Verseny részvétel, illetve hiányzás bejelentés a futamokra kötelező! Minden futamkiírás első hozzászólásában találhatok a hivatalos információk, illetve a szerverre lépéshez szükséges adatok, modok, pályák, kiegészítések.
Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 02, 2013 12:36 pm

Üdvözlünk mindenkit a Maszim F1 Bajnokság (továbbiakban MF1B) felkészítő tesztprogramjában!
A következőkben fontos tudnivalókról lesz szó, így kérnénk minden érdeklődőt, hogy figyelmesen olvassa el az alábbi leírást.

Hagyományainkhoz híven a 2013-as évben is „megpróbáljuk” szimulálni a száguldó cirkusz eseményeit. Szervezés szintjén az előző évhez képest annyi változtatás lesz, hogy a futamok megrendezésére vasárnapi napokon kerül sor, erről részletesebb infó megtalálható az oldal fejlécében, a naptár menüpontban. Az elmúlt években törekedtünk arra, hogy a bajnokságunkat minél közelebb hozzuk a real F1-hez, ezzel is azt az érzést keltve, mintha az aktuális F1 bajnokság résztvevői lennénk. Az idei bajnokságban ezt a párhuzamot szeretnénk még szorosabbá tenni, ami külső megjelenés szempontjából annyi változást jelent, hogy az autók a 2013-as festést kapják, illetve a pilótakiosztások (bukósisak) is az idei év mintája alapján történik. A MOD-ot, mint már megszokhattuk, Tommy78 készítette, a 2012-es Codmasters F1 modelljeit felhasználva. A MOD fizikája a 2012-es „valós” adatokat használja fel, viszont az erre épülő szabályrendszer már a 2013-as év szerint lesz, mint pl.: gumikeverékek típusai/felosztásuk/ jelölésük, DRS rendszer (teszt és időmérőn is csak a kijelölt zónában lehet használni) stb…
A MOD-nak egy demóverzióját tesszük közzé, amely jelenleg egy darab autót tartalmaz (Mclaren – Jenson Button). Ennek oka, hogy a hivatalos, teljes MOD megjelenéséig szeretnénk mindenki véleményét és javaslatát figyelembe venni, így az esetleges változtatások megkönnyítik számunkra is a fejlesztést, ha csak 1 autón kell módosítani. Továbbá a következő hetekben feltehetően minden real F1-es csapat autójáról lehull majd a lepel, így ezeket mindenképpen szeretnénk megvárni, hogy a teljes MOD már az új festésekkel tündököljön. Dióhéjban egyelőre ennyi, viszont itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy hatalmas köszönetet mondjak Tommy78-nak és Tonynak, akik rengeteg időt és munkát fektettek bele, hogy az idei MOD elkészüljön. Köszi srácok! ;-)


Fontos tudnivalók/dátumok

Tervezett tesztversenyek:
Február 17. (vasárnap) – Barcelona / tiszta idő
Március 3. (vasárnap) – Singapore / esős idő
Március 10. (vasárnap) – SPA / változó idő
Március 17. (vasárnap) – MF1B 1. hivatalos futam, Melbourne / tiszta idő
Mint ahogy észrevehető, az idei F1-ben (MTCC-hez hasonlóan) is alkalmazni fogjuk az időjárás adta lehetőségeket. Az időjárási körülményeket előre fogjuk meghatározni, tehát lesz ahol egyáltalán nem lesz eső, illetve lesz ahol változó vagy esős körülmények lesznek. Ezek felosztását még a bajnokság indulása előtt közzé fogjuk tenni.


Szabályzat kiadása / Bajnokságra való jelentkezés / Teljes MOD kiadása:

2013.02.27.

A bajnokságra való jelentkezés az eddig megszokottakhoz hasonlóan fog működni. Tehát a tavalyi bajnokság TOP 10 helyezettje (sorrendet betartva) választhat magának csapatot/autót, illetve tehet utalást arra, hogy kit szeretne maga mellé csapattársnak. Amint ez megvan, Admin utasítást követően választhatnak a többiek autót/csapatot a hozzászólások beérkezésének sorrendjében.

Bajnokságban való részvétel feltételei. Minden olyan versenyző részt vehet a bajnokságban:
- aki rendelkezik érvényes Maszim Road licenszel (jogosítvánnyal),
- aki az MTCC bajnokság aktív résztvevője, annak nincs további feltétel,
- aki rendelkezik Road licenszel, de nem aktív az MTCC-ben, számára1 tesztfutamon való részvétel, illetve annak 50%-os balesetmentes teljesítése szükséges,
- aki nem rendelkezik Road licenszel (új jelentkező), ezt mindenképp meg kell szereznie egy vizsga keretén belül. A vizsgák időpontjai a tesztfutamok napján 19:00 órától lesznek.


Vizsga feladatok:
* 107% - 5-10 kör adott időn belül, egyben teljesítve, szabályosan!
* TTT - távolság tartás teszt és szabályos előzések.
* Tesztverseny - a táv 50- 100%-nak balesetmentes teljesítése.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tesztfutam Szerver:
Szervernév: ! MF1B 2013 - MaSzim.hU
Szerver IP: 87.229.108.129:34298
Jelszó: kimi
TeamSpeak IP: 87.229.108.129:9987
TS szoba/jelszó: FORMA 1 / kimi
Szerver adminok: Gadfly, Tommy78, Tony



Időterv /Hivatalos Tesztfutam:
2013. 02. 17. Vasárnap
19:00 - 20:00 Vizsgáztatás
20:00 – 20:10 Időmérő edzés - Q3 (10 perc körlimit nélkül, parc fermé szabály)
20:10 – 20:20 Bemelegítés (10 perc)
20:20 – Verseny (Felvezető kör + álló rajt, teljes táv 80%)



Gyors letöltések / telepítés sorrendje:

MF1B13 Demo verzió
-A MOD tartalmazza a komplett rFactort, így egy külön mappába (nem másik rF-re) kell másolni. Továbbá ebben a verzióban helyet foglal a barcelonai pálya, illetve a KERS & DRS-hez szükséges HighVoltage és JoyToKey is. (kicsomagoláshoz szükséges jelszó megegyezik a szerver és a TS szoba jelszavával)

K/D Crack
-Az rFactor.exe felülírása

HUD (GID) Plugin (nem kötelező)
-Ajánljuk a GID Plugint, melyet az MTCC-ből páran ismerhetnek már. Természetesen nem kötelező a plugin használata, illetve más pl. rfDynHUD is lehet használni, mivel eltérést nem fog okozni a szerverre való csatlakozáskor. A KERS és a DRS használatának a visszajelzésére ajánlott valamilyen plugint használni!

Miután minden fel van telepítve és az rFactorban megvettük Jenson autóját, érdemes rápillantani az UPGRADE menüre, ahol meg lehet adni, hogy pl. TV Cockpit-ban látszódjon a pilóta karja vagy sem.

A MOD-dal történő kellemes ismerkedést és tesztelést kívánunk mindenkinek! (Várjuk a véleményeket és az észrevételeket.)


MF1B Szakosztályvezetés - 2013.02.02.

Kép
Akik jelentkeztek a tesztfutamra:
1. Gadfly
2. Tommy78
3. CsaB - tesztfutam hibamentes teljesítése
4. GABOR
5. Bandika - teljes vizsga
6. Gombocfej - tesztfutam hibamentes teljesítése
7. Bercisan - tesztfutam hibamentes teljesítése
8. GaBeR - tesztfutam hibamentes teljesítése
9. ervin81 - teljes vizsga
10. BengA
11. Zsozsesz
12. Makákó
13. DaM - teljes vizsga
14. Bodnar - teljes vizsga
15. RPeti
16. Kopi
17. bbalint - teljes vizsga
18. vik - teljes vizsga
19. minikimi - teljes vizsga
20. Peter Szentpeteri - teljes vizsga
.
.
.

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » szomb. feb. 02, 2013 1:17 pm

-gg-

Annyiban egészíteném ki a kiírást, hogy a Trackconfig be van állítva, ami azt jelenti, hogy minden pályára a szükséges gumikeverékeket teszi fel a program, de néhány embernél már előfordult, hogy valamért tavaly nem tette fel a megfelelő keveréket és HDV vagy Trackconfig hibára hivatkozott.

Ebben az esetben a menüben az autó Upgrade fülnél, válasszátok ki a pályára való konfigot, jelen esetben Barcelonában a SOFT-HARD-INTER-WET kombó kell.
Kép

Avatar
Fekete Misi
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 308
Csatlakozott: pén. júl. 13, 2012 1:00 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Fekete Misi » szomb. feb. 02, 2013 1:19 pm

Természetesen én is indulok az idei bajnokságban is -v-

Lewis
Hozzászólások: 13
Csatlakozott: hétf. jan. 14, 2013 2:53 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Lewis » szomb. feb. 02, 2013 1:31 pm

Jelentkeznék a jogsi megszerzésére. Február 17.-én ha lehetséges.

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: CsaB » szomb. feb. 02, 2013 1:32 pm

Jövök !!
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 02, 2013 1:38 pm

Lewis írta:Jelentkeznék a jogsi megszerzésére. Február 17.-én ha lehetséges.
Várunk! ;-)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: GABOR » szomb. feb. 02, 2013 3:10 pm

Jövök én is tesztre. -mos-
Amúgy azt meg tudtátok oldani hogy verseny közben látszódjon ki milyen gumin van?
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Gadfly » szomb. feb. 02, 2013 3:13 pm

GABOR írta: Amúgy azt meg tudtátok oldani hogy verseny közben látszódjon ki milyen gumin van?
;-)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Bandika
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 304
Csatlakozott: szomb. feb. 05, 2011 11:34 am

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Bandika » szomb. feb. 02, 2013 3:25 pm

Sziasztok!

Én is jelentkezem, remélem lesz majd hely vhol.

üdv
Balogh András

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: BengA » szomb. feb. 02, 2013 3:28 pm

Tommy, Tony és Gadfly!

Első ránézésre nagyon jó lett a cuccos. Amire szükségem van mindent beállítottam és szuperül működött. Mindenről megvan a megfelelő visszajelzés. DRS, KERS, gumik...

GRATULÁLOK, alig várom a teljes MOD-ot -l-
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: GABOR » szomb. feb. 02, 2013 3:33 pm

Ugyan még csak gamepaddal tudtam tesztelni, de eddig elég jónak tűnik.
GID pluginnal szívtam hogy a sok szart eltüntessem de ez részlet kérdése... XD
Kép

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: gombocfej » szomb. feb. 02, 2013 5:32 pm

jelentkezek en is...tesztfutam,majd bajnoksag... --pezs-

Avatar
Fekete Misi
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 308
Csatlakozott: pén. júl. 13, 2012 1:00 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Fekete Misi » szomb. feb. 02, 2013 5:41 pm

Folyamatosan kidobál, miközben a pályán vagyok. Ötlet?

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: CsaB » szomb. feb. 02, 2013 5:57 pm

Osztom én is előttem szóló véleményét, folyamatosan ledobál és kilép a játék teljesen, ám mindenféle hibaüzenet nélkül, mindenféle előjel nélkül. Általában olyankor amikor valaki belép, de van hogy belépés nélkül is.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tony » szomb. feb. 02, 2013 6:02 pm

Urak!
Nagyon jó lenne, ha minden véleményeteket megosztanátok a modról. Bármi ami eszetekbe jut, mi jó benne, mi nem jó benne, írjátok le, és a tesztfutamok előtt/alatt átbeszélhetjük, ha kell javíthatjuk.
Kép

Avatar
Kazard
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 479
Csatlakozott: vas. szept. 21, 2008 8:19 pm
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Kazard » szomb. feb. 02, 2013 6:12 pm

Mentem a szerveren 20 kört. Egyszer amikor 4-en voltunk fent, nyomtam egy esc-et hogy visszategyen a garázsba és ekkor az rFactor működése leállt.

Bercisan
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 212
Csatlakozott: vas. jún. 24, 2012 4:30 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Bercisan » szomb. feb. 02, 2013 6:36 pm

Nagyon jó ez a mod!
csak a kidobálással van nekem is problémám -grr-

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: CsaB » szomb. feb. 02, 2013 6:43 pm

Kazard írta:Mentem a szerveren 20 kört. Egyszer amikor 4-en voltunk fent, nyomtam egy esc-et hogy visszategyen a garázsba és ekkor az rFactor működése leállt.
Ugyanezzel a pályáról ESC-el kilépős hibával én és Bandi is találkozott.
A DRS később aktiválható, mint ahol a DRS tábla van, illetve volt egy találkozásom Bandival annyival mentem mögötte hogy nem értem hozzá, és az egyik kanyarban kiforgattam úgy, hogy nem értem hozzá. Legalábbis hely volt a két autó között.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
Turi
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: hétf. feb. 20, 2012 6:33 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Turi » szomb. feb. 02, 2013 7:28 pm

Nekem nagyon melegszik a gumi, setup terén mit tudok ezzel kezdeni? :(
(Még nem volt kidobás nálam.)
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: CsaB » szomb. feb. 02, 2013 11:16 pm

Ha egyedül vagyok a szerveren akkor nem dobott le 20 kör gyakorlás után sem.
Amit viszont még észre vettem, hogy abár nem tudom milyen irányba kellene működnie de elvileg a motorfék értéke minél magasabb annál nagyobb a motorfék, na most viszont ha leviszem nullára akkor működik úgy mint eddig ha 4esre felvittem. A beállításoknál pedig a funkció kiosztásának mentése nem működik, igaz kéri hogy milyen néven mentse, de nem menti el. A fékút végén pedig ha korrigálni kell, akkor 85% fékerőnél 56,6-43,4 Fékerőelosztásnál az eddiginél sokkal érezhetőbben befog az első kerék és csúszik az autó egyenesen tovább.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. feb. 03, 2013 1:17 am

Akkor sorban válaszolnék az eddigi dolgokra.

1. GID Plugin - (ajánlott, nem kötelező)
A működése hasonló mint az rFDynHud, annyi különbséggel, hogy ez mutatja az eső mértékét az ideális íven és azon kívül, de van emellett sok jó funkciója is.
Ismert hibája, hogy miután kilépünk a játékból kapunk egy hibaüzenetet. Sajna ilyen a program, akit ez zavar, ne tegye fel, vagy használja az rFDynHud-ot.

Beállítása: (röviden)
Pályára kimész, majd ALT+SPACE-t lenyomva előjön egy menü, kétszer ENTERT nyomsz és az egyik ablakot "szaggatott vonallal" körbe jelöli, illetve van alatta egy zöld sáv rajta középen ON vagy OFF felirat. A lényeg, ha ON van a feliraton, akkor látható ha OFF akkor nem, ezt ki illetve bekapcsolni az ENTER lenyomásával lehet. Amikor a szagattot vonal jelöl egy ablakot, azt egérrel oda rakod ahova szeretnéd, ha jó, akkor a nyilakkal tudsz jobbra-balra az ablakok között mozogni és elrendezni őket. Ha megvagy kattintasz az egérrel és kész. A térképet a numerikus 0-val tudod módosítani illetve kikapcsolni, többszöri megnyomásra változik. Röviden ennyi.

2. Játékból kidobálás
Mint már MTCC-ből ismerős lehet többeknek, az eső plugin miatt van. Ennek 3 fő oka lehet. A plugin megfelelő működéséhez 3 dolog kell.
1- Microsoft Visual C++ 2010
2- Minimum Microsoft NetFramework 4 verzió
3- eredeti rFactor
Előbbi kettőt le tudjátok tölteni a fenti linken, és kérem mindenki ellenőrizze, hogy telepítve van e a gépén. Valamint csak abban az esetben lehet csatlakozni a szerverre, ha a Speciális effekt, valamint az Árnyék kidolgozottsága MEDIUM szintre van állítva, mivel ez az a minimum grafikai követelmény az eső működéséhez és megjelenítéséhez.
A 3. az eredeti rFactor, na ez már többeknek hiánycikk, erre van az első hsz-ben is kiírt K+D Crack
Természetesen ez sem garantálja 100%-ban, hogy valakit nem dob ki, de mint tapasztaltuk MTCC-ben is, futamon nem volt gondunk vele. De jelenleg elérhető egy 3. verziójú exe fájl is de ezt még nem teszteltük.

3. CsaB problémája
DRS - A DRS milliméterre pontosan ott aktiválható, ahol a tábla van a célegyenesben. Direkt le is ellenőriztem, mert biztos akartam benne lenni. Gondolom ha mész a célegyenesben azon a részen kb. nem tudom 220-250-el, ha akkor nyomod meg a gombot amikor a táblát meglátod, nyilván ez időbe telik és mivel nem állsz a pályán így hamar elhagyod, és így érzékelheted. Így annyit kérek állj meg a táblánál és lassan közeledj hozzá és meg fogod látni, hogy ott kapcsolható be a DRS.
Egyébként ezt a tesztet Te magad is megcsinálhattad volna, és akkor megspóroltad volna ezt a beírást, meg, hogy én is megálljak a táblánál. 8) De igazából ez nem a moddal kapcsolatos dolog, sőt nem is érzem, hogy ez probléma lenne/lett volna.
A másik gondod, hogy mentél Bandi mögött, erre nem tudok mit mondani, nem voltam ott, nem láttam az esetet, így addig nem is mondanék semmit, de ha küldesz egy replay fájlt megnézem. De az is lehet (ez csak szimpla feltételezés), hogy pont akkor csúszott meg amikor mögé értél. Látni kell.

4. Turi
Gumi melegedés, ez alapból egy komplett dolog, mivel sok mindenen múlik. Rugók beállítása, hasmagasság, kerék dőlés, szét-össze tartás, gumi nyomás, 3. rugó, sorolhatnám, erre annyit tudok, mondani tesztelni kell, és meglátjuk.

5. Megint CsaB
Motorfék. Ez se hiszem, hogy probléma lenne, kitapasztaltad merre erősebb merre gyengébb, most már tudod, illetve mások is.
A beállítás elmentésének problémáját nem értem. Sose találkoztam ilyennel.
Ha a fékút végén korrigálni kell, nyilván azért van mert későn fékezel, és ezért blokkolnak a kerekek, úgy gondolom ez teljesen természetes, nyilván láttál már F1-et és sokszor találkoztál ilyen esettel, mikor csak pár centivel később fékeznek, már nem jó a féktáv és blokkolnak a kerekek. Viszont ha alapból blokkolnak a kerekek, akkor be kell állítani úgy, hogy ne blokkoljanak, finomabban fékezni, játszani a fékerővel, fékerő elosztással, esetleg gumi nyomással.

Azt hiszem ennyi kérdés volt.

Avatar
Turi
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 374
Csatlakozott: hétf. feb. 20, 2012 6:33 pm
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Turi » vas. feb. 03, 2013 8:16 am

Tommy78 írta:4. Turi
Gumi melegedés, ez alapból egy komplett dolog, mivel sok mindenen múlik. Rugók beállítása, hasmagasság, kerék dőlés, szét-össze tartás, gumi nyomás, 3. rugó, sorolhatnám, erre annyit tudok, mondani tesztelni kell, és meglátjuk.
-aaa- Oké, köszi akkor még tesztelem, bár Tony TS-en megnyugtatott egy kicsit, hogy jelen esetben leginkább ez a pályának köszönhető.
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. feb. 03, 2013 8:35 am

Tommy78 írta:De jelenleg elérhető egy 3. verziójú exe fájl is de ezt még nem teszteltük.
URAK!

Tommy ugye említette, hogy van egy 3. rFactor.exe fájl is. (feltételezem, hogy akiket ledobált a szerver azok letöltötték az első hsz-ben található K/D exe-t is, mivel anélkül a játék sem indult volna el.) Tehát akik tapasztalták a ledobálást, azoknak elérhető a 3. exe fájl is, melyet INNEN v. FTP-n az Egyéb mappában is megtaláltok rF_exe_3.zip néven. Nem garancia, hogy ettől megoldódik, de egy próbát megér! Külső ránézésre különbség annyi, hogy ez a 3. exe fájl 3,2 MB, ellentétben az eddig használt 4,8 MB-ossal. Annyit megnéztem azért előtte, hogy a játék elindul vele és a Kers és DRS is működik. Várjuk a további észrevételeket!

Továbbá a mai nap (vasárnap) változó időjárásra raktam a szervert, hogy ha elered, akkor ezt is tudjátok tesztelni!
;-)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: BengA » vas. feb. 03, 2013 8:49 am

Látom, akad probléma, viszont úgy érzem nekem is be kell írnom az enyémet...ami nincs.
Magyarul, voltam fent 4-5 emberre egyszerre is, semmit nem tapasztaltam (kifagyás, ledobás), de ma egyedül is felmegyek, megnézem akkor történik-e valami szokatlan. A lényeg, amiket Gadfly az első h.sz.-ban megadott, az van felrakva és minden oké.
Kép

gombocfej
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 196
Csatlakozott: pén. feb. 12, 2010 6:22 pm
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: gombocfej » vas. feb. 03, 2013 8:52 am

sziasztok,G25-re kellene segitseg,hogy tudom beallitani a kerst,meg drs-t,probaltam Tony video bemutatoja szerint beallitani,megse megy a jatekba...kers,drs aktivalodik,csak gombra nem mukodik... -ps-

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: BengA » vas. feb. 03, 2013 8:58 am

gombocfej írta:sziasztok,G25-re kellene segitseg,hogy tudom beallitani a kerst,meg drs-t,probaltam Tony video bemutatoja szerint beallitani,megse megy a jatekba...kers,drs aktivalodik,csak gombra nem mukodik... -ps-
Én anno elindítottam a word-öt, ott nyomkodd végig, melyik gomb megnyomásánál jelenik meg valamelyik betű. Majd mindig rakd át másikra gombra a K,D-t meg persze a fékre az F betűt és így elvileg sikerülni fog. Ezt addig kell sajna csinálnod, míg arra a gombra nem kerül a kormányon, ahova Te szeretnéd...de csak egyszer kell megcsinálni -kakcsi-
De a tavalyi F1 mod ha megvan, onnan le is tudod koppintani, én is most így csináltam -hh-
Ha nem sikerül, gyere fel ts-re (írd meg, hogy mikor jó Neked) és segítek.
Kép

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tony » vas. feb. 03, 2013 10:05 am

A tesztelés közben semmi problémám nem volt sosem kifagyás téren, még alt+tabra sem fagyott ki, volt hogy hárman is fennvoltunk és úgysem volt baj. Mindenképp nézzétek meg újra esetleg tegyétek újra fel a modot és a jó cracket, nekem a k+d-vel semmi baj nem volt.
Az esőgumikról még semmit nem tudok/tudunk, ha jól sejtem még be kell állítani őket, de az első esős tesztre meglesznek.
Amikor írtam hogy mindent írjatok le, konkrétan pl a gumihőmérsékletről, motorról stb-ről beszéltem, lehet, hogy nem pontos, Barcelona nagyon melegíti a gumikat, más pályákon kevésbé, de ha máshol is problémák vannak, akkor állítunk rajtuk. Csak ehhez tényleg írjatok le mindent.

@Gombocfej,
Akár ma este is ha feljössz TS-re, akkor segítünk, a KERS/DRS-hez nem kell már a JoyToKey, az rFHighVoltage-be is be lehet közvetlen állítani a kormány gombjait, TS-en el tudom magyarázni.

Illetve feltettem a tesztelés alatt használt beállítást, nem nagy szám, de kiindulópontnak mindenképp jó. Ezzel a lágy gumi 18 kört tud, a kemény 29-et, lággyal 1:23 végéket jöttem. Az FTP-n megtaláljátok a 2012-es F1 Motec Log/Barcelona mappában, proba.svm néven.
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. feb. 03, 2013 11:01 am

Akinél pedig egyik crack sem válik be még mindig próbálkozhat itt:
http://rfactor.net/web/rf1/buyonline2/

XDDD
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » vas. feb. 03, 2013 11:06 am

GABOR írta:Akinél pedig egyik crack sem válik be még mindig próbálkozhat itt:
http://rfactor.net/web/rf1/buyonline2/

XDDD
Hát igen, az alapvető megoldás ez lenne, ha már minden ingyen van, legalább a szükséges szoftvert vegyük meg hozzá. :grin:

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. feb. 03, 2013 5:34 pm

Nekem nem tetszik az idei Redbull színe...
Maradhatna a 2012-es festés?
Kép

Bercisan
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
OW és zárt kasztnis (road) Pilóta
Hozzászólások: 212
Csatlakozott: vas. jún. 24, 2012 4:30 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Bercisan » vas. feb. 03, 2013 6:56 pm

Természetesen én is jövök -hh-
A modra csak 1 panaszom van. ez pedig a ledobálás -ordog-
ami nagyon tetszik benne, az az, hogy a gumi keverékek közt az idő veszteségen kívül semmi mást nem érzek! (tehát ugyan úgy gyorsnak érzem magam, és nem szenvedésként élem meg a "piros" gumit:D)

Zsoltee
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 224
Csatlakozott: szer. jan. 07, 2009 4:36 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Zsoltee » vas. feb. 03, 2013 7:12 pm

Kicsit teszteltem a modot én is, itt vannak a tapasztalataim:

Nagyon tapad az autó. Túl könnyű szerintem vezetni. A hibákat nem bünteti, rázókőn túl könnyen átlehet dobni az autót, nagyon nehezen csúszik meg még 40-20-as szárnyállással is.
Kicsit hasonló érzés, mint a codemasterses F1 játék, ami szerintem nem jó jel.

A lágy gumi kopása szerintem túl kicsi. Max. kerékdőléssel, kis guminyomással, kvázi kvali setupot megtankolva is bír kb. 20 kört ezen a pályán, ami talán a legjobban koptatja a gumikat.
1 kiállással majdnem biztos, hogy meg lehet csinálni a futamot.

A gumi hőmérséklet sem jó szerintem. Persze nem tudom, hogy a valóságban milyen értékek között mozog a gumi hőmérséklete, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem 10 fok különbség van csak egy körön belül.

Maláj futam előtt volt tavaly egy videó, amiben mutatták, hogy a bal oldali gumik a nyújtott kanyarokban a 150 fokos hőmérsékletet is elérik. Egyenesben meg persze visszahűlnek.

Reiza F1-es modban van ilyen gumifizika, illetve az FSR 2012-es modjában is, esetleg egy pillantást vethetnétek rá.
Kép

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tony » vas. feb. 03, 2013 7:40 pm

A vezethetőséggel ez volt a cél, hogy túl könnyű legyen vezetni. Tavaly sokan sírtak, milyen nehéz vezetni (pedig szerintem nem is volt az), úgyhogy idén ezt az irányt próbáltuk meg, hogy senkinek ne legyen baja (én is jobban szeretem a küzdősebb autót egyébként).

A gumikra általánosságban vonatkozik, hogy az rFactorban nincs két ugyanolyan "minőségű" aszfalt. A valóságban is meglevő gumiszettpárosokkal kell operálni, méghozzá úgy, hogy minden pályán közelítsen a valósághoz. Monacoban pl kevesebbet bír egy kicsivel a gumi, Szingapúrban megint többet. A cél az volt, hogy a 100%-os Hungaroringen kb pontos legyen. Illetve másik meggondolás volt, hogy lehetőleg az év végi gumikopást vegyük figyelembe, év elején sok gond volt a nagy kopással, szidták is a Pirellit. Ezért méginkább kevésbé kopik egy ilyen év eleji pályán.

A gumihőmérsékletet meg néztem én is, a Pirelli átlag 120 fokot mond ideálisnak. Szerintem az, hogy az ideális tartomány 100 vagy 120 foknál van nem számít annyit, a lényeg az eltérés közte vezetés közben.

A lényeg tényleg, hogy ne legyen nehéz vezetni, viszont az előzés nem könnyebb mint tavaly, a DRS hatásából pl gyengítettünk (személy szerint nem szívlelem a DRS-t, tavaly ráadásul túl erős is volt). Ha bármi észrevételed van még, oszd meg amit tudunk javítunk, csak ezek amit írtam voltak a meggondolások amikor beállítottuk.
Kép

Zsoltee
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 224
Csatlakozott: szer. jan. 07, 2009 4:36 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Zsoltee » vas. feb. 03, 2013 8:05 pm

A pirelli mostanában pont azt nyilatkozta, hogy jobban fognak kopni idén a gumik és több kiállásra kell számítani, vagyis inkább a tavalyi szezon első felét akarják visszahozni.

A guminál nem arra a tartományra gondoltam, ahol ideális a gumi, hanem arra ami között valójában mozog a hőmérséklet menet közben. Most a modban, megtankolva nálam 115-125 között mozog a hőmérséklet, 115 az egyenes végén, 125 pedig a nyújtott jobbos kijáratán. Ez a két szélsőérték, holott ennek inkább tippre valahol 70 és 150 között kellene mozognia.
Kép

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: danikosz » vas. feb. 03, 2013 8:45 pm

TC nélkül nagyon ritkán megyek F1-be mert úgy csak pörgök forgok de a tavalyi mod szerintem könnyű volt és élvezetes ilyen téren. Ez kicsit sínautó de nem rossz. Csatázni tuti jól lehet vele és ahogy néztük kanyarban elég könnyen a másik mögött lehet maradni.

Néha néha lehet beugrok ha olyan pálya van amit szeretek vagy a Nascar/Indy futam csak később kezdődik :D
Monaco lett volna a cél ahol tuti jövök ,de Indy 500 fontosabb lesz.
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: CsaB » vas. feb. 03, 2013 8:46 pm

A motor hőmérséklet 1es hűtővel 4es teljesítményen folyamatosan maxon pörgetve 130°c-nál megáll, az olaj hőmérséklet 137re felmegy és ott ingadozik, viszont mindezek ellenére a 4. kör után 0%-on volt a motor állapota, mégis nyugodtan ugyanazokat az időket autóztam a további körökben is mint az első körben. Azaz nemhogy a motor nem "robbant" fel (nem állt meg) de a teljesítménye sem csökkent.
A másik, hogy igaz ez a pálya nem éppen egy fékgyilkos pálya, de 1es fékcsatornával is vígan elműködik sok-sok körön át úgy, hogy a max hőmérséklet 95% fékerőnél 650°c környékén mozog és a kanyarból kijövet nagyon hamar már 100°c alatt van. Bár tudom ez nem sokat jelent, mert ez nem egy fékgyilkos pálya, azonban szerintem akkor is jobban hűl mint kellene. De ezt egy másik pályán lesz érdemes tesztelni, ezért csak azért hoztam fel, hogy ne felejtsem el.

Az előzőekhez hozzászólván, én speciel pont nem annyira szeretem a küzdős autókat, de a tavalyi fizika szerintem nagyon rendben volt.

Jaa majd elfelejtettem. Kipróbáltam az rFactor.exe 3-ast ám a KerS&DRS nem működik vele XP alatt.
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

GaBeR
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 7
Csatlakozott: kedd okt. 30, 2012 3:53 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: GaBeR » vas. feb. 03, 2013 9:01 pm

Sziasztok!

A mod nagyon tetszik jó lett nagyon szerintem ma játszottam kb 2-3 órát de egyszer sem dobott le engem. KERS DRS is tökéletesen működik szóval csak bírjam kivárni a fullos verziót :)
Ja és jelentkeznék a Barcelonai tesztfutamra ha lehet, és jogsiznék is :)

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tony » vas. feb. 03, 2013 9:16 pm

@CsaB,
Jelenleg a szerveren ki vannak kapcsolva a mechanikai meghibásodások, szóval bármit csinálhatsz még, de elvileg mindjárt át lesz állítva, és akkor legalább 3-as motorűtő kell. A fékek lehűlését meg nem értem, mert nekem nagy etapok alatt a minimum 190 fok volt, és a maximum meg 900 körül, és asszem 2-est használtam, mivel tényleg nem kell ide több. Úgy lett beállítva, hogy a 2-es és az 5-ös között kelljen a hűtőt állítani a pályákon. De ha másnak sem tetszik, akkor ronthatjuk a hűtést.
Kép

Avatar
CsaB
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 634
Csatlakozott: szer. ápr. 27, 2011 10:56 am
Admin: Admin
Kapcsolat:

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: CsaB » vas. feb. 03, 2013 10:36 pm

Tony írta:@CsaB,
Jelenleg a szerveren ki vannak kapcsolva a mechanikai meghibásodások, szóval bármit csinálhatsz még, de elvileg mindjárt át lesz állítva, és akkor legalább 3-as motorűtő kell. A fékek lehűlését meg nem értem, mert nekem nagy etapok alatt a minimum 190 fok volt, és a maximum meg 900 körül, és asszem 2-est használtam, mivel tényleg nem kell ide több. Úgy lett beállítva, hogy a 2-es és az 5-ös között kelljen a hűtőt állítani a pályákon. De ha másnak sem tetszik, akkor ronthatjuk a hűtést.
ÓÓ én hülye elnézést, azt nem is figyeltem, hogy a mechanikai meghibásodás ki van kapcsolva. Megint belefutottam a hülyeségembe _2_
Az élet egy nagy verseny! Aki túléli az a győztes!
Best F1 BL
Kép

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: GABOR » vas. feb. 03, 2013 11:00 pm

Tavaly szerintem én voltam az egyetlen beteg állat de volt jó pár futam ahol 1-es fékhűtéssel toltam le a futamot. Igaz hogy a végére 20% körül volt viszont egyáltalán nem volt rosszabb a fékezés. :lol:

Érdemben holnaptól fogok tudni bármit is mondani mert a gamepad mégsem kormány.
Sok különbséget eddig nem vettem észre a meghibásodásokat illetően. Ugyan azzal a settel végig toltam a futamot mint előző évadban. Ami érdekes lehet hogy gamepad gombokkal viszonylag könnyedén végig mentem úgy hogy nem is volt maxon a TC. Lehet kicsit tényleg csúszkálhatna jobban. Ezt csak így zárójelben. Többit majd holnap... -mos-
Kép

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Gadfly » vas. feb. 03, 2013 11:53 pm

Mechanikai meghibásodás Normálra állítva!

Köszönjük a sok megjegyzést és véleményt. Igazából a fizikán csak akkor szeretnénk már módosítani, ha vmi súlyos hibára derülne fény. Persze a finomhangolni még lehet, de radikális változtatásokat nem szeretnénk már eszközölni benne. Sokan jól látják, hogy a MOD vmivel könnyebb lett mint a tavalyi. Ez tulajdonképp a célunk is volt vele, mert tavaly (és az előtt is) többen szenvedtek a fizikával, így azt láttuk jobbnak, hogy ha idén picit könnyítünk a dolgon, ezzel is esélyt adva a kevésbé tapasztalt ill. az újonnan érkező versenyzőknek. Megértem ha a tapasztaltabb pilóták nem látnak benne nagy kihívást, de ettől független Ők is ugyan úgy meg fogják találni saját ellenfelüket a pályán. A lényeg, hogy minél több versenyző jól érezze magát az autóban ill. gondolnunk kellett azokra is, akik esetleg nem tehetik meg, hogy 1xx kört készüljenek egy adott futamra (munka, család, iskola stb. miatt).
2013-ra ezeket a célokat tűztük ki. Attól, hogy stabilabb az autó, csak jobb és talán szorosabb futamok lehetnek. ;-) (legalább is bízunk benne)
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Avatar
Fekete Misi
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 308
Csatlakozott: pén. júl. 13, 2012 1:00 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Fekete Misi » hétf. feb. 04, 2013 12:54 am

De egyébként én ezt sose értettem, hogy miért jó az, ha küzdős egy kocsi... Tavaly a Pirelli valamelyik futamra nagyon óvatos szettet vitt el, és sokkal kevésbé koptak a gumik, mint várták. Schumacher és Hamilton egyből hangoztatták, hogy nagyon élvezték a vezetést, hosszú idő után a határon vezethettek, nem pedig a kopott gumikkal kellett küzdeni. Személy szerint én is sokkal jobban szeretem, hagy egy versenyautóval minél inkább a határon lehet autózni, nem pedig relatíve lassan, a gumikkal küszködve tojásokon lépkedni. Félreértés ne essék, nem a könnyebbséget keresem, hanem véleményem szerint egy Forma1es autó nem arra való, hogy óvatoskodjunk vele.

Ezzel nyílván nem másokat akarok kritizálni, mert mindenkinek más tetszik. Ezzel csak saját véleményt fogalmaztam meg.

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: BengA » hétf. feb. 04, 2013 9:04 am

Gadfly írta:gondolnunk kellett azokra is, akik esetleg nem tehetik meg, hogy 1xx kört készüljenek egy adott futamra (munka, család, iskola stb. miatt).
Hát én pont ebbe a körbe tartozok...esetleg megköszönném, ha valamit kitalálnátok arra is, hogy ne legyek végre ilyen rohadt lassú -hh- Valami BengA csalást beépíthetnétek nekem, persze nem ingyen, sörike mindig van itthon -vv- -kakcsi-
Kép

Avatar
Zsozsesz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 403
Csatlakozott: hétf. feb. 16, 2009 9:26 pm
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Zsozsesz » hétf. feb. 04, 2013 6:27 pm

Fekete Misi írta:De egyébként én ezt sose értettem, hogy miért jó az, ha küzdős egy kocsi... Tavaly a Pirelli valamelyik futamra nagyon óvatos szettet vitt el, és sokkal kevésbé koptak a gumik, mint várták. Schumacher és Hamilton egyből hangoztatták, hogy nagyon élvezték a vezetést, hosszú idő után a határon vezethettek, nem pedig a kopott gumikkal kellett küzdeni. Személy szerint én is sokkal jobban szeretem, hagy egy versenyautóval minél inkább a határon lehet autózni, nem pedig relatíve lassan, a gumikkal küszködve tojásokon lépkedni. Félreértés ne essék, nem a könnyebbséget keresem, hanem véleményem szerint egy Forma1es autó nem arra való, hogy óvatoskodjunk vele.

Ezzel nyílván nem másokat akarok kritizálni, mert mindenkinek más tetszik. Ezzel csak saját véleményt fogalmaztam meg.
Maximálisan egyetértek a véleményeddel (és Schumi és Hamiltonéval is -hh- ) Az F1-nek nem arról kell szólnia, hogy takarékoskodjunk a gumikkal (mert drága)

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: GABOR » hétf. feb. 04, 2013 7:24 pm

Rövid és tömör leszek. Így jó a mod ahogy van. Bal első nekem 126 fokig melegedett fel megtankolva. Tavaly ez rosszabb volt. Motor és fék rendben. Egyedül a 3-as hűtőnél pofázott a GID plugin a lassú kanyarokba hogy melegszik az autó, de a 100, 108 fok nem hiszem hogy sok lenne.

Ja ami probléma lehet de ez inkább a pálya buzisága a rázókő. 7-es Würt kanyarban magasabbra repültem mint egy vadászgép pedig alig kaptam el a szélét. Ezt érdemes lenne javítani!
Kép

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » hétf. feb. 04, 2013 7:49 pm

Annyit tudok mondani, nem kell lemenni róla, ha túlmész rajta, akkor egy két kanyarba megdob, bár én még egyszer sem repültem ahogy te írtad, de ennyi. Lassabban kell bemenni a kanyarba és nem lesz túl futás.

De ha valaki javítani akarja hajrá. Maga a modellnek nincs semmi baja, szóval sok mindent nem lehet vele kezdeni, ez ilyen. --kj-

Avatar
BengA
OW (road+ovál) Pilóta
OW (road+ovál) Pilóta
Hozzászólások: 1645
Csatlakozott: pén. aug. 05, 2011 11:20 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: BengA » hétf. feb. 04, 2013 8:36 pm

GABOR írta:Ja ami probléma lehet de ez inkább a pálya buzisága a rázókő. 7-es Würt kanyarban magasabbra repültem mint egy vadászgép pedig alig kaptam el a szélét. Ezt érdemes lenne javítani!
Azon párat ugrattam én is, de ahogy Tommy is írta, kevesebb gáz -hh-
Kép

GaBeR
Pilóta
Pilóta
Hozzászólások: 7
Csatlakozott: kedd okt. 30, 2012 3:53 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: GaBeR » hétf. feb. 04, 2013 8:37 pm

Szerintem is úgy tökéletes a mod ahogy van! Csak a rázókövekkel akadnak próblémáim nekem is, nagyon szépen el lehet szállni ha kihasználod őket rendesen :)

Avatar
GABOR
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 650
Csatlakozott: szer. márc. 23, 2011 5:09 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: GABOR » hétf. feb. 04, 2013 8:50 pm

Persze értem én hogy kevesebb gáz, de ti kértétek hogy írjunk le minden észrevételt! -mos-
Nyilván okoz majd bosszúságot főleg ha valaki ott előzi meg a másikat no de mindegy végülis.
Jó lesz ez! _a_
Kép

Avatar
Tony
Hozzászólások: 1461
Csatlakozott: kedd jan. 31, 2006 7:02 pm
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tony » hétf. feb. 04, 2013 10:24 pm

Hát igen, tesztelésen is találkoztam hasonló dolgokkal. A pályák amiket idén használunk, többségében egy csomagból lesznek, egy készítőtől, hogy hasonló legyen a gumik és az autó viselkedése is, ne legyen égbekiáltó különbség pl két lágy-közepes gumipárosú pálya között. A spanyol pályán, de máshol is észrevettem, hogy ha a rázóról lecsúszok kifelé, akkor a padlólemez eleje beleakad a rázóba, feldobja a kocsit olyan 20 centit és hozzávágja a seggét a talajhoz, persze meg is sérül. Tavaly nem ért le soha a kocsi, most igen. Valahol ez szerintem így van rendjén, a rázókő az rázókő, veszélyes dolog. Köszi Gábor hogy szóltál azért, bármi mást is észreveszel akármelyik pályán szólj, akár kifagyást, vagy egyéb bugot (ami a pályán belül van főleg).
Kép

Zsoltee
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 224
Csatlakozott: szer. jan. 07, 2009 4:36 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Zsoltee » hétf. feb. 04, 2013 10:36 pm

A rázókövekkel kapcsolatban pont azt akartam írni, hogy szinte semmi hatással nincsenek az autóra. A második szektorban a jobbos kijáratán dobja meg az autót egyedül, mindenhol máshol úgy átlehet dobni rajta az autót, ahogy akarjuk.
Olyan mintha túl alacsony és túl sima rázókövek lennének. Az egy kivételtől eltekintve, egyáltalán nem büntetik a hibákat. Ez a könnyű fizikával párosítva olyan érzés mintha az egyik codemasterses játékkal körözgetnék.
Kép

Avatar
Fekete Misi
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 308
Csatlakozott: pén. júl. 13, 2012 1:00 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Fekete Misi » hétf. feb. 04, 2013 10:42 pm

1: Beraktam a 3 megás exét, most nem dob ki, igaz egyedül vagyok a szerveren.

2: Amikor rámegyek hogy Leave track, akkor kiírja, hogy az rFactor működése leállt.

danikosz
Ász Pilóta
Ász Pilóta
Hozzászólások: 1693
Csatlakozott: kedd máj. 05, 2009 11:46 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: danikosz » hétf. feb. 04, 2013 10:50 pm

Fekete Misi írta:1: Beraktam a 3 megás exét, most nem dob ki, igaz egyedül vagyok a szerveren.

2: Amikor rámegyek hogy Leave track, akkor kiírja, hogy az rFactor működése leállt.
A 3 megás crack a "szar". Annál van ledobás meg ilyen működés leáll dolog. Én az MTCC-ben használt crack-et raktam bele és az tök jó volt. Az asszem 4,6 mb vagy valami ilyesmi.

Ez a két hiba ugyan abból ered,szóval ha megszűnik a működés leáll akkor nem fog ledobni se.
Molnár Dániel #99
Kép
KépKép

Avatar
Fekete Misi
Top Pilóta
Top Pilóta
Hozzászólások: 308
Csatlakozott: pén. júl. 13, 2012 1:00 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Fekete Misi » hétf. feb. 04, 2013 10:57 pm

Eddig az MTCC-s crack volt bent, ledobált. Most beraktam a 3 megást, eddig nem dobott le -kakcsi-

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. feb. 04, 2013 10:58 pm

Biztos beállítás függő is, de engem sem zavartak a rázók. Továbbá azt se felejtsük, hogy tervezve lesznek esős és változó időjárásos futamok is, ahol már nem lesz olyan kegyes az autó! A "könnyű" fizika ekkor hirtelen átvált egy másik szintre, nem beszélve az esetleges felszáradó ívekről. Lesznek azért "gépészkedős" pályák ill. szituációk! ;-)

@dani
Ami az első hszben található K/D cucc, az alapból az MTCC-s exe. A 3 megást, a PSRL MOD-ból vettük, hátha valakinek azzal lesz jó.
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Gadfly
Hozzászólások: 4031
Csatlakozott: pén. feb. 06, 2009 12:25 am
Admin: Admin

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Gadfly » hétf. feb. 04, 2013 11:10 pm

@Zsoltee
Indítsak neked holnap szervert havas nordschleife-al? :mrgreen:
Amúgy nagyon köszi, hogy Te is rápillantottál és véleményezed, megtisztelő. ;-) Amúgy igen, tényleg apellál picit a CMF1-re (végül is a kaszni onnan van :razz: ), de néha kell 1 kis ritmusváltás, mert az utóbbi időkben csak "gépészkedős" fizikákkal mentünk.
GYÓGYULJ MEG BAJNOK!

Bandika
OW (road) Pilóta
OW (road) Pilóta
Hozzászólások: 304
Csatlakozott: szomb. feb. 05, 2011 11:34 am

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Bandika » kedd feb. 05, 2013 8:13 am

Tegnap versenyre váltott a szerver.Mire feltankoltam, hogy kipróbáljam üzemanyaggal lemaradtam a rajtról.Boxból kellett induljak, de a 2. kör után is még piros volt a kijárat, ez nincs beállítva?
Balogh András

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd feb. 05, 2013 8:32 am

A kerékvetőről nehány szót. Az, hogy az autó hogy viselkedik rajta, kb 10%-ban múlik a modon, 20-30%-ban, hogy hogyan lett lemodellezve, és a többi részében pedig hogy hogyan lett beállítva a fizikai értékei, amit több paraméterrel be tudsz állítani.
Egy modot nem hinnem, hogy az alapján kellene beállítani, hogy hogyan viselkedik rajta, mivel így el lehetne szórakozni vele, és néha pályánként módosítani ez miatt a modot inkább mar abszurd.
Sokkal inkább a kerékvető fizikai paramétereit kell állítani mintsem a mod fizikajat.

Lewis
Hozzászólások: 13
Csatlakozott: hétf. jan. 14, 2013 2:53 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Lewis » kedd feb. 05, 2013 6:16 pm

hello.
A Prunn féle rfdyhuddal (és valószínűleg az eredetivel is) ezt a hibaüzenetet kapom amikor meg akarom nyitni az editor-t:
Kép
Windows 7 Ultimate SP1 x64-es rendszert használok és a Java is a legfrissebb. Mi lehet a baja?

Avatar
Tommy78
Hozzászólások: 4326
Csatlakozott: vas. nov. 18, 2007 8:28 pm

Re: MF1B13 - 1. tesztfutam Barcelona, 2013.02.17. (vasárnap)

Hozzászólás Szerző: Tommy78 » kedd feb. 05, 2013 6:27 pm

Lewis írta:hello.
A Prunn féle rfdyhuddal (és valószínűleg az eredetivel is) ezt a hibaüzenetet kapom amikor meg akarom nyitni az editor-t:
Kép
Windows 7 Ultimate SP1 x64-es rendszert használok és a Java is a legfrissebb. Mi lehet a baja?
Nekem ezt a képet amit belinkeltél ugyanekkorában adja ki, ebből sokat nem látni :grin:

Válasz küldése

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég