakozott: vas. feb. 15, 2009 2:29 pm
- metosz
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 7670
- Csatlakozott: hétf. okt. 03, 2005 10:40 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:
AGS
#17 Gabriele Tarquini
#18 Fabrizio Barbaza
Arrows
#9 FüReady Michele Alboreto
#10 Alex Zaffi
Benetton
#19 Gadfly Nelson Piquet
#20 WA Mozart Michael Schumacher
Brabham
#7 Doozi Martin Brundl
#8 Spike Mark Blundell
Coloni
#31 Napoki Hattori, Pedro Chaves
Dallara
#21 Sanya Emanuel Pirro
#22 Kopi JJ Lehto
Ferrari
#27 Ginger17 Alen Prost
#28 Tjoe Jean Alesi
Fondmental
#14 Olivier Broulliard
#15 Gabriele Tarquini
Jordan
#32 Gstyle Roberto Moreno
#33 Dietrich Andrea de Chesaris
Lamborghini
#34 GabF1, Nicola Larini
#35 Cr4ZyDocToR Eric van der Pole
Larrousse
#29 Eric Bernard
#30 Aguri Suzuki
Ligier
#25 Thierry Goutsen
#26 Eric Comas
Lotus
#11Tony Mika Hakkinen
#12 Danikosz Johny Herbert
March
#15 Bodzzza Mauricio Gugelmi
#16 RPeti Karl Wendinger
McLaren
#1 Norbi Ayrton Senna
#2 Csamez Gerhard Berger
Minardi
#23 Spiczi Piere Luigi Martini
#24 Ulvar Gianni Morbidelli
Tyrell
#3 metosz Satoru Nakajima
#4 sKeezo Stefano Modena
Williams
#5 Tommy78 Nigel Mansel
#6 Bedy Riccardo Patrese
Akinek a részvétele még függőben van
Szabályzat aláírás hiányzik:
Spiczi, Gadfly, FüReady, Csamez, Tony, Tjoe, Doozi, Spike, Mozart, Cr4ZyDocToR, sKeezo
Jogosítvány megerősítés szükséges:
Mozart, Doozi, Spike
Feladat:
Tesztfutam, célbaérés
Jogosítvány szükséges:
Cr4ZyDocToR, sKeezo
Feladat:
http://www.maszim.hu/F11991.htm
Első jogsi szerzési és tesztfutam lehetőség:
2009.11.17 Kedd 20.00
Mindenki számára kötelező a szabályok elolvasása!
http://www.maszim.hu/viewforum.php?f=11
A szabályzatot elolvasta és elfogadta:
Tommy78, Ginger17, Bedy, Norbi, Ulvar, Danikosz, GabF1, Bodzzza, Sanya, Kopi, Rpeti, Dietrich, gstyle
Első hozzászólás frissítve
#17 Gabriele Tarquini
#18 Fabrizio Barbaza
Arrows
#9 FüReady Michele Alboreto
#10 Alex Zaffi
Benetton
#19 Gadfly Nelson Piquet
#20 WA Mozart Michael Schumacher
Brabham
#7 Doozi Martin Brundl
#8 Spike Mark Blundell
Coloni
#31 Napoki Hattori, Pedro Chaves
Dallara
#21 Sanya Emanuel Pirro
#22 Kopi JJ Lehto
Ferrari
#27 Ginger17 Alen Prost
#28 Tjoe Jean Alesi
Fondmental
#14 Olivier Broulliard
#15 Gabriele Tarquini
Jordan
#32 Gstyle Roberto Moreno
#33 Dietrich Andrea de Chesaris
Lamborghini
#34 GabF1, Nicola Larini
#35 Cr4ZyDocToR Eric van der Pole
Larrousse
#29 Eric Bernard
#30 Aguri Suzuki
Ligier
#25 Thierry Goutsen
#26 Eric Comas
Lotus
#11Tony Mika Hakkinen
#12 Danikosz Johny Herbert
March
#15 Bodzzza Mauricio Gugelmi
#16 RPeti Karl Wendinger
McLaren
#1 Norbi Ayrton Senna
#2 Csamez Gerhard Berger
Minardi
#23 Spiczi Piere Luigi Martini
#24 Ulvar Gianni Morbidelli
Tyrell
#3 metosz Satoru Nakajima
#4 sKeezo Stefano Modena
Williams
#5 Tommy78 Nigel Mansel
#6 Bedy Riccardo Patrese
Akinek a részvétele még függőben van
Szabályzat aláírás hiányzik:
Spiczi, Gadfly, FüReady, Csamez, Tony, Tjoe, Doozi, Spike, Mozart, Cr4ZyDocToR, sKeezo
Jogosítvány megerősítés szükséges:
Mozart, Doozi, Spike
Feladat:
Tesztfutam, célbaérés
Jogosítvány szükséges:
Cr4ZyDocToR, sKeezo
Feladat:
http://www.maszim.hu/F11991.htm
Első jogsi szerzési és tesztfutam lehetőség:
2009.11.17 Kedd 20.00
Mindenki számára kötelező a szabályok elolvasása!
http://www.maszim.hu/viewforum.php?f=11
A szabályzatot elolvasta és elfogadta:
Tommy78, Ginger17, Bedy, Norbi, Ulvar, Danikosz, GabF1, Bodzzza, Sanya, Kopi, Rpeti, Dietrich, gstyle
Első hozzászólás frissítve

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
- Admin: Admin
- Kapcsolat:

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 4481
- Csatlakozott: szomb. júl. 21, 2007 1:09 pm
- Admin: Admin
- Kapcsolat:

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1967
- Csatlakozott: vas. feb. 19, 2006 12:36 am
- Admin: Admin
- Kapcsolat:

- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 1693
- Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
- Admin: Admin
én meg ráraktam a magyar hírlapot a kocsi oldalára meg a tic tac logot
majd azt hogy lehet berakni a modba?kinek kell küldeni vagy hogy lehet megoldani?
http://www.skyscraperpicture.com/f1pict ... garije.JPG
majd azt hogy lehet berakni a modba?kinek kell küldeni vagy hogy lehet megoldani?
http://www.skyscraperpicture.com/f1pict ... garije.JPG
- Ginger17
- Ász Pilóta
- Hozzászólások: 3224
- Csatlakozott: csüt. júl. 26, 2007 2:54 pm
Én meg az első versenyen kék színben futtatnám a ferrarit, a másodikon fehérben, a haramdikon zöldben... stb. Rakd be magadnak a skint (ahogy Ulvar is szeretné a hangot kicserélni), de sztem a folytonos skinpack frissítés nem egy előnyös dolog.... persze a szervezőké a döntés, de akkor nekem minden versenyen új skinem lesz, az tuti (bosszúból).danikosz írta:én meg ráraktam a magyar hírlapot a kocsi oldalára meg a tic tac logot
majd azt hogy lehet berakni a modba?kinek kell küldeni vagy hogy lehet megoldani?
http://www.skyscraperpicture.com/f1pict ... garije.JPG

Peter Rigo
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég